Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-06-12 / 12. szám

A Kodály-emlékmúzeum megnyitása előtt r SARIKA EGY NAPJA Ha egyetlen pillanatba sű­ríteném emlékezetemben Kodály Zoltánné Péczely Saroltánál a múltkoriban tett rövid látogatásomat, egy ked­vesen mosolygó tündért látnék magam előtt, aki halkan lépdel a szőnyegen szobáról szobára, és minden ott tartózkodót megaján­dékoz valamivel. Ez a lírai kép nem is most ala­kult ki róla bennem, már évek­kel ezelőtt fogant, a Háry János bemutatójának 50. évfordulójára írandó összeállításomhoz gyűjtve anyagot, ilyen, a mostanihoz ha­sonló kedves mosollyal és teljes bizalommal kölcsönözte a dalmű­höz kapcsolódó pótolhatatlan ér­tékű hatalmas dokumentációt. Amikor a Budapesten megala­kult Nemzetközi Kodály Társaság tiszteletbeli elnökeként vázolta az intézmény célkitűzéseit, szelíden, de nagyon határozottan mondott két dolgot. Az egyik: hogy nem elég Kodály pedagógiai módsze­rét jól-rosszul utánozni, hanem egységes koncepció szerint, a kü­lönböző nemzetek népzenéjének sajátosságaitól függően, tudatosan kell alkalmazni. S a másik: hogy a Kodály Társaság nemzetközi, és mi magyarok nem akarjuk kisa­játítani. A mostani találkozást több te-. lefonbeszélgetés előzte meg. Sári hosszasan sorolta tennivalóit. (Ha sebtében papírra vetem a mon­dottakat, kész is a riport.) Egy prózai megállapítás: „Annyi időm sincs, hogy levágassam a hajam.” Márpedig látogatásunk célja (sok olvasónk kívánságára) meg­tudakolni, hogy érzi magát Sárika ebben a nevezetes időszakban, hogyan győzi szusszal a centená­riumi év megannyi szép, de felte­hetően fárasztó megbízatását. S miként egyezteti össze hivatásá­val, az énekléssel? A beszélgetésre olyan napot vá­lasztottunk, amikor a reggeli órákban nem rohan el sem hiva­talos értekezletre, sem fogadásra, sem iskolalátogatásra. Azt csinál­ja otthon, amit akar, egyszóval: él nagyszerű függetlenségével, amelyről társaságban annyi szó esik. Kicsit baljós előjel: a nappali­ból áttessékel a zeneszobába, mondván, oda mindjárt jönnek. A könyvtár is foglalt, az íróasztal mellett egy fiatalember dolgozik. — Készül a Kodály-bibliográ­­fia. Sári halkan behajtja az ajtót, és előkerül a sűrű bejegyzésekkel ékesített naptár. Erről számol be, a maihoz hasonló szabadnapjáról. — Tegnap reggeltől késő délig népzenekutatók dolgoztak a nap­paliban. Rendszeresen járnak ide. Mindig megmondják, milyen anyagra van szükségük, és én ki­szolgálom őket. Délelőtt a Nem­zeti Múzeum igazgatója volt itt a munkatársaival. Alaposan körül­néztek a lakásban, megállapítot­ták, hogy a leendő múzeum meg­nyitásáig milyen restaurálási munkálatokat kell elvégezni. A tapétát szerencsére nem kell le­venni. Szeretném, ha a születés­napon, december 16-án megnyílna a múzeum; bár lehet, hogy nem is múzeumnak nevezzük. Annyi bizonyos, hogy az egésznek vala­milyen más jellege lesz, amin még sokat kell töprengeni, amit még ki kell találni. Hangulatos mű­helynek, otthonos munkahelynek képzelem, ahol a vendég leülhet a zongorához, dolgozhat, kutathat, ha úgy tetszik, megihat egy ká­vét, tetszés szerint járhat-kelhet, igénybe veheti a csodálatos könyvtárat. A lényeg: aki majd belép ide, érezze: ez volt az a hely, ahol Kodály élt és alkotott. — Ebédig még három megbe­szélésem volt. Az egyik: dr. Le­­gány Dezső zenetudóssal, aki Ko­dály levelezésével foglalkozik: ebben az évben jelenik meg az első kötet. Azután filmesek ke­restek fel, Kiss József rendezővel az élen. Készül ugyanis egy Ko­dály életét összefoglaló film, erről beszélgettünk. Szeretnének belőle több kópiát csinálni, hogy a vilá­gon mindenhová el lehessen kül­deni. Később egy háromtagú tár­sasággal tárgyaltam. A Petőfi Iro­dalmi Múzeumból kerestek fel, velük kötöttem szerződést. A több ezer Kodály-fénykép rendezésé­ben ők fognak segíteni. Az összes fényképet nem lehet megjelentet­ni, feltétlenül válogatni kell. De ahhoz, hogy válogatni lehessen, az anyagot — még ha rendben is van — véglegés rendbe kell tenni. — Mindezek után megebédel­tem. Pihentem kicsit, jógáztam, öltözködtem, és elmentem Lehot­­ka Gábor orgonahangversenyére. Kodály Csendes Miséjét is előadta. így zajlott íe tehát Sárika pi­henőnapja. Ám ez a .tömör beszámoló, helyszíni tudósítás sem volt za­vartalan. Sárika egy-egy mon­data közben csöngött a telefon. Azután az előszobaajtón csönget­tek. Befutottak a népzenekutató lányok. Miután Sárika kiszolgálta őket, jegyzeteikkel letelepedtek a 1. Népzeneku­tatók között 2. A könyvtár­­szobában partitúrákkal 3. Hangverseny előtti ének­próba. A zon goránál Lantos István FOTÓ: GESZTI ANNA 4. Koncert Nyíregyházán FOTO: MEZFV BEI.A 22

Next

/
Thumbnails
Contents