Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-05-01 / 9. szám

MERLEGKESZITES NÉLKÜL

Beszélgetés Fekete Gyula íróval

A naptári évek száma külsődleges adat. Nem azonos az ember biológiai korával, amely szervezetünk egészségi állapotát, esetleges kopásait fejezi ki. És még inkább különbözik az alkotói képességek virágzási-hervadási korszakaitól. A legkönnyebb persze számontartani az életkort: e szerint Fekete Gyula író, a Magyar írók Szövetsége nemrég megválasztott alelnöke hatvan esztendős és ez alkalommal a Magyar Népköztársaság kormánya magas kitüntetést adományozott neki.

A magyar sajtó szerencsére nem elégedett meg azzal, hogy a hírt egyszerűen közölje. Az írástudó tisztelők tollat fogtak, hogy megköszönjék a müveket, a magvas gondolatokat, amelyekkel Fekete Gyula gazdagította olvasóit. Szinte minden jelentős magyar lap és folyóirat méltatta a magas ívelésű pályát és kifejezte a várakozást is. A Magyar Hírek nemcsak csatlakozik az ünneplők széles táborához, hanem szeretné kielégíteni Fekete Gyula olvasóinak az igényeit is, ezért interjúra kértük a népszerű írót.

— Minden kerek dátum, ilyen a 60. születésnap is, általában arra ösztönöz, hogy mérleget készítsünk. Fokozottan így van ez az íróknál, akik hivatásszerűen foglalkoznak az emberi öntudattal, a jellemek történetével; a lélek statikai szerkezetének szakértői, az emberi cselekedetek, magatartások okainak kutatói. Hogyan látod írói pályádat? Elégedett vagy-e a terméssel? Mit vársz önmagadtól?

— Mérleg? Korainak érzem én még a mérlegkészítést.

— Igaz, igaz, persze hogy ideje volna, végtére is elmúltam hatvan éves, de gondold meg, elég nagy késéssel kezdtem én a pályát. Legalábbis az írásbeli részét az írói pályának, mert a hozzávaló münició begyűjtése túl a gyerekkori élményeken s túl a magánélményeíken, a közéletben is jóval előbb kezdődött. Maga az írás is diákköri versekkel Sárospatakon, majd újságírói-szerkesztői minőségben jó néhány lapnál, folyóiratnál. De hivatásszerűen csak harmincéves korom táján kezdtem el foglalkozni az irodalommal.

— Korainak érzem azért is a mérlegkészítést, mert ahhoz mérem az eddigi munkásságomat, amit feltétlenül szeretnék elvégezni, és ehhez képest mérleghiányos az, amit elvégeztem már.

— Félre ne érts, nem álszerénység ez. Szeretném hinni, hogy megírtam már jó néhányat legfontosabb mondandóim közül, és nem hiába írtam meg. De ha egyszer tovább gyűlnek-szaporodnak a fontosnak érzett mondandók — hozzákezdhetnénk jó lelkiismerettel a mérlegkészítéshez?

— A mennyiség mérlege viszonylag egyszerű. (No igen, ez valamelyest a minőséget is jelzi, de a minőség is mérleghiányos, ha a szándékhoz — a több évtizedes kísérletezések kiteljesítésének a szándékához — mérem az eddigi teljesítményeket.) Megjelent idáig 35 kötetem, kb. 450 ív terjedelemben, 80—85 hazai és külföldi kiadásban. A hazai példányszám egy és negyed millió. Legtöbb kiadást Az orvos halála c. regényem ért meg: 7 hazait, 13 külföldit.

Orosz, német, angol, bolgár, cseh, szlovák, román, észt, lett, litván nyelvre fordították le. Írásaim közül néhányat 15 idegen nyelvre fordítottak le idáig. írásaim többsége széppróza: regény, elbeszélés. De nem szívesen zárom be magam e műfajok ketreceibe. Sosem a műfaj felől közelítek a témához, a gondolathoz, az ábrázolni szándékolt világhoz, hanem fordítva, az írói mondandó keresi meg azt a műfajt, amelyben a legteljesebben kifejezhető. Magában a prózában is az alműfajokat, a műfaji változatokat. Nagyregény, kisregény, elbeszélés, tárcanovella, irodalmi publicisztika, irodalmi szociográfia, esszé, jegyzet, vitairat. Történelmi széppróza, társadalmi, ifjúsági; mese gyerekeknek, mese felnőtteknek; tudományos fantasztikus, szatirikus, utópisztikus írások. Ezeket a változatokat mind végigpróbáltam már, az írói mondandóm vonzata szerint. Négy kötetben kidolgoztam a szociográfia egy új változatát, a levél szociográfiát, például az Éljünk magunknak? című kötetemben, amely annak idején országos vihart kavart. Ügy gondolom, az országos politikára is hatással volt.

— Legotthonosabb műfajom a próza, de írtam verseket is, gyerekverseket is, drámákat, jeleneteket, filmeket, tévéjátékot. így áttekintve az eddigi életművet akár elégedett is lehetnék. De igazában nagyon-nagyon elégedetlen vagyok, talán nem is magammal, hanem az idő korlátozta lehetőségekkel. Nyomasztó a tartozás. Sok olyasmit éltem át, amit esetleg senki más nem írhat meg.

— A publicista Fekete Gyula a közvéleményt időnként felkavaró kérdéseivel talán még népszerűbb, mint az író. Jelenleg is egy vita kellős közepén vagy a magyar népesedéspolitika eredményeiről, feladatairól, távlatairól. Az újságírók jól tudják, hogy minden ilyen szétválasztás — író és publicista — teljesen irreális és méltánytalan. Minden szépirodalmi írásod közéleti indulatokkal van tele és minden publicisztika a stílus eleganciájától, a kifejezés pontosságától nyeri el

FOTÓ: MOLNÁR EDIT — MTI

I mozgósító, sokkoló hatását. Milyen kérdések foglalkoztatnak ez idő szerint?

— Az író, ha méltó a nevére, belső kényszerből ír, és nem feltétlenül az irodalom „anyanyelvén”. Alkati kérdés — írtam már erről. Petőfi, Ady, Móricz, József Attila, Veres Péter egyikük sem csak a saját „anyanyelvén” beszélt, vitázott, viaskodott.

— önmagában ez a névsor is elég biztatás lehetne arra, hogy még a legnagyobbaknak, ezeknek a .„tábornok” íróknak-költőknek a hadvezéri tudását, rangját sem csorbította, ha beavatkoztak a soros legküzdelmesebb kézitusákba. Tábornokként is a frontvonalban forgatva a fegyvert; tábornok létükre voltak bakáknak is a legkülönbek.

— Lefokozhatja őket ezért a történelem? Vagy akár csak az irodalomtörténet? Ellenkezőleg! Ha az író-költő dolga, egyebek közt, hogy kifejezze, ábrázolja, maradandóan megfogalmazza a kortárs ember közérzetét, gondolati-érzelmi világát, indulatait, vágyait, szerelmeit, akkor — úgy gondolom — épphogy még íróságában is gazdagodhat. Emberségében gazdagodván, sebeket kapva és osztva a kézitusákban.

— Említettem már: az írói mondandó vonzza a műfajt. Márpedig állampolgári minőségében az író sok olyan közölnivalót gyűjt magába, amelyet csakis a direkt műfajokban fejezhet ki a legteljesebben. Tehát nem az irodalom igazi „anyanyelvén”.

— Hogy milyen kérdések foglalkoztatnak? Mit mondhatok erre? Minden foglalkoztat, ami — kérdés, ami közgond, de természetesen csak nagyon kevésnek a tanulmányozására futja az időmből. Márpedig alapos földerítés, tájékozódás, tanulmányozás nélkül az író ne szóljon bele — kiváltképp direktben ne ártsa bele magát — semmilyen közgondba. A gond, a probléma, az ellentmondás jelzése az irodalom „anyanyelvén” akkor is lehet jogos, ha az íróember csak ráérez, de az írói publicisztikához kevés ennyi.

— Nem szeretnék alulmaradni a vitákban. Hiszen, ha belépek a ringbe, ott elég gyakran a szakma eminenseivel találkozom szemközt. Ahhoz például, hogy a népesedésügyben kialakítsam a magam védhető és érvényesíthető álláspontját, meg kellett tanulnom bizony valamelyest demográfusul, statisztikusul, közgazdászul, szociológusul. És ezt a tudásanyagot s a rá alapozott meggyőződést, következtetéseket, igazságokat frissen is kell tartani — karbantartani — soha, sehol, senkivel szemben nem térni ki a vita elől.

— Ennyiből is kitetszik: csak sokkal-sokkal kevesebb problémával foglalkozhatom, mint amennyi érdekel. Például a népesedésügy. A civilizált országokban vészesen terjedő új élősködő forma: a „jövő kizsákmányolása”. Nemzettudat, identitás. Az ifjúság eszményválsága. A munkakedvet s a vállalkozó kedvet fölszabadító szocialista kisformák...

— Végül az írói közéletben vállalt szerepedről, az időszerű feladatokról kérünk tájékoztatást.

— Űj söprű jól söpör — szokás mondani. Mintha igazolódnék a közmondás: az írószövetség új vezetősége valóban elismerésre méltó lendülettel látott munkához. Teli vagyunk tervekkel, szeretnénk pezsgő irodalmi életet teremteni, szeretnénk kiterjeszteni, megerősíteni az élő irodalom szerepét a közgondolkodás, a közízlés, a közösségi — szocialista — tudat formálásában. Itt akár abba is hagyhatnám. Megvan a lendület, bízzuk rá a többit.

— Csak hát én nemigen tudok bízni ebben a kezdeti lendületben. Nyilván elődeinkben is épp így megvolt a tettrekészség, a lendület, a jó szándék. Továbbá a tagság sem cserélődött ki; lényegében ugyanaz a tagság — amely pezsgő irodalmi életre vágyik —, mint öt vagy tíz évvel ezelőtt.

— Ügy gondolom, mindenekelőtt az írószövetség mostoha körülményein és feltételein kell változtatni ahhoz, hogy a szövetségi munka eredményei is javuljanak. És ami szorosan ehhez tartozik: javuljanak az írói munka és publikáció feltételei is.

— Ez a mi munkánk — és nem is kevés.

v SZ. M.