Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-09-19 / 19. szám

GONDOLATOK A „MÉRLEGHEZ" Az alábbi megállapítások a IV. Anyanyelvi Konferencia mérlegének - nyilván sok töprengés után elkészülő -közös munkáját kívánják segíteni. A hozzászólásoknak szívesen biztosítunk teret a Magyar Hírek hasábjain. Helyszín. Debrecen, Budapest, Szombathely után Pécs volt a IV. Anyanyelvi Konferencia színhelye. Ez a választás is jelezte a válto­zatlan törekvést, hogy résztvevői újabb és újabb országrészt ismerjenek meg, és győ­ződjenek meg arról is, hogy az anyanyelvi mozgalmat támogatja az egész ország. A Ba­ranya megyei és a pécsi vezetés melegszívű, nagyvonalú vendéglátást biztosított, gazdag programokkal egészítette ki a konferencia munkáját. Az Orvostudományi Egyetem adott otthont a tanácskozásoknak. A Székesegyház orgonahangversennyel kedveskedett, a temp­lomot maga Cserháti József püspök mutatta be a résztvevőknek. A megyei könyvtár, a levéltár bemutatói, a Pécsi Balettegyüttes szereplése egy-egy remek részlet volt a me­gyei látnivalókból. Külön kell szólnom a mohácsi emlékparkról, amelynek megláto­gatása — a rekkenő hőség ellenére — mély és megrendítő élmény volt. Az emlékpark is igazolta, hogy egy ezredév történelmének — kevés örömének és számos tragikus esemé­nyének — átélése, megbecsülése: közügy és természetes része a szocialista Magyarország mai közéletének. Időpont. A IV. Anyanyelvi Konferencia 1981. augusztus 2-től 8-ig tartott. (A tánccsoportok nagy sikerű budapesti fesztiválja volt a záró­rendezvény.) Ha átlapozzuk az említett hét világsajtó­ját, a hírek részletezése nélkül is világos, hogy ebben az időszakban az amúgy is nö­vekvő nemzetközi feszültség tovább fokozó­dott. Bognár József professzor megnyitó előadásából, melyet előző számunkban kö­zöltünk, láthatták olvasóink, hogy a kon­ferencia tisztában volt a helyzettel, senki nem táplált illúziókat, de mindenki az eny­hülés fenntartása mellett voksolt, mert ma ez elemi érdeke a magyarságnak; ez a szét­­rajzott csoportok és a szülőföld közötti to­vábbi zavartalan érintkezés záloga. Valóság­hű szemlélet és optimizmus jellemezte a kon­ferenciát. Ez az év Bartók esztendeje. A konferencia a Pécsi Balett nagyszerű Bartók-műsorával indult, Üjfalussi József nagy hatású Bartók­­előadása segített megérteni a Bartók-élet­­mű tanulságait. Tíz év. Ez a konferencia már a negyedik volt a mozgalom egy évtizedes történeté­ben. Ez a jubileum fokozott erőfeszítésre sarkallta a Védnökséget. Szép kiadvány ké­szült az eddigi anyanyelvi konferenciákról, kiállítások keretezték a tanácskozások szín­helyét, megjelent a Nyelvünk és Kultúránk évfordulós száma. És megjelent a Vándor­ének, a Nyugaton élő magyar költők művei­nek első válogatása. A kiváló tudósra, a moz­galom elindulásánál meghatározó szerepet játszó Bárczi Géza professzorra, a védnökség első elnökére emlékezve, az ő tiszteletére ala­pított emlékérem első ízben került kiosz­tásra. Korszakunkra, az események felgyorsulása, változékonysága a jellemző: az anyanyelvi mozgalom folytonossága ezért is jelentős. Tíz éve már történelem. Vannak saját hagyo­mányai, már van összehasonlító alap. (Ho­méroszt a monda szerint hét város vallotta szülöttének: az anyanyelvi mozgalom „apa­ságát” jó néhányan tulajdonították maguké­nak a tanácskozás során. És ez jó dolog. Jo­gos büszkeség egy életerős mozgalom erőtel­jes fejlődése láttán visszatekinteni, tudni és tudatni: „a kezdet kezdetén mi ott álltunk a bölcsőjénél”). A jubileumok természetéhez tartozik a visszatekintés, az útfelmérés. így volt ez most is. A „honnan indultunk, hol tartunk most?”, kérdésfeltevés és a válaszkísérlet a referátumok és a felszólalások jó részét jel­lemezte. Az analízis lehetett volna mélyebb, pontosabb, lényegretörőbb is. Munkacsoportok. Az eddigi hagyományoknak megfelelően — a plenáris ülések mellett — a konferencia résztvevői három munkacso­portban tárgyaltak. Két nyelvi és egy kul­turális szekció dolgozott. Az anyanyelvi moz­galom teljességét és egységét mutatja, hogy a balatoni gyermektáborok apróságai, a sá­rospataki tanfolyam fiataljai és tanárai tar­tottak színvonalas bemutatókat. Ezenkívül szakmai fórumokat biztosított a konferencia az egyetemi oktatóknak, a könyvtárosoknak, az íróknak, költőknek. Volt irodalmi műsor Keresztury Dezső professzor szép bevezetőjé­vel; volt folklórműsor-bemutató, láthatták a résztvevők Kovács András Kossuth-díjas rendező fesztiváldíjas „Ideiglenes paradi­csom” című új filmjét. A film végén kérdé­sekre válaszolt a rendező, az MVSZ elnök­ségi tagja. Már ebből a puszta felsorolásból is nyil­vánvaló, hogy ennyi minden alig férhet el egy hét szűk keretei közé. A sok helyszínen folyó rendezvények, a bőség zavara miatt valóban tapasztalható volt a túlméretezett­­ség, az időzavar, amely az egészséges vitát nem mindig engedte megfelelően kibonta­kozni. A részvétel. A nyugati országok magyar egyesületeinek, egyházainak képviselői, egye­temek magyar professzorai, írók, a tömeg­kommunikáció magyar szakemberei számo­sabban jöttek el, mint eddig bármikor. (So­kan levélben mentették ki magukat, és saj­nálkoztak, hogy kimaradnak az eszmecseré­ből.) A résztvevők közel egyharmada először vett részt anyanyelvi konferencián. Ök már az anyanyelvi mozgalom munkatársaiként kapcsolódtak a munkába; túlnyomórészt ma­gas képzettségű fiatalok, akik átvették a sta­fétabotot az idős koruk miatt kivált veterá­noktól. Ez a javulás ígéretes, és hatása re­mélhetően érezhető lesz a mozgalom további erősödésében. A hazai szakemberek legjobb­jai örömmel vállalták és teljesítették felada­taikat. Viszonylag kevés szó esett az egyesü­letekben folyó tevékenységről, és sajnálatos hiba, hogy nem kerülhetett sor az egyesületi vezetők külön tapasztalatcsere-tanácskozá­sára. A főtéma. Helyes volt a központi kérdés ki­választása: a két- és többnyelvűség. A vita szakszerű volt. Általános egyetértés volt ta­pasztalható atekintetben, hogy az anyanyelv, a magyarságtudat csak egyik, igen lénye­ges, de nem egyetlen összetevője. A magyar kultúra elsajátítása a különböző tevékenysé­gekben való aktív részvétel egyúttal neve­lési folyamat is, melynek eredménye lehet a magyarságtudat. A szakszerűségnek, ahogy ez lenni szokott, voltak árnyoldalai is: a hozzászólók néha be­levesztek a már nem közérdekű, nem általá­nosítható részletkérdésekbe. Sok szó esett a konferencián az egyházi keretekben folyó kultúraterjesztés fontossá­gáról. Helyes lenne, ha az egyházak haszno­sítanák magyarországi lelkészek kiküldésé­nek jól bevált tapasztalatait. A viták. Milyen kérdések váltották ki a gyakran szenvedélyes vitákat? Ilyen volt a szórványmagyarság közéletének állapota, a magyarságtudat megerősítése, lehetőségeinek megítélése. A következő vitapontot röviden úgy for­­mulázhatnánk, hogy: az elért szint megőr­zése, karbantartás vagy a továbbfejlesztés realitása. A kontinuitást, a folyamatosságot a hagyományokra kell építeni — az anya­nyelvi mozgalom hagyományaira is — de a puszta „állagmegőrzés” önmagában kevés: visszaesésre vezet, ha egyúttal nem tovább­fejlesztés is. Az alapelvek változatlanok. Ennek a gon­dolatnak alapján alakult ki az egyetértés. A védnökséget változatlan összetételben fo­gadta el a konferencia. Ugyanakkor szinte minden résztvevő azt az álláspontot képvi­selte, hogy az eddigi fejlődést lehetővé tevő elvek mellett bővíteni kell az eszköztárat, az intézményes megoldásokat. Hogyan tovább? Számos építő javaslat hang­zott el. Három javaslattípusról beszélhetünk. Az első körbe tartoznak azok az ötletek, ajánlások, amelyek természetes módon foly­tatják az eddigi utat. Ilyen például a tan­könyvkészítés, a magyarul már nem beszé­lők, a magyar nyelvet idegen nyelvként el­sajátítani szándékozok számára. Többen kérték a Magyar Hírekben megjelenő „Tör­ténelmünk képekben” című sorozat könyv­alakban való kiádását. Sokan ajánlották a legújabb kommunikációs tetíhnikát, például a videokazetta felhasználását a magyar kul­túra terjesztésében. Nagy érdeklődést keltéi­tek az amerikai kezdeményezések a magyar múlt tudományos feldolgozására, a lehetsé­ges állami támogatás fokozott igénybevéte­lével. A második típusba azok a javaslatok tar­toznak, amelyek fontos kérdéseket érintenek ugyan, de más intézmények, területek ille­tékesek, mert ezek a problémák kívül esnek az anyanyelvi mozgalom tevékenységi körén. Ezért e feladatokat jelezni kell, és szorgal­mazni is azoknál, akik a megoldás intézmé­nyeivel, eszközeivel rendelkeznek. Ilyen volt például az államok közti kulturális kapcso­latok hatékonyabb vitelére vonatkozó hoz­zászólás, vagy a különböző országokban mű­ködő magyar fordítók szakmai gondjaival törődés kérdése. A harmadik fajta javaslattípust azok az ajánlások jelentik, amelyek ellenkeznek az elmúlt tíz év hagyományos elveivel. Válto­zatlan az a széles körben támogatott alap­elv: az anyanyelvi konferencia: a magyar­ságtudat megőrzését szolgáló keret, olyan mozgalom, amelyet politikai problémákkal túlterhelni nem szabad. A IV. Anyanyelvi Konferencia sikeres esz­mecsere volt, jelentős továbblépés az anya­nyelvi mozgalom és az eddigi konferenciák történetében, amely megerősítette mindazt, ami a világon szétszórt magyarságot, a mai Magyarországgal összeköti. SZÁNTÓ MIKLÓS

Next

/
Thumbnails
Contents