Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-10-03 / 20. szám
megszoktam itt falun, de ha megkérdezné, mi a jó a falusi életben, nem tudnám szavakba foglalni. Ezt csak érezni lehet. — Akkor megfordítom a kérdést: miért nem próbált itt, Rózsafán állást keresni, mondjuk a termelőszövetkezet gépműhelyében, ha annyira szeret falun élni? A kereset miatt? — Nem, azt hiszem, itt is meg lehetne keresni azt a havi négyezerötszázat, amit a vasútnál kapok. A helyzet az, hogy amikor technikumba jártam, havonta egy hónapot itt a gépműhelyben kellett dolgoznom, termelési gyakorlatként. Akkoriban itt olyan szellem volt, amit egy-egy hónapig elviseltem, de tartósan nem tudtam volna megszokni. És ebben a kis faluban más megoldás nem kínálkozott: vagy a gépműhely, vagy bejárni Szigetvárra, Pécsre, Szentlőrincre; oda, ahol ipar van. Megértettem. Ahol valakit lóti-futi süldő legénykeként ismertek meg, utasítgattak, oda igen-igen nehéz, sőt lehetetlen visszajönni termelésirányítóként vagy akár csak szakmunkásként is. És mivel a legtöbb faluban, akárcsak Rózsafán, nem nagyon van válogatási lehetőség, mi több, a gépesítés és kemizálás következtében a munkalehetőségek is korlátozottak, a szakképzett fiatalok többsége a városban vagy az iparosodottabb-fejlettebb településeken keres és talál szakmájának megfelelő munkát. Akadnak persze olyanok is, akiknek ki sem kell mozdulniuk a faluból, kával azért foglalkoznak. S nem kivételek e szabály alól még a falun lakó értelmiségiek sem. Egy országos felvétel adatai szerint ezekben a kisgazdaságokban tulajdonosaik és felnőtt családtagjaik napi átlagban másfél-négy órán át dolgoznak. A következmény pedig az — „valamit valamiért” —, hogy az utazgatással és a háztájiban töltött foglalatossággal megnyújtott munkaidő — ahogyan Andorka Rudolf szociológus írja —, „szinte lehetetlenné teszi, hogy a falusi lakosság intenzívebben művelődjék, színvonalasan hasznosítsa szabad idejét, mivel egyrészt alig van úgynevezett szabad ideje, másrészt az a kevés idő, amelyben nem dolgozik, feltétlenül szükséges a munka okozta fáradtság kipihenésére, így nem meglepő, hogy annak legnagyobb részét a televízió nézése tölti ki”. Persze, a televízió sem utolsó szórakozás, messzelátó ablak ez a világra, és sznob, aki művelődési hatását lebecsüli. Az is tény, hogy a televízió falusi elterjedéséhez az értelmiségiek után éppen a városba járó munkások adták a jó példát. És a város kulturális szokásainak „behurcolására” nemcsak olyan felszíni jegyek utalnak, mint az idősebb Gasparics fivér divatos szakálla, vagy mint a Horváth porta kapuja mellett elhelyezett levélszekrényke és a reá szerelt — itt, ahol mindenki mindenkit ismer, teljesen fölösleges — névtábla, hanem az olyan dolgok is, mint Horváth Marika és Szilvi praktikus homokoPOTO: GABOR VIKTOR hogy ipart találjanak. Horváth Ferencné például nemrég még a tehenészetben dolgozott, aztán amikor megalakult a téesz galvanizáló melléküzeme, elvégzett egy kéthónapos tanfolyamot Pécsett, s most lemezeket horganyoz. Az előny többszörös. Először: mivel az ipari jellegű munka időtartamát nem a természet, hanem az ember maga szabja meg, Horváthné már nem hajnali fél négytől nyolcig, majd délután fél négytől hétig dolgozik, hanem nyolctól háromig. így nem törik szét a napja, és — másodszor — „zárórára” éppen beér az óvodába, s hazaviheti onnan Szilvit. És végül — harmadszor — a galvanizálóban a havi kereset 800—1000 forinttal több, mint a tehenészetben. De Horváthné munkaideje sem ér véget délután háromkor, mint ahogyan férjéé sem fél négykor. írásom címének második fele ugyanis nem egészen igaz: az iparban, közlekedésben, kereskedelemben dolgozó falusiak nem parasztok ugyan, de mezőgazdasági munzója, a pompás és sűrűn használt fürdőszoba, vagy az, hogy ha Marika vagy Szilvi elköhinti magát, akkor már ültetik is be a kocsiba és viszik az orvoshoz... Azért mégis zavar engem ez az autó! Amivel néha-néha bemennek ugyan Szigetvárra vagy -Pécsre vásárolni, de Budapestre vagy a Balatonra már igen ritkán, más városokba és tájakra meg sohasem utaznak vele, mert ott csipog, kárál, röfög a háznál a rengeteg jószág, mert várja a kapát a tengeri, mert ott az idős nagymama, akit nem lehet magára hagyni, illetve akire már nem lehet az állatok ellátását bízni. De legyünk igazságosak! Ugyan honnan lenne kocsi, meg kert, meg ház, meg fürdőszoba, meg modern bútor alig évtized alatt, Horváthéknál és másoknál is, ha nem alakult volna ki, nem vált volna megszokottá — sőt életmóddá! — a falun élés — városban dolgozás kettőssége?! GARAMI LÄSZLÖ 7
