Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-05-29 / 11. szám

Hármat fordult a nagy kulcs visszafelé, s a fakó fájú, vasas kapu a kőapostolok alatt meg se rezzent; a kecskearcú sekrestyés elbicegett a téren. Gyönyörű éjszaka volt; a csillagok azzal a hideg tisztasággal lobogtak, mellyel csak télen tudnak. A nagy gót torony kíváncsian nyújtotta nyakát, mintha tekintetével követné a belőle távozó kucsmás alakokat a szűk mellékutcákba.

A levegő üvegből volt, és minden átlátszó, s az óraütés hangja, mint a kristály csengett.

Karácsony éjjele volt.

2

Artúr lovag házából tivornya zaja hallatszott, döngött a hordó, céda lányok sikolya, duzzadt potrohok nevető rengése. Ezüstserlegek csengése karcolta az éji levegő hűvös üvegét.

De a szent percek egyházi illata bejárta a részeg lelkeket, és a lármás csarnokban teológiai vita folyt.

— Mi történhetik most a zárt egyházban, és mi érheti, ha ki azt meglesné?

— No, ott most öregapád táncolhat halottas gúnyájában, ha ugyan felnyomhatja a levéznult karjával az ormótlan követ, amire Gerhardus mester olyan hülyének véste rá az arcát.

— Addig igyál hát, míg téged is a kő alá nem dugnak — ordít egy kicsattanó, hatorrú levente.

— Bizonyosan tudom — mondta Páter Lucent.ius, a házi pap, és megtágította cingulusát —, bizonyosan tudom, hogy ilyenkor asszonyunk, Mária jár egyedül a dómban, és a kisfiát viszi fényes karján, és menyei világosság tölti be a hajót. Párizsban, ahol az isteni tu* dományt hallgattam, a halhatatlan Abelardus mester a legmélyebb titokba is beavatott.

Szűz Mária jár a templomban, ilyenkor, egyedül.

3

Borfoltok a vastag asztalon, hányásfoltok a lócákon és a padlón.

— Én — mondta Artúr lovag —, én szeretném látni Miasszonyunkat, amint a templomban járkál, egyedül.

— Az pedig, aki látja — mondta Páter Lucentius —, az pedig, aki látja, élve nem marad.

— Majd jön öregapád — szólt egy másik vitéz —, majd jön öregapád, és magával hív.

— Most azért is elmegyek — felelt Artúr lovag —, és megnézem. Mert csüggednek a gyertyák, és homály szövi be pókhálóval a boltozatot. Ott azonban most égi fény ragyog, azt mondja a barát. Ti pedig, disznók vagytok, és nem méltók, hogy veletek legyek. És én néni félek semmitől, az öregapámtól legkevésbé, mert ő pipogya volt addig is, amíg élt.

— Részeg vagy, öcsém — szólt a nagybaj uszú.

— De nem fog bejutni — bizonygatta fontosán Bor vitéz. — Nincs ember, aki e szent éjszakán megint kinyissa a templom ajtaját; nincs ember, aki ne félne Istentől.

— A rossz lélek száll bele — jegyezte meg Páter Lucentius.

Jöttek a szolgák lobogó fáklyákkal. S a lankadt vendégsereg, Artúr nyomában, kivonult a hűs levegőre. A lányok sikoltoztak és fáz-1

Babits Mihály

(1883-1941)

A modern magyar líra forradalmának klaszszikus vezéregyénisége - Ady Endre mellett. „Neked egyfelé győzni kellett - fogalmazta meg kettejük viszonyát és helyzetét 1911-ben,

Ady Endrének c. versében - nekem harcolni kétfelé.” Szekszárdon született; apja táblabiró volt, ő pedig a pécsi cisztercita gimnázium elvégzése után tanári oklevelet szerzett a pesti egyetemen, ahol Négyesy professzor nevezetes stílusgyakorlatain megismerkedett és életre szóló barátságot kötött Kosztolányi Dezsővel, Juhász Gyulával, és a debreceni Oláh Gáborral. Néhány évig az ország legkülönbözőbb helyein - Baján, Szegeden, Fogarason, Újpesten - tanárkodott; verseivel a Holnap c. antológiában tűnt fel, s 1908-tól a Nyugat állandó munkatársa, majd pedig szerkesztője lett. Az első világháború éveiben több pacifista szellemű verssel fejezte ki békevágyát, s ezekkel a versekkel, főként az 1917-ben megjelent Fortissimóval, amely miatt a Nyugatot el is kobozták, annyira maga ellen ingerelte a hivatalos Magyarországot, hogy kénytelen volt lemondani tanári állásáról. 1918-ban, az őszirózsás forradalom győzelme után az irodalomtörténet tanára lett a pesti egyetemen. Az ellenforradalom első éveiben a közéletből elefántcsonttoronyba húzódva a l’art pour Tart esztétikájának hirdetője, de tanulmányok sorozatában vitatkozik Ady Endre költészetének, szellemének és örökségének igaz értelmezéséért. 1927-től kezdve a két háború közti magyar irodalmi élet legjelentősebb alapítványának: a Baumgarten-dijnak a kurátora, s e mellett a Nyugat szerkesztőjeként igen nagy befolyásra tett szert az irodalmi élet irányításában. Egyengette jó néhány fiatal iró, költő - például Szabó Lőrinc, Sárközi György, Illyés Gyula, Gelléri Andor Endre, Pap Károly és mások útját. Helyzeténél fogva olykor irodalompolitikai természetű viták és indulatok kereszttüzébe is került. Egyetemes érdeklődésű humanista szellem. Életművébe be tudta olvasztani óriási világirodalmi műveltségét, s a modern magyar gondolati költészet legmaradandóbb alkotásait hozta létre. A harmincas évektől kezdve állandóan egyszerűsödött a hangja, természetesen és oldottan használta a legbonyolultabb költői formákat, s mindjobban szembefordult a fasizmus és a második világháború embertelenségeivel. Ennek a magatartásnak megrendítő dokumentuma életének egyik fő műve, a Jónás könyve, melyet már betegen, gégeráktól szenvedve vetett papírra, mely a bibliai témában jelképesen az individualista költő életútjáról, menekülési kísérleteiről és prófétaküldetésének vállalásáról beszél. Az irodalom más műfajaiban is remekműveket alkotott; a magyar regénynek új utat mutató Halálfiaiban a történelmi magyar kö. zéposztály pusztulását ábrázolta, a Gólyakalifában a modern lélektani regény, a megkettőződő Én problémája a mondanivalója. Emellett irt egy izgalmas és szubjektív hangvételű világirodalom-történetet, s lefordította Dante hatalmas művét, Az isteni színjátékot. Életművének és magatartásának hatása a huszadik századi magyar irodalom életében szinte felmérhetetlen.

D. M.

Karácsonyi

Madonna

tak. Az izzadt lovagok támolyogtak és félrementek.

Csak Kádár vitéz, aki már nem tudott járni, maradt a teremben. Nem lelte az ajtót, s a falnál befogózott egy ős üres fegyverzetébe: azt hitte, hogy pajtás. A rozsdás vassal falba ékelt vasbába nem bírta a részeg ember súlyát, s vele együtt zajjal a földre terült. Kádár csókolgatta, s homlokát hűtötte a hűs vason, s berondította rondaságaival, s fetrengtek, mint két disznó. S a koppantatlan gyertyák hanyatló világa hosszú, rémes fénysávokban táncolt ez idilli képen.

A nagy feszület elborult a falon.

4

— Hé, sánta ördög, pokol sekrestyése, szakadna rád az öreg pillér, tudom, felébrednél.

— Nem, nem tehetem, uraim, nem tehetem, elkárhoznék. Az uraknak mindegy; szegény ember legalább a másvilágon üdvözüljön.

— Ne bántsátok, nem vesszük el tőle a kulcsokat, bűn lenne. Az éj gyönyörű, a tél csodálatos. Nézzétek azt a sok fene párkányt, árkádot, rozettát. Van ám itt mibe kapaszkodni. Az isten is mászásra teremtette a frankusok templomait.

— Az emberek nem mernek kinézni odúikból, mert hallanak, hahaha! Ki mulathat karácsony éjjelén? Gonosz rémek lehetnek! Hahaha! Pedig most pompás idekint, és jobb a levegő a bornál; hűvös, csillapító.

— Vaj, alszik-e a pap?

— A gonosz lélek szállt meg benneteket — ismételgeté Páter Lucentius.

— Részeg vagy, öcsém, és magasan vannak az ablakok. Az első párkányról levisz az ördög, és kitöröd a nyakadat.

— De nemigen ivott.

— Nem volt nála jobb tornász a vajda udvarában. Zára várát megmászta egy ostromon.

— Látni akarom Máriát. Milyen lehet? Olyan-e, mint festik?

— Hogy jutsz fel? Hogy jutsz be? Hogy jutsz le?

— Istentelenség. Ne kísértse kegyelmed az Istent.

— Quintus Curius vagy Curtius vagy Sestertius, fránya verje a nevét, megleste az aszszonyok sacrificiumát, és belecsapott a mennykő. Olvastam a Románusok históriájában.

— A diákok religióját az ördög találta ki. De én nem félek az ördögtől sem. A Jézuska megszentelte Antoniust, aki színről színre akarta őt látni. Én nem riadok semmitől, hogy a szent Szüzet lássam.

— Mindig ilyen volt. Bolond. — Szólt a nagybaj uszú.

— De Antoniusról igazat mond — morogta Lucentius. — Asszonyunk, kegyelmezz! Beleszállt a Szentlélek Úristen.

A lányok vastag keszkenőket terítettek a sekrestyés háza előtti padra, és ráültek. „Cseppet sincs hideg — mondogatták. — Nagyszerű a fekete karácsony.” Egy részeg ember az utca mellé dőlt.

— Ez a templom olyan, mint a bábeli torony. Ne mászd meg, ne kísértsed az Istent.

— Az Isten velem van. Mily tiszta az ég!

18