Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-12-24 / 25-26. szám

A MAGYARSÁG SELENE ÉS JÖVŐJE ÉRDEKÉBEN

Interjú dr. Cosxtonyi Jánossal, az MVSZ főtitkárával

— Főtitkár úr interjút adott a budapesti Népszabadság című lapnak. Ebben — többek között — a következőket mondotta: „Abban a világban, amiben élünk, a nemzetközi viszonyok természetesen mindenre rányomják a bélyegüket, így a mi munkánkra is.” Ennek a megállapításnak fényében hogyan értékeli az MVSZ idei tevékenységét?

— A nemzetközi helyzetben bekövetkezett kedvezőtlen változások, az enyhülési folyamat lelassulása, az éleződő fegyverkezési verseny és a mindezt óhatatlanul kísérő és alátámasztó keményebb hang eddig szerencsére nem volt negatív hatással azokra a kapcsolatokra, amelyek a szülőföld és a nyugati magyarság között kialakultak. Erős próbának vetették ezt alá azok a kísérletezők is, akik a negyedszázad előtti tragikus eseményekre való emlékezéseket a jól alakuló kapcsolatok megzavarására alkalmas eszköznek tekintették. Lényegét tekintve azonban ezek a próbálkozások is hatástalanok maradtak.

— A nyugaton és a tengeren túl élő magyarok viszonya nem változott a mai Magyarországhoz s ez jó feltételeket teremtett az MVSZ munkájához is. Mindezt természetesen a jelenre mondom.

— Egyébként az MVSZ-nek évtizedek óta és ma is az a törekvése, hogy a kapcsolatok erősítésének hosszú távú feladatán dolgozzunk. Ez igazán eredményes csak akkor lehet — a IV. Anyanyelvi Konferencián is ebben a szellemben beszéltünk —, ha nem engedünk teret a megosztó törekvéseknek, ha arra összpontosítjuk erőnket, ami összeköt bennünket, s nem arra, ami elválaszt. Ezt — a mai helyzetben azt gondolom azért kell külön hangsúlyozni, mert hisz a hazaiak és a kintiek más-más világrendszerben élő embereket jelentenek.

— A Világszövetség napjainkban ezért tekinti külön is feladatának, hogy — amennyiben módjában áll — kikapcsolja a rövid távon hullámzó hatásokat. A béke, az enyhülés tartósítása érdekében is szeretnénk zavartalanná, építő jellegűvé tenni a szülőföld és a nyugati magyarság érintkezését. A magyarság egyetemes érdekét kívánjuk ezzel szolgálni.

— Az idei év eseményeiről röviden — inkább csak címszavakban — a következőket lehetne elmondani. Igen sokan kerestek fel bennünket ezúttal is a hazalátogatók közül. Több egyesület tagjai kollektiven látogattak haza. Külön örültünk a William Penn turistacsoport j ának.

— Erősödtek a tudományos, kulturális kapcsolatok. A bloomingtoni magyar tanszék beváltja a hozzáfűzött reményeket. Hazai művészcsoportok ez évben is sok országban jártak, számos egyesületet kerestek fel, nagy sikerű előadásoknak tapsolhatott a közönség. Budapesten az „Egy kis hazai” táblás házakat vonzott, a hallgatóság zöme hazalátogató honfitársainkból került ki.

— Nyugati magyar protestáns

lelkészek egy csoportját is fogadtuk az idén, akik ismerkedtek az ország különböző tájainak mai arculatával, hitéletével; módjuk

volt istentiszteleteken találkozni a magyarországi hívőkkel. Ezt azért is szeretném kiemelni, mert meggyőződésem — a Népszabadságnak adott interjúban is hangsúlyoztam —, hogy mindenütt, ahol a különböző egyházak képviselői erőfeszítéseket tesznek a magyarságtudat megőrzésére, az anyanyelv ápolására, a magyar kultúra terjesztésére, ahol magyar cserkészcsapatok működnek, ott nagyobb arányban tanulnak meg magyarul a kint született fiatalok is.

— Akik ismerik és követik a magyar folyóiratok, újságok írásait, sűrűn találkozhatnak a nyugaton élő magyar írók, költők alkotásaival, a közlések mennyisége talán még fokozódott a nyáron megjelent Vándorének című antológia sikere óta. Magyar zenészek szerepeltek, képzőművészek állítottak ki hazai közönség előtt, számos tudós tartott idehaza előadást, illetve vett részt konferenciákon. Gyakran szólaltak meg a rádióban, a televízióban, a sajtóban. A kölcsönös érintkezés tehát 1981-ben is eredményes volt.

— 1981 legkiemelkedőbb eseménye a IV. Anyanyelvi Konferencia volt. Hogyan vonja meg Főtitkár úr a Konferencia mérlegét?

— A Magyar Hírek már közölt egy értékelést. Ezt egészíthetem ki azzal, hogy mind a plenáris, mind a munkabizottsági ülések értékes tapasztalatcsere színhelyei voltak. A tanácskozáson több mint száz előadás és felszólalás hangzott el. A vita igazolta: helyes volt a magyarnak anyanyelvként, illetve második nyelvként való tanítását, a két- és több nyelvűség problémáját a konferencia egyik fő témájaként napirendre tűzni. A konferencia gazdag kulturális programjai: a pécsi Balett Bartókműsora; a honismereti kiállítás; az irodalmi est; a gyermektáncházi látogatás; a mohácsi emlékpark megtekintése; orgonahangverseny a pécsi székesegyházban — az ismeretek elmélyítése mellett jó érzelmi-hangulati alapot teremtettek a tanácskozáshoz.

— Milyen feladatok várnak az MVSZ-re az elkövetkezendő időben?

— Erősíteni kívánjuk kapcsolatainkat a magyar egyesületekkel, kultúrcsoportokkal, egyházközségekkel, hétvégi iskolákkal. Nagyobb hangsúlyt kívánunk helyezni a személyes kapcsolatok erősítésére.

— Alapvetőnek tekintjük, hogy ezek révén mindenekelőtt az anyanyelv megőrzését szorgalmazzuk és ebben segítsünk mindazoknak, akik ezt kérik s akiknek lehet.

— A IV. Anyanyelvi Konferencia zárónyilatkozata egyébként jó irányt jelöl meg s az abban megfogalmazott feladatok megvalósítását tekintjük ebből a szempontból legfontosabb teendőnknek.

— Folytatni kívánjuk a különböző értelmiségi területek képviselői találkozóinak szervezését. Ezek iránt egyre nagyobb az érdeklődés idehaza és külföldön egyaránt. Ügy tűnik, hogy az anyanyelvi mozgalom mellett a különböző szakmai jellegű találkozók, konferenciák jelenthetik közös munkánk új vonalát.

— A Világszövetség egész tevékenységében mindig nagy szerepet kapott népi, nemzeti kultúránk ápolása. 1982 Kodály-év lesz. Kodály zsenije a kultúra szinte minden ágára hatott. A jövő évi megemlékezéseknél szeretnénk már hasznosítani azokat a rendkívül pozitív tapasztalatokat is, amiket az idei Bartók-évforduló alkalmával szereztünk. A külföldön élő magyar zenészek és zenetudósok igen nagy szerepet vállaltak a Bartók megemlékezések előkészítésében és lebonyolításában. A zeneértő külföldi világ figyelme ennek nyomán megkülönböztetett módon fordult a magyar zenekultúra felé. Ezt szeretnénk elősegíteni a Kodály-évforduló alkalmával is.

— Fontos feladatnak tekintjük a külföldön működő magyar tánccsoportok munkájának további segítését is. Nekem az a meggyőződésem, hogy ezen a területen lényegesen nagyobbak a lehetőségek, mint amennyit eddig kihasználtunk. A magyar néptánc, népzene nemcsak a magyar származású fiatalokra van növekvő hatással, hanem másokra is.

— Ebből a szempontból megható volt a nyugati magyar néptánccsoportok idei budapesti fesztiválja. Több együttesben olyan fiatalok ropták a magyar táncokat, akik magyarul nem beszélnek. A táncosok között voltak idős emberek és tanuló kisdiákok. Érdemes lenne egyszer a későbbiek során a külföldi magyar tánccsoportok reprezentatív nagy találkozóját megrendezni idehaza az ország nagy nyilvánossága előtt. Azt gondolom, a kapcsolatok ápolásának és erősítésének, a magyarságtudat megőrzésének egy nagyon fontos eszköze lehetne ez.

— Tervünk, elképzelésünk tehát bőségesen van. Megvalósításuk nem mindenben függ tőlünk. Kedvezőtlen, körülmények gátakat emelhetnek, megszüntethetnek kapcsolatokat.

— Mi a magyarság jelene és jövője érdekében úgy akarjuk folytatni munkánkat, ahogy eddig tettük. Azt keressük, ami bennünket összeköt. A nehezedő nemzetközi viszonyok miatt nem bezárkózni akarunk, inkább fokozni akarjuk a munkát minden irányban, a kapcsolatok erősítése, az enyhülés, a béke érdekében is.

SZ. M.

2