Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-02-21 / 4. szám

KŐBÁNYAI KUPOLA A Pataky István Művelődési Ház A »tata* v Eltévedne bizonyára az égig­érő lakótornyok között az, aki tíz esztendőnél is ré­gebben járt Kőbányán. El­tűnt néhány éves, gyors városrendezési munka után a csúfságával is megható, régi pe­remkerület. Lebontották a gyára­kat körülölelő földszintes utcákat, kivágták a gyárkémények füstjé­vel dacoló, haragoszöld fákat. Mo­dern nagyváros lett a hajdani, kétarcú munkáskerület, kőrenge­teg, betonvilág, öt év alatt meg­kétszereződött lakóinak száma: ma százhúszezren lakják, főként fiatal családok. Tizenkétezer gye­rek indul reggelenként itt általá­nos iskolába, ötezret visznek haj­­nalonta az óvodákba. A nagyhírű kőbányai gyárakban hetvenötez­ren dolgoznak. Munkások, értel­miségiek, segédmunkások. Ha a városrész külső képe egyhangúvá változott is a célszerűségi elvet valló városrendezés következté­ben, a lakosság összetétele mű­veltség, ízlés, életeszmény tekinte­tében meglehetősen heterogén. A különböző világlátású emberek is egyetértenek azonban abban Kő­bányán, hogy szórakozni, szabad időben tanulni, szellemileg fel­üdülni — „a Pataky”-ba kell jár­ni. Nyelvleckére „a Pataky”-ba küldi csemetéjét a kutatómérnök éppúgy, mint a segédmunkás, szabni-varrni odajár a nyugdíjas munkásasszony csakúgy, mint a gyermekgondozási segélyen levő közgazdásznő. Színházba menni, operába járni — ezek a fogalmak mindenkinek egyformán a Pataky Művelődési Ház látogatását jelen­tik Kőbányán. Legendák lengték körül, midőn még csak félig volt készen, ezt a most már megéneklésre érdemes épületet. Csúfondáros legendák. A semmiből hirtelen egy fémkupo­lával ékeskedő-éktelenkedő nagy monstrum emelkedett ki. Holdbéli palotának, torz planetáriumnak vélték az arrajárók, azok, akik azt remélték, hogy a művelődés közemberhez méltó házát építik föl Kőbányán. De hamarosan ki­derült, mire jó a hivalkodó — el­kapkodott újságcikkekben is meg­dorgált — fémkupola. Tóth Dezső építész tervei szerint a viszonylag kicsiny színházterem hangzási vi­szonyai és szcenikai lehetőségei válnak jobbá a terem fölé boruló, kívülről csillogó-villogó boltozat­tal. Ha nincs ez a félgömb, a munkáskerületi művelődési ház­ban nemigen rendezhetnének re­mek hangzású operaesteket, nem látogatnának ide szívesen híres külföldi együttesek koncertet ad­ni. És ha nem álmodja meg a tervező merészen ezt a kupolát, aligha válhatott volna országos ér­deklődésű televíziós közvetítések színterévé a Pataky Művelődési Ház. Pedig az élő közvetítésekkel kezdődött el ennek a ma már mindenki által becsült, a művelő­dés biztató legendáival körülvett intézménynek a pályája. Hiú ábránd azt képzelni, hogy ha egy munkáskerület közepén megnyílik egy modern, jól felsze­relt közművelődési intézet, gazdag könyvtárával, pazar hanglemez­gyűjteményével, kiállítási termei­vel, meghitt klubszobáival, ké­nyelmes színházi zsöllyéivel azon­nal közönséget is teremt magának. Nem, a közönséget be kell csalo­gatni és a művelődés megannyi lehetőségét meg kell szerettetni az egyszeri, alkalmi betévedőkkel. A Pataky Művelődési Ház lelemé­nyes igazgatója, Balogh Lajos és lelkes népművelői gárdája úgy küzdött meg a környék kezdeti idegenkedésével és közönyével, hogy meghívta a Televíziót: leg­népszerűbb vetélkedőit rendezze meg náluk, az ellenszenvvel foga­dott kupola alatt. Egy csapásra az országos érdeklődés középpont­jába került ily módon a Pataky. Estéről estére, hétről hétre figyel­te mindenki, miként győzködnek Kőbányán az ország legkülönbö­zőbb pontjairól összegyűlt ifjú versmondók, énekesek, táncosok, 10

Next

/
Thumbnails
Contents