Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-02-20 / 4. szám
Az 1982. esztendő örömteli meglepetést hoz a magyar népköltészet barátainak. ‘Ahogy Katona Tamás, az Európa Könyvkiadó szerkesztője ígéri: idén folytatódik az a sorozat, amelyet a kiadó 1980-ban indított el, Buday György Székely népballadák című kötetének hasonmás kiadásával. A megrázó balladaillusztrációiról ismert, Angliában élő fametsző művész és Ortutay Gyula 1935-ben — mindöszsze ezer számozott példányban — megjelent közös műve, a Nyíri és rétközi parasztmesék hasonmás kiadása hamarosan a könyvesboltokba kerül, utána pedig az 1939- ben kiadott Bátorligeti mesék című kötet ugyancsak hasonmás kiadása következik. Talán érdemes megemlíteni, hogy a nyíri mesegyűjtemény a gyomai nyomda centenáriumi produktuma, az üzemet ugyanis 1882-ben alapította Kner Izidor. De nemcsak régi népköltészeti művek és illusztrációk kerülnek idén viszonylag nagy példányszámban a könyvpiacra, hanem új alkotások is. Szántó Tibor, az idén önállóvá lett Helikon Kiadó vezetője újságolta: az 1981-es könyvhétre kiadott, és az Amerikában élő Dómján Józseffel illusztráltatok Toldi-kötet sikerén, valamint a művésszel kialakult jó együttműködésen föllelkesülve, felkérte Domjánt: próbálja meg fába metszeni-fogalmazni az általa legszebbnek ítélt húsz népballadát. * Kérdés persze, hogy miért éppen Domjánt látta legalkalmasabbnak Szántó a népballadák illusztrálására. A válasz: — Dómján ugyan az Egyesült Államokban él, de nem ismerek kívüle képzőművészt, aki ilyen korszerűen fogalmazná újjá népművészetünk motívumkincsét. Paradoxon, de igaz: az Amerikában élő Dómján egész művészi világa eltéphetetlenül a magyarsághoz kötődik, más oldalról nézve pedig ez a művészet harmonikusan beleilleszkedik a magyar folklór világába. Ehhez hozzá kell tennem: Dómján igazán nagy kompozícióiban mindig is balladát metszett. És nemcsak direkt módon, például a Kádár Katában, amely az 1955-ös Ernst múzeumbeli tárlat „sikerdarabja” volt. Ez az 1953-ban készült nagyméretű (68X94 centiméteres) lap, Kádár Kata és Gyula Márton tragikus szerelmének történetével, már csak tartalma miatt is balladás jellegű. Ugyanilyen a régiek közül a Budai Nagy Antal, a Spartacus vagy a Hunyadi-sorozat, az újakból pedig a Toldi-illusztrációk. De ez is természetes, ha Greguss Ágost meghatározását elfogadjuk, amely szerint a ballada: „tragédia dalban elbeszélve”. Ami Domjánt „balladás művésszé” teszi, az mégsem az ábrázolás tárgya, hanem az ábrázolás feszültsége. Balladásan drámaiak Dómján pávái, galambjai, sasmadarai, szarvasai, bárányai, pásztorai, fonóasszonyai, különösképpen azokon a színes lapokon, amelyeken a feszültséget a kékek-vörösök-lilák vagy a narancsok-zöldek-sárgák egymásba vibrálása fokozza. * Dómján majdnem 30 esztendővel a Kádár Kata metszése után nyúlt ismét a magyar népballadák kincsestárába, amikor Kriza János és Kallós Zoltán gyűjtéseiből válogatott. A Vadrózsákból is, a Balladák könyvéből is tíz-tíz kerül a készülő kötetbe, amelyben a balladák minden válfaja képviselteti magát: az ősi és az újabb, a komor és a nálunk kevéssé ismert pajkos-vidám is. A megjelenítés technikája a már Domjántól rég ismert: a színes ofszetnyomású illusztrációk alapjául szolgáló eredeti metszetek több dúccal, olajkence bázisú nyomdafestékkel készültek. A megjelenítés módja azonban új! Annak idején, a Kádár Katánál például, Dómján a kép síkjának függőleges tengelyén időrendben megjelenítette a teljes történést, vagy pedig az eseményt több lapon — sorozatban — mesélte el, tehát kronologikusan széthúzott ábrázolásmódot alkalmazott. Most egy ballada — egy kép és a képen egyetlen, legfeljebb két alakba sűrűsödik össze mindaz, amit az alkotó a történetből el akart mondani. Ez: pillanatképbe tömörített ábrázolásmód. Talán egybecseng ezzel, amit a művész felesége, Dómján Evelyn egyik levelében nemrégiben írt: „A Kádár Katánál még a táj, a panoráma dominált, benne kicsinyke figurákkal. Most, ezeken a balladaillusztrációkon a figurák megnőttek, ők uralkodnak.” Az ábrázolásmód különbsége egyébként egészen természetes, és ez nem a Kádár Kata óta eltelt évtizedekkel, hanem a művek eltérő funkciójával magyarázható. A régiek önálló alkotások voltak, és szöveg nélkül kellett közölniük mindazt, amit az irodalmi anyag tartalmazott. A most elkészült lapok ezzel szemben illusztrációk, amelyek mellett ott lesznek az eredeti népballadaszövegek. * És hogyan sikerültek végül is a metszetek? Idézem ismét Szántó Tibort: — Dómján óriási lelkesedéssel fogadta a népballadák illusztrálásának ötletét. A megvalósítás viszont már nekünk szerzett örömet. A húsz metszet igazán pompás, segíti tehát törekvésünket, hogy olyan — szép, sőt látványos — könyveket, albumokat adjunk ki, amelyek bemutatják a nagyvilágban élő magyar képzőművészek munkásságát. A cél kettős: ismerjék meg őket minél többen idehaza, ugyanakkor ébredjen föl irántuk a külföld, elsősorban a külföldön élő magyarság érdeklődése is. G. L. FOTÓ: GARAMI LÁSZLÓ Fel es szekett Mónór Bálint, Megelelte, megcsókolta. ,,Ne félj magad, Szép Ilona, Me nem hótt meg Mónár Bálint.. (SZÉP ILONA) Megugrató lovát Dancia leánya Vitézek módjára, Az oldalán kardja. DaraszmeseK ,,Mi dolog, mi dolog, te kicsi báránkám, Hód te se nem eszel, hód te se nem iszol?” ,,A dolog, a dolog, én szegén gazdecskám, Met mindjá idejön három disznopurkar. (szép fehér Neked fejed veszik, minket elhajtanak." pakulAR) Héj páva, héj páva! Szegén legén vótam, A gazdag léánnak k( Az erdőre mentem, s< 16
