Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-11-28 / 24. szám
összközműves, fürdőszobás stb. A maradék két százalék egyébként a régi pentelei parasztházakat jelenti. Minden gyerek óvodába járhat, az iskolákban egy műszakos a tanítás .. s ha már újságokból idéztünk, írták rólunk azt is, hogy a Vasműben működik az acél kohója, a városban pedig az emberek kohója. Bármilyen fellengzősen hangzik is ez, én, aki az első pillanattól kezdve itt dolgozom, én is sokszor tapasztaltam azt, ahogy a vertpadlójú vályogkunyhókból jött parasztemberek megtanultak a modem emberhez méltó körülmények között élni. Horváth László szól közbe. — Hadd mondjak el egy történetet, hogyan vált az emberek tömege közösséggé. Feleségem 1950 őszén úgy jött ide, hogy addig marad csak, míg egy kabát árát össze nem gyűjti. Akkoriban még én is az építkezésen dolgoztam egy kőművesbrigádban. No, az aszszony — akkor még csak udvaroltam neki —, panaszkodott, hogy lemaradtak a munkával. Aznap éjjel, brigádtársaimmal felhordtunk az épülő ház első emeletére vagy huszonötezer téglát, hadd lepődjenek meg reggel. — Valahányszor arra járok, ez mindig eszembe jut. S ha összejövünk a barátokkal, szóba kerül az eset. S ha látom a házakat, amelyeket én is építettem, a várost, amelyet mi hoztunk létre a semmiből, olyasmit érzek, amit nem lehet elmondani. * Tudom, mert nem először jártam Dunaújvárosban, hogy az itteniek legendásan lokálpatrióták. Csak az ő kötődésük más, mint a több százéves történelmi hagyományú városok lakóié. Az ő lokálpatirotizmusuk gyökerei nem a múltból, hanem a jelenből táplálkoznak. Nem öröklöttek, hanem teremtettek. Azoik hozták létre, akik idesereglettek és itt maradtak. S furcsa volt hallgatni, ahogy Illyés József generációkról beszélt. Az első generáció ezt tette, a második úgy élt... s hogy a harmadik generáció most nő fel. Szokatlan, ha ezeket a máshonnan ismerős kifejezéseket egy magyar város lakóival kapcsolatban használják. * — Ki kellene már írnunk a város határában azt is, hogy megtelt — tréfálkozott dr. Virágh Rudolf, a városi tanács titkára, mikor arról beszélgettünk, hogy az eredetileg 18 ezer főre tervezett lakótelepből mára már hatvanezer lakosú várossá fejlődtek. S a századfordulóra százezer lakossíd számolnak. — Mi az oka ennek a máig ható dinamizmusnak? — Egy város olyan, mint egy gyerek. Ha megszületik, saját önfejlődési törvényei szerint növekszik. A jelentősebb tényezők közül elsőnek iparszerkezetünket emelném ki. A Vasmű a férfiak számára teremtett munkaalkalmat. Törvényszerűen a nőket foglalkozta tó üzemek is idetelepültek: a fésűsfonoda, a ruhagyár, a fehérneműgyár, a cipőgyár. A lakosság növekedése megkívánta a szolgáltatóipar fejlesztését. S nem elhanyagolható tényező, amit hivatalosan úgy neveznek: természetes szaporulat. Nincs még egy város Magyarországon, ahol a lakosság számához viszonyítva ennyi gyerek születne. — Létezik-e még a „forró drót”? — Ha arra gondol, hogy telefonálhatunk-e „fel” ma is Pestre, ha valami problémánk akad, az már nincs. Akkor szükséges volt, hiszen egy város épült itt. Ma ez felesleges. Ahogy a Vasmű belenyugodott, hogy a város nem a hozzá tartozó lakótelep, ugyanúgy a város is beleilleszkedett a megyei közigazgatási szervezetbe. Ma Dunaújváros ugyanolyan város, mint a többi. Legfeljebb fiatalabb. POKORNY ISTVÁN FOTO: BARANDY ISTVÁN / 11
