Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-12-24 / 25-26. szám
megmutatok néhány szép fényképet, most már a valóságot, a lényeget is el tudom mondani. Azoktól az emberektől hallottam az elmúlt három és fél évtized történetét, akik részt vettek ebben az országépítésben, akik a szívüket-lelküket adták bele. — Látogatásának lesz-e folytatása? — Már 1976-ban azzal a tapogatózó szándékkal jöttem haza, hogy egyházkerületünk miképpen tudná hivatalosan felvenni a kapcsolatot a hazai református egyházzal. Véleményem szerint, a mi szégyenünk az, hogy mi, akik itt, ezen a földön születtünk, az itthoni iskolákban nevelkedtünk, s a magyar iskolák oktatása, nevelése révén lettünk azzá, akik lettünk, mi, az itthoni iskolákat, meg az itthoni egyházat eddig valahogy félretettük. 1976-ban Bartha Tibor püspök úrral megpróbáltuk körvonalazni, milyen úton-módon történjék a hivatalos kapcsolatfelvétel. Most Bütösi János püspök úr üzenetével és az egyház megbízásából jöttem el erre a látogatásra, s minden reménységünk megvan arra, hogy 1983-ban Pittsburghben a Magyarországi Református Egyház hivatalos képviselői is ott lesznek a United Church of Christ szinódusán. Életem legszebb és legnagyobb álma az, hogy a szülőföldet összekapcsolhassuk azzal a földdel, ahol mi élünk, azokkal az emberekkel, akik ott élnek, s ebből az összekapcsolódásból még eredményesebben együttdolgozó, és szereteten alapuló közösség váljon. A. A. szólalásban hangot is kapott — a Világszövetség munkájának tökéletesítéséről, a kapcsolatok ápolásának és gazdagításának újabb lehetőségeiről. Ehhez szólt hozzá idei novemberi számunkban — néhol vitathatóan, de kétségtelen jó szándékkal — Nagy Károly, a rutgersi egyetem (New Jersey, USA) szociológiai tanára a magyarságtudat megtartásának fontosságáról, a kapcsolatok rendszerének magasabb szinten történő, zavartalanabb folytatásáról elmélkedő cikkében. A Vigiliát most is, ezután is ugyanaz a hivatás vezérli, mint nagynevű szerkesztőit, alapítóit — Possonyi Lászlót, Sik Sándort. Rónay Györgyöt — vezérelte: betekintést nyújtani lehetőségeihez mérten — a szomszéd népek és nemzetiségek irodalmába, művészetébe, ismertetni és publikálni a hazánkkal nem ellenséges, termékeny nyugati magyar nyelvű literatúrát és lapkiadást. Tesszük ezt változatlanul időszerű céllal: a barátság, a kölcsönös megértés elmélyüléséért, valamint az egymás értékeiről és problémáiról való jobb tájékoztatás-tájékozódás előmozdításáért. Sohasem arra keressük a választ — a babitsi szófordulattal élve —, hogy ki a magyar?, hanem hogy mi a magyar? — azaz milyen értékekben, minőségben, tehetségben fejeződik ki a magyarságunk, amely nemcsak a nemzetnek, hanem nemzeteknek, sőt az egész emberiség számára is hasznot jelenthet. A vitázó, párbeszédes gyakorlatú, történelemben gondolkodó magyarságtudat kialakításán kell fáradoznunk továbbra is. Mindez természetesen következik a Vigilia katolicitásfelfogásából — hiszen az „egyetemesség” egyúttal teljességigény is —, amely arra az evangéliumi gondolatra épül, hogy a „jó hír”, a békesség hirdetésének küldetése „minden teremtményre” kiterjed, vagyis — hadd hivatkozzam most Sik Sándorra — „a felebaráti szeretet törvénye nem ismer kivételt: hogy zárhatna ki tehát akár érdeklődése, akár szeretete, akár tevékenysége köréből akárkit, akármit”, aki vagy ami a világot, az emberiséget, a nemzeteket közelebb hozza egymáshoz, a szellemi kincsek kosarát mindenkinek odakínálja, s legalább a kultúra asztalához egyformán ültet — valamennyiünket. HEGYI BÉLA a Vigilia főszerkesztője ANGOLUL TUDOK, DE MAGYARUL ÉRZEK Beszélgetés Pátkai Róbertteta Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségének titkárával FOTO: GABOR VIKTOR — Angol tanulmányaim kezdetén Magyarországon tanultam egy verset: Twenty bridges from the Tower to the Kew”. Húsz hid van a Towertől a Kew-ig. Ezek közül az utolsó előtti, a Hammersmith-híd. Ezt mindig megmutatom a Londonba látogatóknak meg angol ismerőseimnek, ugyanis a híd pontos mása a pesti Láncúidnak. Clark Ádám ugyanazt a tervet valósította meg, ugyanolyan hidat épített mindkét helyen. Amikor a hidak készültek, nemcsak földrajzi távolság választotta el a két országot, hanem más történelmi szituációban is élt Magyarország és Anglia, de mindkét helyen ugyanaz a terv valósult meg. A hidak funkciója ugyanaz volt — mondja Pátkai Róbert, aki külföldi magyar protestáns papok társaságában nemrég Magyarországon járt. — A hidakon emberek járnak, két partot kötnek össze, s mindkét oldalról kezdik építeni, ám legalább ilyen fontos a terv azonossága is. A biblia nyelvén kifejezve, Isten az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette. És nekünk ebből le kell vonnunk a gyakorlati következtetéseket. — A Magyarországgal, a Magyarországi Evangélikus Egyházzal való kapcsolatukban? — Amikor 1957-ben először jöttünk össze külföldön, konferencián, nyilatkozatban rögzítettük, hogy szolgálatunkat és emberi sorsunk alakulását az evangélium hirdetéséhez kötjük, s elhatároljuk magunkat a menekült helyzetben kísértő hamis evangéliumtól, amely politikai álmokat hoz. Nem akartunk menekült egyházat szervezni, pedig volt rá példa, hogy más nemzetbelieknél az egyház vált a politikai menekült helyzet gettójává. — Munkaközösségüknek mekkora a hatósugara? — Kezdetben az egész világ evangélikusságával tartottuk a kapcsolatot, hiszen Űj- Zélandban, Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban is vannak evangélikusok. Ám a távolságok végül is ésszerűen Európára korlátozták tevékenységünket. Igyekszünk a szolgálat szellemében összefogni és tájékoztatni a külföldön élő magyar evangélikus lelkészeket. — Hogyan? — Van egy tízezer példányban megjelenő lapunk, az Űtitárs, amely abból a bibliai gondolatból nyerte a címét és feladatát, hogy feltámadása után Krisztus találkozik két tanítványával az Emmaus felé vezető úton, s útitársuk lesz. Az embernek szüksége van útitársra, különösen elveszett és reménytelen helyzetben. A lap kéthavonta jelenik meg: igehirdetést, hitmélyítő írásokat közöl. Néhány példány eddig is eljutott a hazai evangélikus lelkészekhez — a Széchényi Könyvtár természetesen rendszeresen kapja, s éppen mostani látogatásunkon állapodtunk meg Káldy püspök úrral, hogy a kölcsönösség jegyében a jövőben rendszeresebbé tesszük az egyházi lapok cseréjét. A Koinonia című folyóiratunknak már 26 száma jelent meg. Aktuális teológiai kérdésekkel foglalkozik. Legutóbbi számában például Gémes István stuttgarti lelkész tárgyalta a magyarországi evangélikus teológiai irányzatot, a diakóniai teológiát. — Rádióadásaik is vannak? — Igen. A norvég evangélikus egyház hetente félórás adásban szól a Nyugat-Európában élő magyarokhoz. A BBC-ben a szombat esti evangélikus félórákat én tartom. — Saját munkájáról hallhatnánk részletesebben? — 1962-ben az Evangélikus Világszövetségtől kapott ösztöndíj segítségével Amerikában tanulmányoztam az egyházi életet. Most angol gyülekezetben szolgálok, s így közvetve ugyan, de segítője lehetek a magyar szolgálatnak is. A King’s College-ban szereztem meg a licenciátusi fokot, egy történeti elemzéssel: a harmadik századi mártíromság és keresztyénüldözés problematikáját dolgoztam fel. Dékánja vagyok az evangélikus szinódusnak, ez a püspöki titulusnak felel meg, azaz szentelési jogom is van. Tanítok a római katolikus teológián, egyháztörténeti keresztmetszetet adok az evangélikus egyházról. — Hogyan tartozik bele az egyházi szolgálatba a külföldön élő magyarok összefogása, gondozása, a magyar nyelv ápolása? — Az egyházak automatikusan hordozói a magyarságnak, hiszen mindenkinek az anyanyelvén lehet a legjobban elmondani az evangéliumi üzenetet. Angolul tudok, de magyarul érzek. Ha nem szólunk a hívekhez magyarul, akkor az egyház is elveszíti őket. Amíg akár csak néhányan kérik, igénylik a magyar nyelvű szolgálatot, csinálni fogjuk. — Az ön családja beszél magyarul? — A feleségem Magyarországon született, otthon csak magyarul beszélünk. Robi és Tamás, a két fiam, és Juli, a lányom, ír, beszél, olvas magyarul. Ervin öcsém képzőművész, Párizsban él. ö már többször szerepelt a Magyar Hírek hasábjain, éppen a közelmúltban volt szó a Mame la Vallée nevű Párizs környéki városkáról, amelynek a tervezésében ő is részt vett. — És Magyarország? — Rendszeresen járok haza. Mostani csoportos látogatásunk egyik legfelemelőbb és legfontosabb élménye a gyülekezetekkel való találkozásom volt. Albertirsán végeztem vasárnapi istentiszteletet, régi segédlelkészi helyemen. Mint már említettem: a Lánchíd és a Hammersmith-híd egyazon terv alapján épült meg. S hogy Angliában evangélikus szolgálatot végzünk, ez magyar szolgálat is. Mindig figyelünk arra, ami Magyarországon történik, ez nem egyszerűen kívánság dolga, hanem intellektuális igényünk is. A. A. 29
