Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-04-03 / 7-8. szám
Szülöföläiink kHz — méter: 21525 = 13,94; 17710 = 16,94; 15220 = 19,71; 15160 = 19,79: 11910 = 25,19; 9835 =» 30,50; 9585 = 31,30; 7200 = 41,67; 7155 = 41,93; 6110 = 49,10; 6025 = 49,79; 6000 = 50,00. A REFORMÁCIÓ - II. RÉSZ (Május 31. — hétfő) Részlet Károli Gáspár „Mi lehet az oka hazánk romlásának” című írásából: Ez az ország setétségben és bálványimádásban volt. Az Istenek evangéliuma nem prédikálhatott. Minden ember gondolja meg, ha mostan a próféták élnének, mit mondanának ez nagy kegyetlenségről és telhetetlenségről, mely az országban és nemzetségben vagyon és az fejedelmekben? Vétkes az magyar nemzet, uzsoraságban, csalárdságban, tolvajlásban, paráznaságban, hamis esküvésben, mely az magyarokban felette igen uralkodók. Ezekből megtetszik, hogy mi vagyunk okai, hogy az Isten ezideig el nem vette rólunk a pogányokat. (Szerkesztő: Kőszegi Ábel) A kolozsvári református templom szászéke RÓMAIAK PANNÓNIÁBAN (Június 2. - szerda) Idézet a műsorból: Űjra meg újra felhangzik a jelszó: És mondd el, sírom felett: „Legyen neked könynyű a /öld.” És örökké fülünkben cseng a római temetések refrénje: „Have pia anima” — „Isten veled, drága lélek.” Az emberi fájdalom örök szavai ezek, s nem haltak meg az ókorral, hanem tovább hangzanak, amíg emberek élnek és meghalnak a földön: „Have pia anima. ..” (Szerkesztő: Horváth Gita) — (Az 1981. szept. 23-i adás ism.) fii óbudai katonai amfiteátrum SZENT GELLÉRT (Június 7. - hétfő) Gellért püspök nem akart végleg megtelepedni Magyarországon. Talán István királlyal való találkozása érlelte meg elhatározását, hogy mégis maradjon; a király ugyanis rábízta fia, Imre herceg nevelését. De még ennél is többet nyomhatott a latban, hogy a király segítséget kért tőle. egy római mintájú egyház szervezéséhez, iskolák, püspökség alapításához. Ez pedig igazán olyan missziós feladat volt, amilyenre Gellért vágyott. Mezey László történész azt írja róla: „Gellért püspök olyan férfi volt. aki ugyan idegen földről jött Magyarországra, de egész életével és sorsával azonosulni tudott ennek a népnek az akkori jelenével és későbbi jövőjével. (Szerkesztő: Fazekas János) — (Az 1981. okt. 28-i adás ism.) Gellért püspök halála a Magyar Anjou Legendárium miniatúráján ÍGY éltek Műsorunk címét akár fordítva is megfogalmazhatnánk: lovagi módon éltek-e elődeink? Vagy feltehetnénk a kérdést: volt-e egyáltalán magyar lovagkor, olyan, mint a spanyoloknál, a franciáknál vagy a németeknél ? Henne am Rhyn német szerző, a lovagvilág neves szakértője azt írta a múlt század végén, ELŐDEINK: A MAGYAR (Június 9. — szerda) LOVAGKOR hogy „csaknem hiányozni látszik a lovagi kultúra Magyarországon és Lengyelországban”. Mai műsorunk ezekre a kérdésekre válaszol. (Szerkesztő: Kőszegi Abel) — (Az 1981. nov. 18-i adás ism.) XIV. századi vitéz a Képes Krónika miniatúráján MI FÁN TEREM? Burokban született „Te lángész! Te burokban született! Te szerencse fia” — áll Jókai egyik regényében. A kiemelt, babonás eredetű kifejezést az ország legtöbb részén ismerik, és olyan emberre mondják, akinek minden sikerül, aki hallatlanul szerencsés. Megfelelői más nyelvekben is megvannak. A szólás alapjául szolgáló babonának — mint számos más népi hiedelemnek — félreértett, helytelenül magyarázott természeti megfigyelés az alapja. Elő szokott ugyanis fordulni, hogy a magzat azokban a hártyákban születik meg, melyek a méhen belüli életében is takarták. Ezek a hártyák, melyeket együttvéve buroknak neveznek, a magzat táplálását és oxigénnel való ellátását biztosítják. Mikor azonban ezek leszakadnak a méhről, megszűnik a magzat táplálása és levegővel való ellátása. Ha soká tart a szülés, vagy a megszületés pillanatában nem távolítják el azonnal a burkot a magzatról, az újszülött igen könnyen megfulladhat. A burokban születés tehát tulajdonképpen igen veszélyes jelenség, és valóban szerencséje van annak a burokban született embernek, aki e veszély ellenére is életben maradt. Ezt a szerencsés véletlent a népi hiedelem kedvező előjelnek tekintette, és azt a babonát formálta belőle, hogy aki burokban születik, azt nem fogja a golyó, meglátja a földba elrejtett pénzt, vagy szerencsés lesz egész életében. Hogy maga az ember is tegyen valamit szerencséje érdekében, kitalálták, hogy a magzatburkot nem szabad eldobni, az oltár leple alá kell tenni, hogy misét mondjanak fölötte, aztán pedig magával kell hordania a tulajdonosának. Élelmes emberek elterjesztették azt a hiedelmet, hogy nemcsak a burokban született ember szerencse fia, hanem az is, aki jó pénzért megvesz egy darabot az ilyen burokból, s azt amulettként magánál hordja. Angliában még a múlt század hatvanas éveiben is valósággal kereskedtek az ilyen burokkal, különösen az ügyvédek és a hajósok. Azt, hogy burokban született, eredetileg tehát csak azokra mondták, akik a méhben a magzatot körülvevő hártyával vagy hártyákkal együtt jöttek a világra. Mivel az ilyen embereket rendkívül szerencséseknek tartották, a burokban született a keletkezése alapjául szolgáló babonás hiedelemtől elszakadva, függetlenül attól, hogy ki hogyan jön a világra, általában nagyon szerencsés embert kezdett jelenteni, és ezt jelent ma is. Ne vigye el az álmunkat l A hellyel kínálásnak, a szíves marasztalásnak ezt a kifejezését az olyan látogatónak szokták mondani, aki siettében le sem akar ülni. Gyakran hozzáteszik a szólás jelentését is: Üljön le már nálunk egy kicsit, ne vigye el az álmunkat! Ez a kifejezésünk és az alapjául szolgáló hiedelem abban az időben keletkezhetett, amikor a még sokkal kezdetlegesebb emberi gondolkozás nem tudta a világot az embertől függetlennek, pusztán csak anyagi jelenségek összességének tekinteni. A primitív, úgynevezett animista ember úgy gondolta, hogy a sajátjához hasonló lélekkel felruházott világban él, vagyis hogy minden tárgynak, jelenségnek lelke, szelleme van. Az, ami a népmesében a mai ember számára már csak „mese”, hajdan a világkép szerves része volt. Nemcsak a napot, a holdat, a szelet, az emberi vért, az állatokat és a növényeket képzelték alkalomadtán emberi nyelven beszélni is tudó lelkes lényeknek, hanem ilyennek hitték az álmot, az alvást is. Valahogy úgy képzelhették, hogy esténként, amikor lefekszik a család, vendégként megjelenik körükben az álomszellem, és nyugalmat, pihenést, új erőt ad az arra rászorulóknak. Viszont nem érzékelhető alakban, mint valami láthatatlan, de mindent látó lény, nappal is az emberek között tartózkodik ez a szellem, és figyeli, hogy bánnak a háziak a látogatókkal. Ha azt tapasztalja, hogy nem látják szívesen a vendégeket, ha még csak le sem ültetik őket, ő sem telepszik meg a házban. Szólásunk élő bizonysága annak, hogy az, ami ma csak költői kép, hajdan valóságnak tekintett hiedelem volt. Ezt mutatja egyébként az is, hogy néprajzi gyűjtőink még néhány évtizeddel ezelőtt is számos olyan babonás eljárást jegyeztek fel, amit hiszékeny emberek hatásosnak tartottak az álom, különösen a csecsemő álma elvitelének a megakadályozására. O. NAGY GABOR könyvéből 61
