Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-09 / 1. szám
DONÁSZY MAGDA Hó Kató Azon a régi-régi télen, édesanyám eltörte a lábát, s egyszeriben én lettem a lótifuti kisasszony a betegágy és a nagyvilág között. Vittem a parancsot tyúkoknak, kacsáknak : — Édesanyám azt üzeni: Jóéjszakát — és szigorúan rájuk reteszeltem a bordás lécajtót. Reggel is én engedtem ki a tollas népet: — Édesanyám küldi! — szórtam elibük a ropogós kukoricát. De nemcsak háziaszszonykodtam. Édesapám szerint, nem volt nálam jobb hírharang. Anyu tőlem tudta meg, hány cicája lett Cirmosnak, hol mi történt az utcában, és hogy a kis Kondás Karcsi — aki jó barátom volt —, hogyan ugrasztottá ki az ürgét. Mégis valamennyi hir között az volt a legnagyobb, amikor az első hó leesett. Faluszerte megkezdődött a hóemberépítés, és nagy lett a versengés: kié lesz a legszebb, leghatalmasabb, legeslegkövérebb. Nekem Kondás Karcsi volt az építőtársam, aki — kertjük nem lévén —, évről évre nálunk szobrászkodott, s amihez ő hozzáfogott, az nem akármilyen közönséges hóember lett. De nem ám! Előbb kőkeményre gyúrta a „magvát”, ahogyan mondani szokta, akkor reám bízta, hogy hempergessem, amíg bírom. Bodrink mellettem csetlett-botlott, bozontos fejével meg-meglökte a tekintélyes hópocakot. Mikor Karcsi magához intett, a virágágyás közepén már lábat verte a hóember. Bárcsak a neve volt az, mert alakra semmiféle falubeli atyafiához nem hasonlított. Karcsi addig-addig tapogatta, lapogatta a felmagasló hótömeget, amíg valóságos emberi formát kapott. A fejével meg éppen sokat bíbelődött. Az orra sem a szokásos paprika, vagy répa-féle volt. Hóból faragta ki a bugylibicskával. Két óriás üveggolyó szemén sötét keretes pápaszemet hordott. Ettől lett igazán „tudós” ábrázata. Karcsi még egy viharvert öreg útitáskát is odaillesztett a lábához. Aki ránézett, azt hihette, csak megállt kicsit nézelődni. Bármennyire imponált, hogy „tudós hóemberünk” volt, nem tudtam mit kezdeni vele. Én kedvesebb játszótársat szerettem volna. — Ez a „tudós”, legyen a tied — mutattam a tudósra —, de nekem csinálj egy hókislányt — mondtam, kértem és addig kunyeráltam, amíg Karcsi hozzá nem látott, pedig már erősen reánk alkonyult. De a sötétet nem láttuk a hótól, a hideget nem éreztük a munkától. A kis Hó Katóval különben sem volt sok dolgunk. Mire Karcsi kigömbölygette harangvirág forma szoknyáját, én is ott voltam az égszínkék selyemruhával. Alighogy fölibe borítottuk, a szél ráredőzte, a hideg odafagyasztotta, és úgy állt a kis Hó Katón, mintha egyenesen reá szabták volna. Blúzocskáját föntről, a két karját jobbról-balról teletömtük hóval. Nem is volt abban semmi hiba, mert hóbarátnőm már a legelső percben ölelésre tárta szét két gömbölyű karját. Mégis a szeme volt a legszebb, a két világoskék gombszeme. Hogy a mindig nevető száját hogyan és miből festette Karcsi, örökre titok maradt, mert nekem akkor fodrászgondjaim voltak. Nemsokára két marék lobogó szalmával tértem vissza újdonsült barátnőmhöz. Csak nem hagyhattam kopaszon? Hanem rátenni még Karcsi is alig bírta, mert a szél eszeveszetten cibálta, majdhogy el nem röptette a két szalmavarkocsot. Biztonság kedvéért még a fejkendőmet is fölkötöttem a kis Hó Katóra, mert hát akkor foga volt a télnek. Karcsi percig sem tétlenkedett, hanem a hókislány mellé egy hópulit hömpölyített, hogy vigyázzon az immár benépesült előkertrc. Nekem csak a kutya nem tetszett, mert akkor még nem láttam fehér pulit. Mindentudó barátom ezt a vereséget nem tudta elviselni. A kályhakürtőből annyi kormot zuhintott a meglepett kutyusra, hogy hibátlan feketeségét az igazán puliszületett Bodri is megirigyelhette. Kondás Karcsi rég hazament, de én még nem tudtam elválni egyetlen barátnőmtől, aki szalmaszőkeségével szebb volt, mint Hófehérke a mesében. Elébe ültem a hóba. Szerettem volna megbarátkozni vele. Azt sem bántam, hogy a szél az arcomba suhintott, és a hideg az orromat csavarta, mert a pilinkélő hóesésben úgy tetszett, hogy Hó Kató a pulival mind közelebb, közelebb jön. — Gyertek, gyertek — biztattam őket, és azzal sem törődtem, hogy egy-egy hópihe a számba röppent. Csak az szomoritott, hogy a puli csupakorom ruháját pepitára hímezte a ráhulló hó. Hiába akartam elsimogatni, nem volt erő a karomban. így talált rám édesapám. Aztán sok mindenre nem emlékszem, mert nagyon beteg lettem. Lázálmomban sokszor láttam a hóköpenyes tudós embert az ágyam mellett. Vizsgálódva hajolt fölém, és sötét keretes pápaszemén át fürkészve nézett reám. Jeges kezével megfogta a csuklómat és ettől kirázott a hideg. Ahogy elment, odalibbent Kató a kékselyem szoknyában. Ha melegem volt, a homlokomra tette kezét és ilyenkor róla álmodtam. Ha fáztam, betakart a dagadozó hódunnával és addig hintette takarómra a havat, amíg kivert a víz. Néha fulladozni kezdtem. Ilyenkor, ha felébredtem (álmomban), kézen fogott és elvitt az ő csodálatos hóbirodalmába. A tornyos jégvár körül zuzmarás jégrács csillogott. Szobájában a jégpadlón csúszkáltunk ide-oda. Hó Kató gombóccal etetett és hóhabcsókkal, jégszopókával etetett. Kemény volt és mindig megfájdult tőle a torkom. Felpillantottam. Akkor már a tudós doktor bácsi állt mellettem, és reám parancsolt: vegyem be az orvosságot. Hó Kató mind ritkábban jött látogatóba. Néha napokig elmaradt, és egyszer csak teljesen hűtlen lett. Hiába vártam, nem jött többé, de a láz sem gyötört. Meggyógyultam. Amikor kimehettem, első utam Hó Katóhoz vezetett. Szerettem volna megköszönni, hogy olyan jó volt hozzám betegségem idején. Sem őt, sem a tudós hóembert nem találtam a kertben. Elmentek. Csak a mi igazi Pulink irja-fia bújt hozzám. Lehajoltam, hogy megsimogassam. Akkor láttam, hogy az a hely, ahol Hó Kató állott, telis-teli van hóvirággal. Sokáig azt hittem: Hó Kató hagyta ott búcsúzásul. KÖLTŐ Rakjátok sorba az ábrákat nagyság szerint, és olvassátok össze a betűket! A megfejtés egy magyar költő neve. Ki a költő? =& .'sajfa/öaj^ CSIGAVONAL Az ábra mértani középpontjából kiindulva csigavonalban haladva olvassátok össze a betűket! Ha helyes útvonalon haladtok végig, Petőfi Sándor: A Tisza című verséből kaptok idézetet. Hogy szól ez az idézet? lNYA R G / 0 TTI A Y 0 LA T S K N 1 N A / AZ A 0 R N P N / A KK / A Y N / AN 7 E L A KA L / A il L r A G E M U ipuvzsix oöxvftuvy v yanv6ay\i ‘ipupjvjnüuoitív 3jvudvu iipfí-M :sajCaföajv LÓUGRÁS Induljatok el az ábra bal felső sarkában levő É-betűből és a sakkjáték lóugrásának szabályai szerint olvassátok össze a betűket. Hogy szól az Arany János Toldijából való idézet? S©@OOO©0 @0096600 @(!)0O@@O0 ©o©@o@©© o®@©@©©© ©O@O@0O@ @©©@©0©© viCvx qauzsdjaßaj ^vCpHudnsaqzs ‘vUvs 3/izs xpdo^i v \gißa\aiudvu v ög :s ajíaffiajv ZALA JÓZSEF REJTVÉNYEI 23
