Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-02-20 / 4. szám
írta: Vészi Endre Dramaturg: Karait Luca Zene: Selmeczi György Fényképezte: ifj. Jancsó Miklós Gyártásvezető: Bajusz József Rendező: Gábor Pál A főszerepekben: Básti Juli, Jan Nowiczki (Szersén Gyula), Aimási Éva MAFILM Budapest Stúdió lia, textilgyári munkásnő, a hivatásos önfeláldozó, aki mindenre kész, hogy szerelmese és annak családja számára az érzelem melegét, a gondoskodás biztonságát és a vigasz meghittségét létrehozza és megóvja. Négy ember terhét veszi a vállára. Jó szándékából is átok származik. Csak vesztesként kerülhet ki a nagy kalandból, amelytől saját és mások életének jobbrafordulását remélte. Vesztesként? Magára hagyott áldozatként! És nem is sikerül megúsznia a megpróbáltatásokat. A másik póluson találjuk Széli Árpádot. Az építészmérnök — bár erre nem kényszerítik - egy egyetemi gyűlésen elárulja szeretve tisztelt tanárát. Aztán hol magasba röpíti, hol mélybe buktatja a hullámvasút. Családi élete felborul, felesége elhagyja, két lánya és kisfia egyedül marad: őt magát egy vidéki építkezésre „száműzik". Majd koholt vád alapján börtönbe kerül. Ezért aztán közben „megszerzett” úribb stílusú barátnője magára hagyja. így ismét Júliához térne vissza. A mérnök mindennapjait kifosztott család, elárult érzelem, bizonytalan tengés-lengés teszi üressé. Ha semmirekellő fráterről volna szó, eleve érdektelenné silányulna ez a folyamat. Széli azonban jobb sorsra érdemes értelmiségi. Teljes súllyal elitéljük, bár sajnáljuk is, amikor — a film végén — maradék kommunikációkészségét is elveszti. Hazatér a börtönből, de ereje és hite egyaránt fogytán van. Juli — akit megtagadott — kilépett az életéből (s egyáltalán az életből), gyermekei messzire távolodtak tőle, lelkesedésének tüze régen elhamvadt. A kör bezárult, vezeklésre nincs lehetőség. Elhagyott szerelme halála után már nem tud talpra állni. „Vég-semmiség az ő ítélete" ... A társadalmi környezet ezúttal csak háttér: a rendező apró - noha hangsúlyos - mozzanatokkal festi alá a kettős egyensúlyvesztést. Lehet, hogy még ez a kevés is sok, mivel - mint több kritikus megállapította — Jakab Júlia és Széli Árpád fizikai és erkölcsi pusztulását nem a történelmi lépték motiválja döntő mértékben. Széli karaktere kissé kidolgozatlan maradt. Több cselekvése, elhatározása, ingadozása jelzésszerű vagy pszichológiailag kevéssé kibontott. Ráadásul Jan Nowiczki nincs teljesen szinkronban a figurával: nem tudja teljesen meggyőzni a nézőt a karrierista mérnök életvitelének realisztikusságáról. Básti Julinak, a fiatal színésznőnek viszont minden mozdulata hiteles, kifejező eszközeinek az arzenálja pedig meglepően gazdag. Ifj. Jancsó Miklós az operatőr — ő is pályakezdő — kissé megemelt képeket komponált. Ezzel részben ellenpontozza, részben az érzelmek birodalmába emeli a torokszorító mozzanatokat. Selmeczi György hangulatos zenéje több mint aláfestő kulissza — színesíti és mélyíti is a légkört. Gábor Pál új filmjének jellemzésére a tisztességes jelző illik leginkább, hiszen a példázat tanulságai — a művészi „üzenet" valamivel szerényebb hatásfoka ellenére — egyértelműen megfogalmazódnak. VERESS JÓZSEF A magyar filmművészek kitartó érdeklődését az úgynevezett ötvenes évek iránt több ok magyarázza. (Zárójelben: a meghatározás nem pontos, ezért is javaslom az „úgynevezett" kifejezés használatát. Amikor azt mondjuk: „ötvenes évek", tudatunk megcsontosodott reflexei alapján a nyugtalanító politikai légkörre, a törvénysértések sorozatára, a személyiséget összeroppantó körülményekre gondolunk. Mindez már 1949-cel is asszociálható, az ezt követő évtized első felével is — viszont a munkás-paraszt kormány megalakulását követő esztendőkkel semmiképpen sem. A fogalom tehát, amelyet széltében-hosszában használunk, egyfajta szűkítésre szorul. A Kettévált mennyezet időkoordinátái egyébként „stimmelnek”; Gábor Pál és Vészi Endre filmjének cselekménye 1953 és 1956 között játszódik.) Bacsó Péter, Kovács András, Makk Károly és a többiek elsősorban azért elevenítik fel a történelmi félmúlt eseményeit, mert az emberi konfliktusok és erőpróbák, végletes helyzetek és drámai fordulatok szinte „kiáltanak” a filmszalag után. Gábor Pál az Angi Verával, nézők és kritikusok előtt a világ számos részén már bebizonyította, hogy kivételes megjelenítő tehetséggel képes a társadalom és személyiség diszharmóniáit ábrázolni. A Kettévált mennyezetben újra Vészi Endre prózájából merít ihletet (indulása - a Tiltott terület — is a kiváló író munkásságához kapcsolódik); megint ama bizonyos gerincroppantó évek adják fel a leckét fiataloknak és öregeknek, tapasztaltaknak és elindulóknak, gyengéknek és erőseknek, következeteseknek és meghunyászkodóknak. A különbségek sem lekicsinylendők. Természetesen összemérhetjük a két alkotást — mármint az Angi Verát és a Kettévált mennyezetet — de tartalmi, esztétikai, stiláris szempontból meglehetősen eltérő minőségekről van szó, s a hasonlítgatásnak nem sok értelme lenne. Félreértések elkerülése végett: Gábor Pál új filmje nem éri el korábbi műve színvonalát. A remekeket nehéz megismételni. De a feldolgozott anyag jellege és a választott módszer sajátossága lehetetlenné teszi közös nevezők megállapítását. Az Angi Vera „szövete” drámai, a Kettévált mennyezeté viszont epikus. A karrier érdekében megalkuvásra kész lány sztorijában nagyon sűrű a politikum, ebben az igaz mesében viszont az érzelmek hullámzása játszik meghatározó szerepet. Két főhőse van a Kettévált mennyezetnek. Kissé egyoldalúan fogalmazva: egy pozitív és egy negatív. Előbbi: Jakab JúKETTÉVÁLT MENNYEZET
