Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-10-03 / 20. szám
Zenetanárnak készült Szombathelyen, majd az Egyesült Államokba kerülve, Bloomingtonban Zathureczky Edénél tanult hegedülni, mint a világhírű mester utolsó tanítványa. Később azonban pályát, hivatást változtatott, ma vegyészként dolgozik Columbusban, Ohio állam székhelyén. Először vett részt az Anyanyelvi Konferencián. — Püski Sándornak és Várdy Béla professzornak köszönhetem, hogy bekapcsolódtam az amerikai magyar kulturális életbe. Hét esztendeje — meséli — előadókörúton járt az Egyesült Államokban Czine Mihály. Megkerestek, hogy vállaljam az előadás megszervezését a mi városunkban. Először húzódoztam, mondván, hogy kevés a magyar Columbusban. A lakásunkba hívtam az érdeklődőket, és kiderült, hogy félelmem alaptalan volt, mert mintegy ötvenen Találkozások kultárával MAH1CS CSABA (USA) gyűltünk össze. Az irodalmi estnek nagy sikere volt, csakúgy mint a továbbiaknak, például Nagy János professzorénak, aki a magyar költészet gyöngyszemeiről beszélt vagy Jancsó Adrienne fellépését is említhetném, amiről annak idején a Magyar Hírek is beszámolt. — Eddig említett programjaikból is kitűnik, hogy igényes, művelt közönségre számíthatnak. — Columbus jelentős ipari és tudományos központ, fejlett vegyiparral, elektronikával, hatalmas egyetemmel, kutatóintézettel. S e helyeken — mint az egyre szaporodó összejöveteleinken is kitűnt — számos magyar tanár, kutató, mérnök dolgozik. Egyesületünk — amely tehát elsősorban értelmiségieket tömörít — csatlakozott az ország számos városában működő Magyar Baráti Közösséghez, így jómagam e társaság columbusi í Mohics Csaba FOTO: BALÁZS ISTVÁN fiókjának vagyok elnöke. Tevékenységünk elismerését jelentette, hogy mielőtt az Egyesült Államok kormánya visszaszolgáltatta a szent koronát, képviselőnk engem is megkeresett, hogy véleményemet kérje. A visszaszolgáltatás mellett érveltem, s örömmel töltött el, hogy ő is e mellett voksolt. — Milyen programokat terveznek a közeljövőre? — Folytatjuk filmvetítéseinket — most már bérelt helyen — megszervezzük a beteglátogatást, várjuk Kabdebó Tamás, Kányádi Sándor, Faludy György előadásait. Az ősszel emlékezünk meg a Bartók-centenáriumról; előadóesttel és angol nyelvű előadással, mivel erre a programunkra nem csak magyar közönséget várunk. Űjból részt veszünk a columbusi nemzetközi fesztiválon, s reméljük, csakúgy mint tavaly, idén is a magyar sátor lesz a legnépszerűbb. Meg kívánjuk nyerni a városban dolgozó kiváló magyar származású szakembereket, hogy számoljanak be munkájuk, szakterületük érdekességeiről. Felötlött bennünk egy magyar kórus szervezése is, örülök, hogy e tervünkről egy nagy tapasztalatú szakemberrel, Maróti Gyulával is beszélgethettem az Anyanyelvi Konferencián. Remélem, ezt az elképzelésünket is siker koronázza, mert baráti körünk tagjai rendkívüli módon igényelik a magyar szóval, a magyar kultúrával való találkozásokat. Mindannyian azt valljuk, amit Starker János, a világhírű csellista is elmondott az egyik Itt-Ott konferencián: „Kis ember az, aki letagadja, honnét való.” B. I. Egy kanadai felmérés és tanulságai A IV. Anyanyelvi Konferencia anyanyelvi és második nyelvi munkacsoportjában dr. Csapó Margit, a Kanadai Brit Columbia vancouveri egyetemének tudományos munkatársa ismertette egy egészen friss — 1981-es — kérdőíves felvétel első eredményeit. Az előadást követően további részletekről faggattam a kutatónőt. írásomhoz e beszélgetés adta az alapot. A kanadai Brit Columbia tartományban, tehát óriási területen, mindössze mintegy kétmillió ember él, s közülük másfél millió Vancouverben és közvetlen környékén. Joggal feltételezhette tehát dr. Csapó Margit, hogy e területen tömörül a tartomány magyarságának legalább 75—80 százaléka, s ha kutatását erre a körre szűkíti is, reális képet kaphat ott élő honfitársaink eddig ismeretlen számos jellemzőjéről. Így tötént, hogy az idén 2500 vancouveri és környéki magyar (vagy magyarnak vélt) család levélszekrényébe dobott be a postás kérdőívet, amelyen a családfőre, házastársára és gyermekeikre vonatkozó 16 kérdés állt. Az olyan „kötelezőnek” számító kérdéseken túl, mint hogy a címzett hol és mikor született, mikor hagyta el ő maga vagy felmenője Magyarországot, milyen iskolai végzettséget szerzett az ó-, illetve az újhazában, választ kért a kutatónő arra is, hogy melyik nyelvet — a magyart vagy az angolt, esetleg mást — tartja a címzett anyanyelvének; milyen gyakran használja a magyar nyelvet; saját értékelése szerint milyen színvonalon beszél magyarul; milyen gyakran és főleg mit olvas, illetve ír magyar nyelven stb. A megkérdezettek érdeklődését (talán úgy is írhatnám, hogy élő magyarságtudatát) bizonyítja, hogy a 2500 kérdőívből majdhogynem 50 százalék, 1125 érkezett eddig vissza. (Pedig Kanadában postássztrájk volt közben, s könnyen lehetséges, ahogyan Csapó Margit mondja, hogy még jó néhány száz kérdőív „ül valahol a postán”.) Akadt olyan kérdőív is, amelyet nem magyarul, hanem angolul töltöttek ki. Ezért is készítette a kutatónő a nyomtatványokat két nyelven, mert feltételezte, hogy az emberekben élhet a nemzeti érzés, holott a nemzeti nyelv már nem él. Ezt a feltételezést egyébként az eddig beérkezett kérdőívek első elemzéséből merített adatok is bizonyítják. A felvétel egyik legérdekesebb és legértékesebb eredménye éppen az, hogy megmutatja és bizonyítja: egyetlen családon belül is milyen erősen rétegezett a nyelvhasználat szempontjából a vancouveri magyarság. Talán nem lesz érdektelen, ha a szemléletesség kedvéért bemutatom dr. Csapó Margit egyik (az Anyanyelvi Konferencián is levetített) statisztikai táblázatát: A családban elfoglalt hely Sohasem Mindennap használja a magyar nyelvet Családfő 2,5 72,8 Élettárs 11,9 75,0 Elsőszülött gyermek (62%-ban magyar anyanyelvű) 11,2 51,6 Másodszülött gyermek (55%-ban magyar anyanyelvű) 16,0 46,6 Harmadik gyermek (42%-ban magyar anyanyelvű) 26,0 28,0 12
