Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-05-01 / 9. szám
dés, hogy a több gyerekhez való ■jogot tegyük teljesebbé, ehhez teremtsünk kedvezőbb körülményeket.” Az optimálisnak tartottnál alacsonyabb születési aránynak nyilván megvannak a maga tudati okai is. Szóba került a vitában a szexuális erkölcs, a mindenáron való — sokszor nem kellő önismeretre alapozott — karrierhajhászás, s az a kétségtelenül megfigyelhető jelenség, hogy a gyerek utáni vágyat-ösztönt — Páskándi Géza fejtegette e gondolatot —, sok családban egy gyerek is kielégíti, a család folytonosságának tudatát az egyke is biztosítja. Véleményem szerint a leglényegesebb mondanivalót — a tudati kérdésekről — Hatvani Dániel fejtette ki: „Nagyjából a hatvanas évek közepétől számíthatjuk azt az időszakot, amikor sikerült belekóstolnunk a viszonylagos jómódba. Talán először történelmünk során ... A relativitás hasonlítgatások nélkül is kerek értelmet kap, hiszen a hazai életszínvonal emelkedése az anyagi javak megszerzése iránti vágyat felcsigázta, ám tökéletesen ki nem elégítette ... A mai magyar társadalom számos rétegére jellemző, hogy megpróbál lehetőségei fölött élni. Teszi ezt váltakozó sikerrel. így az, ami kívülről nézvést a viszonylatok labilitásában ölt testet, az a szubjektum felől össznépi méretű kielégületlenségként ítélhető meg. Sokak rossz közérzetének magyarázata alighanem ebben is leledzik. Mindez önmagában is kedvezőtlenül hat a népszaporulatra. Hátha még hozzászámítjuk azt a felismerést is, amikor a gyermek, ha minél nagyobb számban van jelen, eltávolítja egymástól az igényeket és a lehetőségeket.” (Lásd galgamácsai riportunkat, ahol mi is efféle tüneteket észleltünk.) Milyen intézkedések segíthetnék elő népesedési helyzetünk kedvező alakulását? A résztvevők — ez is a vita egyik értéke volt — nem csupán a gondokat ecsetelték, javaslatokkal is éltek. Tán helyénvaló, ha ezek rövid összegzése előtt egy pillantást vetünk társadalompolitikánk, szociálpolitikánk mai helyzetére, vívmányaira. Ez utóbbi kifejezés használatára bíztat egyébként az is, amit Kiinger András állapít meg cikkében: „A közvélemény előtt talán kevéssé ismert, hogy éppen a gondok és azok időben történt jelzése miatt hazánk azon kevés fejlett ország közé tartozik, ahol a népesedéspolitika a hivatalos kormánypolitika része.” Varga Domokos maga is felsorolta az eredményeket: „Terhesgondozás, terhesvédelem, szülési segély, bölcsődei, óvodai és napközis hálózat, viszonylag alacsony térítési díjakkal, ingyenes iskolázás, ingyenes orvosi ellátás, a beteg gyerek anyjának táppénzre való kiírása, a több gyerekes családoknak adható tanácsi-szövetkezeti lakás, állandó nevelési segély, illetve alkalmi segélyek ...” Pár mondattal lejjebb azonban joggal fűzi hozzá mindehhez a szerző: „Épp ez vár most sürgős — az eddiginél gyorsabb — továbbfejlesztésre.” Osztályozva a javaslatokat azt mondhatjuk: egy részük elvi, iránymutató jellegű volt, másoké konkrét intézkedéseket sürgetett. Lehet olyan vélekedés, miszerint az előbbi a könnyebb dolog, az utóbbi, a konkrét a lényeges. Ám mert a népesedés igen sok, egymással bonyolult kapcsolatrendszerben levő társadalmi, gazdasági és tudati vektor eredője, oda kell figyelnünk a „csak” koordinátákat kijelölő kezekre, elmékre is. Kulcsár Kálmán szociológus például — a Varga Domokos által javasolt gyermeknevelési hozzájárulásról értekezve — így vélekedett: „Sokkal összetettebb jelenséggel állunk szemben, hogysem a közvetlen támogatás bármilyen formája elegendő volna ... Jóval átfogóbb módon kell a kérdést megközelíteni, feltárni az ellentmondásokat, legyenek azok az urbanizáció folyamatában, a településfejlesztésben, a női munka és képzés arányaiban és összefüggéseiben, az egészségre ható, itt nem részletezhető feszültségekben, történelmünk megélésében és következményeiben, a jövőről alkotott képünkben, értékeinkben stb. Mindezen gondolkodnunk kell, a kialakult helyzetet és okait elemeznünk, a gazdasági, politikai, kulturális eszközöket egymással is koherensen használnunk kell. S ez sokkal messzebbre vezet, még anyagi következményeiben is, mint a gyermeknevelési hozzájárulás.” S a konkrét javaslatok? Településpolitikánkról már szó esett. Varga Domokos bölcsen jegyzi meg: az irányváltásnak „nem az urbanizáció, hanem az egészségtelen centralizáció ellenében” kell történnie. „Fordítsunk különös figyelmet a sorvadófélben levő aprófaluk, kisfaluk sokaságára. Ez alapvető népesedési érdek is.” „A készülő új lakásügyi rendelkezésekben hangsúlyozottan elsődlegesek kell hogy legyenek a fiatalok szempontjai.” A több gyerekes nők, anyák támogatását a következőképpen képzelik el a vita résztvevői. Varga Domokos összegzi: „részmunkaidő, rugalmasabb munkaidő, részben vagy egészben otthon végezhető szellemi, illetve termelőmunka, bizonyos számú — még gondozásra, nevelésre szoruló — gyerek esetén a fizetett otthonmaradás lehetősége, nyugdíj a felnevelt és munkába állt gyerekek után, a gyerekek számától függő gyermekgondozási segély-időtartam és nyugdíjkorhatár...” Népesedési gondjainkról nem a jelenlegi volt az első terjedelmes sajtóvita — az Élet és Irodalom hasábjain sem —, s azt hiszem, nem pesszimizmus, ha azt mondjuk: a népesedési viták lesznek, s a viták továbbra is szükségesek. Száraz György — szintén záró mondatokként — megállapítja: „Azt hiszem, nincs ellentét felelős vezetők és ugyancsak felelős vezetettek között abban, hogy a születésszám csökkenése nem »speciális magyar katasztrófa«, hanem a fejlődés bizonyos fokán csakugyan általános jelenség, amely sajátos körülmények folytán, lehet kívánatos vagy nem kívánatos ... nálunk ma nem az. Tehát — újra idézve Kiinger Andrást —, küzdeni kell ellene, összhangban a társadalom távlati céljaival és humánus értékrendjével. És ez a lényeg.” B. I. MÓDOSÍTOTTÁK A GYERMEKGONDOZÁSI SEGÉLYT Lapzárta után témánk - a népesedés - szempontjából fontos hírt közölt a Magyar Távirati Iroda: a Minisztertanács új rendelkezéseket léptetett életbe a gyermekgondozási segélyről, azzal a céllal, hogy a másfél évtizedes - születésekor a maga nemében egyedülálló - intézmény még jobban elősegítse, megkönnyítse a munka és a gyermeknevelés egyidejű vállalását. A segély igénybevételének eddig másfél éven belüli 12 hónapos munkaviszony volt a feltétele, a jövőben két éven belüli kilenchónapos előzetes munkaviszony szükséges. A jogosultság ezentúl kiterjed a bedolgozókra, a részfoglalkozásúakra is, valamint a mezőgazdasági szövetkezeti tagok családtagjaira, ha legalább kilencven napon át munkamegállapodás alapján részt vettek a közös tevékenységben. A súlyosan fogyatékos, illetőleg tartósan beteg gyermekek után - az eddig mindenkire érvényes hároméves kor helyett - hatéves korig jár a segély. A jövőben a gyermek egyéves korától, attól fogva, hogy már nem igénylik feltétlenül az édesanya közelségét, a segélyt az anya helyett az apa is igénybe veheti. A gyesen levő szülő a gyermek másfél éves korától a segély összegének csökkenése nélkül munkát is vállalhat, havi átlagban legfeljebb napi négyórás munkaidőben. 11
