Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-09 / 1. szám

Az új esztendő hagyományosan a „mérlegkészítés”; a célok, erőfeszítések és eredmények szembesítésének időszaka az emberi társadalom életében. A „mérlegek” jelentősége éppen abban rejlik, hogy egységes keretbe foglalják a múltban megvalósult és a jövőben kibontakozó folyamatokat. A múltra és a jelenre vonatkoztatva azonban biztosnak, sőt lelkesítőnek tűnhetnek olyan célok és erőfeszítések, amelyekről a jövőben beigazolódik, hogy azok az előrelátás, az invenció hiányából fakadtak. A mai világgazdasági és világpolitikai krízis kialakulásában — például —, döntő szerepet játszott az a körülmény, hogy a nemzetközi politika és gazdaság szerkezete (intézményi rendszere) a jelenre koncentrálódik és nem tartalmaz olyan elemeket, amelyek a racionális cselekvést a jövőre orientálnák. Nyilvánvaló, hogy „mérlegkészítésre” e bizonytalanságok ellenére is szükség van, de megfontolásainkban és elemzéseinkben a különböző tényezők jövőt alakító hatásait nagyobb mértékben kell figyelembe vennünk, mint korábban tettük.

Hazánk nemzetközi híre és tekintélye ebben az esztendőben is sokat javult; sőt korábban elképzelhetetlennek tűnő magaslatot ért el. A politikai cselekvés és az annak megítélése közötti időbeli eltolódások mérlegelése alapján azt kell mondanunk, hogy a kedvező megítélés ilyen magaslatai csak abban az esetben érhetők el, ha a korábban vita tárgyát képező politika igazolódása olyan új kezdeményezésekkel esik egybe, amelyek a szóban forgó politikai vezetés előrelátását, bátorságát és körültekintését erőteljesen demonstrálják.

Melyek „a korábban vita tárgyát képező” politika azon külső és belső jellemzői, amelyek az elmúlt évtizedek során igazolódtak?

A magyar külpolitika a mögöttünk elmaradó 25 esztendő során mindenkor a szövetségi rendszerhez való töretlen hűség és az aktív nemzetközi együttműködés szellemében fejlődött. Napjainkban nagyon bonyolult, ellentmondásos és veszélyes nemzetközi helyzet alakult ki. A jelek szerint azonban éppen az enyhülést és a békés együttműködés szükségességét megkérdőjelező erők fellépése ébreszti rá a világ közvéleményét és a felelős politikai személyiségeket arra, hogy milyen elementáris érdekei fűződnek a világnak és az emberiségnek az európai egyensúly fenntartásához. Az európai egyensúly azonban a kialakult szövetségi rendszereken nyugszik. Ezen egyensúly megőrzése — és ezt a politikai vezetők felelősségét átérző nyugati személyiségek is jól tudják — mindkét félnek érdekében áll, hiszen egyensúly esetén a biztonság egyik alapját a másik fél biztonsága jelenti.

Nyilvánvaló továbbá az is, hogy a kölcsönös függőségek korszakában a legsúlyosabb nemzetközi kérdések — különösen a globális problémák —, csak erőteljes, sokoldalú és biztonságos nemzetközi együttműködésben oldhatók meg. Lehet, sőt bizonyosnak látszik, hogy e kooperáció csak a jelenlegi nemzetközi politikai rendszer lényeges megjavításával érhető el. E megjavítás talán strukturális reformokat is magában foglal, de azok a nemzetközi politikában csak konszenzus segítségével valósíthatók meg. Ezért a különböző társadalmi rendszerekben élő és különböző érdek és szövetségi rendszereket képviselő államok közötti kapcsolatok erősítésére talán még soha nem volt olyan nagy szükség, mint napjainkban. Az érdekek egyeztetése, új együttműködési formák keresése és egymás szándékainak és törekvéseinek jobb és tárgyilagosabb megismerése az egyik előfeltétele a béke és az emberiség fennmaradásának egy olyan világpolitikai helyzetben, midőn a nemzeti államok száma két évtizeden belül megháromszorozódott. Ilyen körülmények között a kétoldalú kapcsolatok megjavítása nemcsak két állam ügye és érdeke, hanem a nemzetközi légkör megjavításának is lényeges eszköze és precedense. Ebben az értelemben és szellemben a kis nemzetek is hozzájárulhatBOGNÁR JÓZSEF az MVSZ elnöke

MINDEN

ELEVEN

KAPCSOLAT:

ÉRTÉK

nak a nemzetközi légkör megjavításához és a nemzetközi kooperáció fejlődéséhez.

Ilyen módon az idő és a nemzetközi békepolitika mai és holnapi szükségletei egyaránt igazolják azt a magyar külpolitikai magatartást, amely az elmúlt negyedszázad során mindig a szövetségi rendszerhez való hűség és az aktív nemzetközi együttműködés pillérein nyugodott.

A politika belső jellemzői közül viszont a realizmust, a nemzeti egység és a demokrácia megerősítését és konszolidálását, valamint a szocialista társadalom és gazdaság működésének megjavítására irányuló reformpolitika bevezetését emeljük ki.

A realizmus valamilyen értelemben mindig a valóságos viszonyok és az emberi törekvések közötti összefüggések meghatározott módon történő felfogását jelenti. Nagyon távoli célok, vagy víziók — amelyekre természetesen a társadalomnak mindig szüksége van —, nem képezhetik a konkrét viszonyokból és helyzetekből fakadó ésszerű politikai cselekvés alapját. A szocialista rendszer is alá van vetve a változás törvényeinek; azaz nem tekinthető teljesen kialakultnak; nem „fagyasztható be” mai állapotában; hiszen az emberi érdekek, törekvések és azok nyomán a társadalom „természetes” mozgásai is állandó átalakulásban vannak. Másfelől a világ egy részére kiterjedő szocialista rendszerek nem választhatók el a világ többi részétől; ezért befolyásolnak és befolyásoltatnak. Az ilyen értelemben vett politikai realizmus rugalmasságot is feltételez, hiszen a megmerevedett rendszerek nem képesek a társadalom szükségleteinek kielégítésére, a nemzetközi érintkezésben pedig lassúak; azaz elesnek az előrelátásban rejlő előnyök „hasznától”.

A demokrácia bázisán kialakult nemzeti egység és az erre épülő viszonylagos társadalmi stabilitás az elmúlt negyedszázad egyik legnagyobb vívmánya. A demokratikus bázist azért kell hangsúlyozni, mert a nemzeti egységnek olyan felfogására is volt precedens, amely az egység szükségességét csak a végrehajtásban volt hajlandó elfogadni. Az egység igazi feltételei azonban csak akkor jönnek létre, ha a lakosság széles rétegei a fejlődési célok kialakításában is közreműködnek, hiszen a társadalmi céloknak az egyéni és csoportérdekek is szerves komponensét jelentik. Másrészt csak a közreműködés esetén és alapján válik lehetővé, hogy a gyakorlati cselekvés során a különböző érdekrendszerek egymást támogassák, vagy kiegészítsék. A fejlődési célok ilyen módon történő kialakítása azonban nemcsak dialógust, vitákat és az eltérő alternatívák szabad képviseletét jelenti, hanem olyan demokratikus intézményeket és

eleven struktúrákat is, amelyek az érdekek és felfogások konfliktusát vállalni képesek. Ilyen intézményekben ugyanis nemcsak türelemre és egymás nézőpontjainak jobb megértésére van szükség, hanem a lehetséges kompromisszumok kialakítására is. Csak ily módon remélhetjük, hogy a társadalomnak az egyéni és csoportérdekek bázisán nyugvó „természetes” mozgásai és a gazdaságpolitika célrendszere között egészséges kapcsolat jön létre.

A szocialista társadalom és gazdaság működésének megjavítására irányuló reformpolitikát említettük a politika jellemzői között harmadik gyanánt. E politika kiindulópontját az jelenti, hogy a szocialista társadalomnak és gazdaságnak egyre jobban és hatékonyabban kell működnie, hogy egyfelől kielégíthesse a lakosság állandóan növekvő és változó szükségleteit, másfelől megállja helyét a világban korunk nemzetközi politikai és gazdasági viszonyai között.

Hogyan lehet azonban a szocialista társadalmat és gazdaságot egy korábbi időszakban kialakult állapotból, egy olyan fejlettebb állapotba átvinni, amely összhangban áll a megváltozott szükségletekkel és feltételekkel, valamint a társadalom növekvő képességeivel és készségeivel önmaga megértésére és irányítására? Egy kölcsönös függőségekkel túlzsúfolt világban a „fejlettebb állapot” azt is jelenti, hogy fejleszteni kell a társadalom „reagálóképességét” a külső világból bekövetkező impulzusok befogadására. Nyilvánvaló, hogy a „permanens forradalom” olyan küzdelmekben és harcokban őrölné fel a szocialista társadalom energiáit amelyeket belső logikájuk és önmozgásuk nem a problémák megoldása felé vezet. Ha viszont a korábbi időszakban kialakult struktúrákat fenntartjuk: a társadalom és a gazdaság rosszul működik, ami súlyos társadalmi-politikai zavarokhoz, esetleg robbanásokhoz vezet. Ezért a folyamatos reformpolitika a szocialista társadalom és gazdaság hatékony irányításának és körültekintő kormányzásának egyedül lehetséges módszere.

A politikai vezetés realizmusának, a demokratikus alapon megszilárdult nemzeti egységnek és a bátor és körültekintő reformoknak döntő szerepük volt a nemzetközi közvélemény elismerését is kiváltó eredmények elérésében.

Múlton „merengve” és a jövőt fürkészve az újesztendei „mérlegkészítés” során a magyar társadalom gondolatai és várakozásai a külföldön élő magyarok felé is fordulnak. Nemcsak azért, mert az itthon élőket a külföldön levőkkel rokoni-baráti-kollegiális szálak milliói kötik öss^, hanem azért is, mert kedvező mérlegünk kialakulásában külföldön élő honfitársainknak is jelentős szerepük van. Egyrészt azért, mert mai, demokratikus alapon felépített nemzeti egységünkhöz a külföldön élő magyarokkal kialakított és egyre gazdagodó kapcsolatok is hozzátartoznak. Másrészt azért, mert a külföldön élő magyarok nagy többsége különböző formák között hozzájárult az ország hírének és megbecsülésének gyarapításához. Azt is meg kell állapítanunk, hogy a különböző országokban élő magyar etnikumok egyre eredményesebben töltik be a híd szerepét; olyan hídét, amelyen mindkét irányban van közlekedés mindenkinek a hasznára.

Ezért társadalmunk továbbra is szívügyének tekinti a hazai élet és a külföldön élő magyarok közötti kapcsolatok fejlesztését.

Ebben a nagyon bonyolult, feszült és ellentmondásokkal teli világban minden eleven kapcsolat: érték, hiszen az ezredforduló felé közeledő emberiségnek nemcsak együtt kell élnie, hanem együtt is kell működnie a fennmaradás és a fejlődés érdekében!

E gondolatok jegyében kívánok a magam, a Magyarok Világszövetsége és a magyar társadalom nevében boldog Üjesztendőt minden honfitársamnak!

5