Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-10-17 / 21. szám

„MŰVÉSZEK VAGYUNK'' — Kilencven évvel ezelőtt alakult az ön­képzőkör — akkor még New York egyik leg­szegényebb negyedében, hiszen a tagság is szegény volt. Akkoriban még nem szedtek tagdíjat, az emberek összejöttek, kártyáztak, társalogtak, jól érezték magukat. Most a 79. utcában van az új székházunk. Budapesten a Magyarok Világszövetsége székházában beszélgetek a 90 éves New York-i Magyar Önképzőkör elnökével, a neves mű­vészcsaládból származó Mautner Mimivel. Édesapja Donáth Ede karmester volt, a bátyja Donáth Jenő pedig a rádiónál dolgozott. Ő maga annak idején Berlinben orvosi pályára készült, de a háború közbeszólt: 1940-ben ment ki Amerikába. „Művészek vagyunk" — ismételgeti, mintegy az orvosi tanulmányo­kat cáfolandó, s a családjára gondol. — Régebben ötszáz körül mozgott a tag­létszám, de sokan elérték a nyugdíjas kort és leköltöztek Floridába. Azért most is vagyunk vagy kétszázan. Sok a fiatal. A klubban ma­gyarul beszélgetünk, csak a gyűléseket tartjuk angolul, Hogy a nem magyar házastársak is értsék. A férjem, aki német származású, há­rom évig volt az önképzőkör elnöke, majd utána az alapszabály értelmében automatiku­san az intézőbizottság elnöke lett. — Persze nem csak kártyázunk meg tré­­cselünk a klubban, hanem utazgatunk is. Az önképzőkör társasutakat, kirándulásokat szer­vez. Legutóbb Atlanty Cityben jártunk. Most azt tervezzük, hogy jövőre közösen látogatunk haza Magyarországra. — Az irodalmi és előadó esteken érdekes személyiségeket látunk vendégül. Honthy Hanna is járt nálunk, meg Fényes Szabolcs, Fellegi Teri és Kellér Dezső. A műsorok ösz­­szeállításában nagy segítségemre van Somogyi Teicholz Éva, hajdani pesti színésznő. Én ma­gam majd negyedszázada járok ide az önkép­zőkörbe. Nem is tudom, mihez kezdenék nél­küle. Képünkön: Mautner Mimi és férje Budapesten FOTO: GESZTI ANNA * Peter Suitner neves osztrák zeneszerző „Hommage a Bartók” címmel új szerzeményt írt a Bartók-évfordulóra. A háromtételes művet Szelényi László zongoraművész, az Innsbrucki Konzervatórium tanára mutatta be a tiroli Reutte-ban. HAZAI TUDÓSÍTÁSOK KÜLFÖLDI MAGYAROKRÓL Az Élet és Irodalom — Tótfalusi István tollából — kéthasábos cikkben számol be arról, hogy Illyés Gyula verseiből újabb svéd nyelvű kötet jelent meg a stockholmi Bonniers-kiadó gondozásában. Az első Illyés-kötét verseit — neves svéd költők műfor­dításaiból — Thinsz Géza válogatta. A mostani, a második pedig Csatlós János munkáját dicséri. A kiválasztott Illyés-verseket ő ültette át svéd nyelvre és ő írta a kötet előszavát is. Csatlós — idézzük a cikkből — most másodszor vállalkozott önállóan magyar költő bemutatására; először Juhász Ferenc verseit tolmácsolta az északi nép nyelvén. A cikk arról is beszámol, hogy az ismert svéd újságok, illet­ve a neves svéd kritikusok nagy elismeréssel mél­tatták Illyés költészetét, hogy a dicséretből Csatlós Jánosnak is bőven kijutott. * Agathe Gaillard beleszeretett André Kertészbe! Nemcsak a világhírű fényképészbe, hanem az em­berbe is. „Erős, férfias, szép, New York legcsábo­sabb férfia” — olvasom a könyvében. Pedig dicső hazánkfia majdnem fél évszázaddal idősebb a fran­cia képtáros hölgynél. Ezeket a szavakat az Űj Tükör írásából idézzük, amelynek végén a B. L. E. szignó olvasható. A híradás arról szól, hogy André Ker­tészről 130 oldalas, 16 fotóval- illusztrált könyvet jelentetett meg a párizsi Belfond-kiadó „A nagy fényképészek” című sorozatában. Egy mondat a re­cenzióból: Agathe Gaillard monográfiája csapong­­va, hol filológus pontossággal, hol lírai szárnyalással meséli el Kertész csodálatos pályafutását. * Egy cím a Film Színház Muzsikából: Déryné vol­tam Kanadában. A riport Kertész Sándort és a to­rontói magyar színházat mutatja be. Kertész Sándor nemrégiben járt itthon, s ekkor mesélte el az általa, 1958-ban alapított, a nyugati világ egyetlen magyar nyelven játszó színházának történetét Gervai And­rásnak. Rövid idézet a riportból: Déryné voltam Kanadában — ez a címe Kertész Sándor nemrég befejezett, a színház történetét felelevenítő vissza­emlékezéseinek. A 400 oldalas, a kanadai Multikul­turális Minisztérium anyagi támogatásával rövide­sen — magyar és angol nyelven — megjelenő mű­vét Kertész Sándor azoknak ajánlja, akiknek a messzi távolban a magyar színház jelenti a falut, a várost, az otthont, a hazát, Magyarországot. * A Magyarország a hazai múzeumok, levéltárak és képzőművészeti gyűjtemények gyarapodásáról, illetve azokról az ismert anonimitásukat őrző sze­mélyekről közölt cikket, akik az említett intézmé­nyek gazdagodásához adományaikkal járultak hoz­zá. A cikkben, amelyet Kádár Márta írt, számos, külföldön élt vagy élő honfitársunk is szerepel. Töb­bek között a nemrégiben elhunyt Masselin de Klapka, Klapka Györgynek, az 1848-as szabadság­­harc tábornokának unokája, aki nagyapjának több írásos történelmi dokumentumát és személyes tár­gyait ajándékozta Magyarországnak. Továbbra is a szabadságharc emigrációjáról szólva: Kiss Ernő honvédtábornok íróasztalát Kanadából Dudás Fe­renc küldte haza. A cikk egyik bekezdése azokat a világhírű művészeket sorolja fel, akik alkotásaik­ból rendszeresen küldenek a hazai gyűjtemények­nek. Néhányan a névsorból: Amerigo Tot, Victor Vasarely, Etienne Hajdú, Nicolas Schöffer, Székely Vera, Szalay Lajos, Dómján József. Az írás azt is megemlíti, hogy Vasarely alkotásaiból Pécsett, ■Schöffer munkáiból Kalocsán, Dómján ajándékai­ból Sárospatakon múzeumot alapítottak. K FORGO IMRE bá­nyász (Jászfénysza­­run született 1935. szeptember 10-én, anyja neve: Homyák Rozália) 1957 febru­árjában külföldre tá­vozott, Belgiumban (Houthalen Kiezel­­weg 4, Limburg) te­lepedett le. 1961 má­jusában írt utoljára. Keresi testvére, Tóth József né Túráról, mert az utóbbi húsz esztendő alatt sem­mit sem hallott a keresettről. Ifj. WERNER JÓZSEF (Tárnokon született 1942-ben, édesanyja neve: Modrovich Margit) gépkocsivezető 1972—73-ban Ausztriából vándorolt ki Ausztráliába, ahol letelepedett. Sürgős családi ügyben keresi nagybátyja, Me­gyeri Károly Budapestről. WERNER JÓZSEFNÉT, leánykori ne­ve: MODROVICH MARGIT (1916. ja­nuár 8-án született Mosonon) 1945 óta él Ausztriában (Wien). Férjétől, aki 1915. április 24-én született Tárnok köz­ségben (anyja neve: Rozbora Julianna) 1945—46-ban elvált. Fontos családi ügyben keresi Megyeri Károly Buda­pestről. MOLNÁR GYULA (1931-ben született Karátföldön — Gersekarát — anyja ne­ve: Illés Rozália) 1956 májusa óta él külföldön, Kanadában (Toronto) telepe­dett le. 1959 óta nem adott hírt magá­ról. Keresi édesapja Budapestről. PANETH FERENC (Marosvásárhe­lyen született 1922-ben, anyja neve: Pa­­neth Eszter) 1942-ben Brassóból vándo­rolt ki Svédországba, Keresi testvére, Fényes Anna Izraelből, aki úgy tudja, hogy a keresett nevét ROESS Franzra változtatta, s mint hajómérnök Stock­holmban dolgozik, 1955 óta nem ad élet­jelt magáról. REGENYI LAJOS volt székesfehér­vári órásmestert (kb. 1914-ben született) és húgát ANCI-t (születési éve: 1921) keresi Grosz István Sydneyből (Auszt­rália). PÉTER PÁL (1940. február 1-én szü­letett Jászfényszarun) színművészt, aki 1965—70 közötti években került Svédor­szágba (Stockholm), keresi leánya And­rea, Szekszárdról. KISS ANDRÁS (Budafokon született 1921. július 16-án) bányászt, aki 1950— 51-ben Franciaországban a Biver-i szén­bányában dolgozott, keresi régi barátja Botlik Gábor Franciaországból. PIVARNYIK MIHÁLY, GAZDAG GÉZA, MARESCH LÁSZLÓ és KLEIN MAGDA cukrászokat keresi Beke Sándor Venezuelából. A három férfival együtt dolgozott Sipos Gézánál Nyíregyházán. Klein Magda a Kolum­busz utcai Cukorgyárban dolgozott. Kérjük kedves Olvasóinkat, akik is­merik keresett honfitársainkat, közöljék velük kérésünket, hogy vegyék fel a kapcsolatot az őket keresőkkel. A MA­GYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE kész­séggel továbbítja leveleiket a kereste­­tőkhöz. Cnnünk: MAGYAROK VILÁG­­SZÖVETSÉGE, BUDAPEST, H—1905. 22

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents