Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-02-20 / 4. szám
I Sokféle pályázat anyagát lektoráltam az elmúlt évben, ez a mostani mindegyiknél érdekesebb, izgalmasabb és tanulságosabb volt. Nem azért, mert magas színvonalú, íróilag érett munkákat találtam a kéziratok tömegében, hanem, mert az elbeszélt, papírra vetett életanyag hitelessége, érdekessége magával ragadja az olvasót, s a feltáruló sorsok, helyzetek különlegessége és izgalmas volta feledtetni tudja az írói gyakorlatlanságot, átsegít a bőbeszédűségen, a gyakori érzelmességen. A legsikerültebb írások ismét bebizonyították, hogy a dokumentum, az írói ambíciók nélküli tényleírás valójában több érdeklődést tud kelteni a másodlagos, harmadlagos, úgynevezett „alkotói” munkánál, a vértelen írói fikciónál. Némelyik pályamű, bár nem tör írói babérokra, mégis hús-vér embereket ábrázol, jellemző és gyakran kevéssé ismert helyzeteket támaszt életre. A pontos, tényszerű leírásoknak köszönhetően a pályázat javarésze, az írásoknak mintegy a fele, aranybánya a szociológusnak: kitűnő adalékokat nyerhet belőle az emigrációs nemzedékek, foglalkozások, életformák stb. kutatásához. Epizódokat kapunk Közép-kelet-Európa életéből, s némelykor micsoda érdekes történeteket arról, mi minden esett meg a világnak ebben a félreeső szegletében! Amit ezek a kéziratok az országhatárok megváltozásáról, a nemzetek és nemzetiségek együttéléséről, a háborúkról és megszállásokról, az etnikumok keveredéséről, a sorsverte emberek hányódásáról elmondanak, az módfelett tanulságos és helyenként lebilincselően izgalmas is. Néhány kézirat rövid ismertetése talán érzékelteti a pályázatra beérkezett írások témavilágát, élményanyagát és dokumentatív értékét. Dómján A. Evelyn: Faragott képek című első díjas kézirata Dómján Józsefről, a világhírű fametszőről szól, amint a bevezetőben olvashatjuk: „Ahogy az írás megindult, Domjánnal való beszélgetések során életének még családja előtt is ismeretlen részletei kerültek napvilágra. Domjánnak, az autodidaktának igazán változatos az élete, volt munkás, csavargó és remete, dolgozott 17 szakmában, mígnem főiskolára került és a művészpályán kikötött.” Az egész írás együtt jelentős dokumentum, érdemes lenne könyvet csinálni belőle (némi húzással, nagyobb nehézség nélkül, lehetne is). Szász Károly Sors bona, nihil aliud címen (II. díj) élettörténetét írta meg. Az 57 éves zsidó főorvos 1957-ben kivándorolt Angliába, tanfolyamokat végzett, vizsgákat tett le sikerrel, és újra praktizálni kezdett Londonban. Ezzel indul a beszámoló, amelyet szerzője gyermekei okulására vetett papírra, hogy azok tanuljanak, épüljenek belőle. A szerző gyermekkorának a felidézése sikerült a legjobban. ÍRJA MEG! n A lektor jegyzetei a pályázat Az apja továbbszolgáló huszár őrmester volt, markotányos üzletet kapott Miskolcon: a szerző érdekesen írja le a tanyán töltött hónapokat, vadászatokat, a kótaji és nyíregyházi tartózkodásokat. Az első világháborúnak szentelt lapok szintén jók, ugyanígy a prágai és a bécsi egyetemi évek leírása. A miskolci évek rajza szürkébb, aztán mindaz, amit munkaszolgálatáról, bujkálásáról, 1944-ről elmond, ismét izgalmas. Szentessy Piroska Elveszett évek című írása (III. díj) önéletrajzi regény. A szerzőnek fölöttébb kalandos, változatos élete volt, így aztán az írás sokáig fogva tartja olvasóját. 1938-ban született, törvénytelen gyerek, hol az anyjánál, hol a nevelőanyjánál tartózkodik. Budapesti ostromélményeit és a fehérgyarmati, diakonissza nővérek által igazgatott szeretetház dickensi rémségeit, de még az általános iskolában töltött időket is érdekesen tálalja, sok jellemző apróságot megragad. A szerző tehetséges, nehezen szabályozható alkat — kézirata addig igazán jó, amíg szabálytalanságaival a szülői, iskolai társadalmi rend ellen lázad ; a felnőttkori lázadás már inkább az egyéni szerencsétlenség körébe esik, ami emberileg sajnálatos, dokumentumértéke viszont csekélyebb. Cincár Gyula Göröngyös az út című írásának meséje (IV. díj) a század eleji Kolozsváron indul, a szerző gyufagyári tisztviselő gyermeke, bevezetőül azt mondja el, milyen nehezen éltek a „jobb” családok tagjai is. A világháború előtt jelent meg városukban a futball, erről, mint óriási eseményről számol be, oldalakat szentelve a kezdetleges fokon induló játéknak, majd képet ad arról is, hogyan jöttek létre az erdélyi nagy csapatok (például a NAC, a Nagyváradi Atlétikai Club), milyen eredményeket értek el stb. Sporttörténész érdekes adalékokat meríthet ebből a részből, de amúgy is ez a fontosabbik hányada a kéziratnak: hiteles benyomásokat, tényeket közöl Erdély társadalmának nemzetiségi érdekszövevényeiről, s a nemzetiségeknek a két háború közötti mozgásteréről. A kézirat további két harmada Amerikáról, a szerző Clevelandben való letelepedéséről szól, élet- és munkakörülményeit mutatja be, kezdve a 29-es gazdasági válsággal. A szerző az amerikai baloldal ideológiáját, szervezeti életét is ábrázolja, meglehetősen egyszerű eszközökkel, de jellemző kéziratairól képet adva az akkori ideológiáról, annak színvonaláról és érvrendszeréről. A legterjedelmesebb kéziratot Máhr Ferenc nyújtotta be, Nostalgie címen (IV. díj), s ez az egyetlen írás, amelyet több-kevesebb joggal regénynek nevezhetünk. Három részből áll: az első a két háború közötti időszak munkáséletéről nyújt képet, a második az ukrajnai háborús frontszolgálati élményeket elveníti fel, a harmadik az 1945 utáni évek eseményeiből meríti tárgyát. A szerző, mint levelében írja, újpesti szövőmunkás volt, a felszabadulás után rendőr főhadnagy, ahonnan kitették politikai megbízhatatlanként. Kitűnő emlékezőképességgel megáldott ember, életszerű részletességgel idézi fel az ötven esztendővel ezelőtti napok, helyszínek hangulatát, az újpesti proletárházak lakóinak életét, családjának osztálytársainak alakját. Színes, eleven mesélő, ahogy előadja emlékeit. Gyárba kerül dolgozni, érdekli a zene és az irodalom, s ekkor már a politika eseményei is meg-megérintik, noha még nem az köti le igazán a figyelmét. Inkább tanulni akar minden erővel. A történet mindvégig érdekes, helyenként lebilincselő. A második rész a frontélményeket adja elő, szintén hitelesen, a szerző saját, átélt tapasztalataira támaszkodva. A háborúból csak annyit látunk, amennyit az életrajz írója megfigyelt — ez az élménykorlátozottság egyúttal az elbeszélés hitelesítő alapja. Szilárd Béláné Én és Brazília című kézirata (V. díj) a pályázat egyik igen érdekes írása, szerzője 1980-ban, 79 éves korában fejezte be. Építészmérnök férjével 1926- ban szállt partra Brazíliában, krónikája több mint fél évszázadot fog át. Rióban telepedtek le, amely akkor még amolyan vidékies város volt. Részletes, aprólékos, pontos leírást kapunk arról, hogyan vertek gyökeret az ismeretlen világban, miképpen szereztek állást, lakást, hogyan nőtt a család, miként teltek hétköznapjaik, és hiteles képet nyerünk arról is, miként illeszkedtek be a brazil társadalomba. A szerzőt főként családja sorsa, a gyerekek élete érdekelte, a történet elsősorban róluk szól, de a krónikába beleszövődik a brazil környezet rajza is, a szerző igen jó érzékkel, arányosan keveri a családi történetet a számunkra egzotikus, ismeretlen világ motívumaival. Egyenletesen folyó elbeszélése egyszerű stílusban követi nyomon a terebélyesedő család sorsának alakulását, a gyerekek iskoláztatását, családalapítását — amikor pontot tesz a történet végére, 15 unokája és 4 dédunokája van, s ez a nagy család a nyelvi, nemzeti keveredés bámulatos szövevényét tárja elénk, s mindezt a kézirat szerzője a világ legtermészetesebb dolgaként közli velünk. Külön említést érdemelnek azok az írások, melyeket jobb szó híján naiv szociográfiáknak nevezhetnénk. Kovács Lőrinc, 78 éves iskolázatlan szegényparaszt származású ember önéletrajza (a Magyar Hírek különdíját nyerte el) szomorú és megható írás: tengernyi szenvedés, nélkülözés, a nyomor és elesettség legmélye tárul az olvasó elé ezekről a lapokról. Aki írta, két osztályt járt, utána kondásnak állt, télen-nyáron a disznókat őrizte — így kezdődött az élete. Anyját öt-, apját nyolcéves korában vesztette el — a legmegrázóbb nyomornaturalizmus sem keverhetne ki sötétebb színeket. Volt summás, télen favágó, aztán újra summás; aratott, téglagyárban dolgozott és így tovább. Pontosan leírja, milyen munkát végeztek, mennyi volt a keresetük, hogyan étkeztek és laktak; még azt is érzékelteti egy-két vonással, miként alakult a munkacsapatok közösségi szelleme. 1923-ban nősült, erre nem veszteget sok szót: az örökös munka töltötte ki az életét. 1929- ben ment ki Kanadába, a kéziratnak több mint a fele ottani életének leírása: hogyan hánykódott egyik helyről a másikra, aztán miként talált társakra, kinti magyarokra, a betegsegélyező egyletre és így tovább. Kmeczkó Mihály Buzitától Clevelandig címen (könyvjutalmat kapott) arról számol be, miként indultak útnak felvidéki szegényparasztok, hogy útlevél, vonat- és hajójegy nélkül eljussanak Amerikába. Fiatal parasztlegény kerekedik fel Buzitárói 1899-ben, eljut Clevelandbe, gyárban dolgozik, gyűjti a dollárokat, lassan meggazdagodik ; hazalátogat, újra viszszatér és kint ragad. Megejtően hiteles és őszinte a hang, amelyben van jó adag naivitás, érzelmesség is, de ez is hozzátartozik az életszerű leíráshoz. Rejtély, ki írhatta, öreg amerikás magyar feljegyzéseit használta fel fia, unokája? Ez persze mellékes, az a fontos, hogy ez az írás naiv természetességével, szociográfiai hitelességével egyéni szín és hang. BÉLÁDI MIKLÖS A Magyar Hírek szerkesztősége felkérte a bíráló bizottságot, hogy javasoljon közlésre néhány különösen érdekes részletet a legjobb pályaművekből, hogy olvasóink is megismerkedhessenek a nyertes írások értékeivel. 5
