Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-04-03 / 7-8. szám

Részletek Mezei Mária „Vallomástöredékek" című kötetéből

Apám tizenhat éves, Anyám tizennégy volt, amikor ráeszméltek arra, hogy menthetetlenül összetartoznak. Egyik sem törődött a rájuk leselkedő rideg, szörnyű valósággal, ami ennek a házasságnak úgynevezett gazdasági háttere lehet majd. Hiszen nem volt semmijük. Apai nagyapám napszámba járt, még földtúró parasztnak se számított.

De ha felnézett az égre, a csillagokat látta. Apám nélkülözve,

órákat adva tanult. Így lett jogász, majd ügyvéd. Közben nagyapa meghalt és nagymama mosni járt. A fiatal jogász, amíg társai huszonegyeztek, ittak, kislányokat kísérgettek és éjjelizenét adtak, hazahordta a friss mosást a nagyságos megrendelőknek. Mégis öszszeházasodtak és valahonnan lett két ágy, szekrény, mosdó, alpakka kés meg villa.

Az Anyám huszonhat éves volt amikor megszült engem és gyermekágyi lázban meghalt. Apám akkor huszonnyolc. Csak nézett és a sors nagy butaságán álmélkodott, hogy íme, úgy látszik a rendes dolgokat, a tiszta és egyszerű örömöket az élet nem engedélyezi, szétszakítja, összeszabdalja, megtöri.

Akkor Apám meg akart halni. Olyan ember volt, aki ha valamit akar, végre is hajtja. Most itt nézem az íróasztalomon arcképét. Erős, bozontos szemöldökét, kemény orrát, éles szájvonalát, messzire néző szemét.' Igen, meg is halt volna. De én már a menhelyen voltam és arra gondolt, hogy rendes, jó szagú gondoskodó mama kell a gyereknek. Akkor ott Kecskeméten meghalt egy tanár. Finom, kedves ember. Finom és kedves volt a felesége is. Apám elvette a professzor özvegyét, mert — úgy látszik — egyszer régen megérezhette, amikor elvitte hozzájuk a mosott fehérneműt,

42