Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-08-22 / 17-18. szám
A LEGKANADAIBB SZÍNIGAZGATÓ - BUDAPESTEN SZÜLETETT Amikor Torontóba érkeztem, éppen tombolt a vita: kit neveznek ki Stratford on Avonba művészeti vezetőnek? Stratford on Avon ugyanis nemcsak Angliában létezik, hanem Kanadában is. A városka szelíd dombok közt kanyargó folyó partján épült, középkori angol stílusban. Bűbájos nyári kirándulóhely — folyóparti ligetekkel —, és remek, modern színházakkal. A nézők menetrendszerű autóbusszal, vagy saját kocsival jönnek (ha sikerült pár héttel korábban jegyet venniük!). Megnézik a jelmezmúzeumot, ahol mindazon színdarabok jelmezei és makettjei láthatók, melyek ez ideig itt színre kerültek, azután pedig elmennek a színházba, ahol a legszínvonalasabb modern vagy klasszikus drámákat mutatják be. Sajnos, az utóbbi időben egyre nagyobb ráfizetéssel. A városatyák belátták, hogy a város színházi jellegének megszűnése egyben a város megszűnését is jelenthetné, hiszen a kanadai Stratford télen abból él, amit nyáron megkeresett. Olyan művészeti vezető után néztek, aki ismeri itt a dörgést, aki „igazi” kanadai. Hosszú és valóban késhegyig menő harcok után John Hirsch-et választották. A fiatal John Hirsch már a torontói televízióban bebizonyította, hogy érti a tv-rendezés mesterségét. Seattle-ben, az USA-ban, ahol a két utóbbi szezont töltötte, arról is bizonyosságot tett, hogy a színházhoz is ért. Jó kanadai is, hiszen hajlandó volt Seattle-i biztos helyét — stallumát elhagyni, hogy Kanada kérésének eleget tegyen. Es ... kifogástalanul tud magyarul, ugyanis Budapesten született. — De már Kanadában érettségiztem — mondta, amikor találkoztunk, és Sömjén János egyik versének refrénjét idézte, amely szállóige lett Torontóban: — „Kanadában minden ember / indián vagy idegen.” Pesten járt gimnáziumba mindaddig, amíg az 1944-es év szélvihara, föl nem kapta és ki nem sodorta értelmiségi otthonából. Utóbb Kanadában egy angolszász házaspár örökbe fogadta, és ő tizenöt éves korától már azt a családi életet ismerte meg. Befejezte középiskolai tanulmányait, beiratkozott az egyetemre, irodalmi és művészettörténeti szakon. A televízió iránt érdeklődött, mert — az ugyancsak torontói, nemrég meghalt — Marshall Mac-Luhan szerint: „The medium is the message”, azaz a közeg maga az üzenet. — Az, hogy egy azonos pillanatban zajló eseményt egyidejűleg premier plánban láthatunk, az a mindennapi embernek olyan új típusú részvételét teszi lehetővé korszakának történelmében, amire példa ez ideig még nem volt. Éppen ezért különösen óvatosnak kellene lennünk. Nem szabadna ennek a csodálatos lehetőségnek nagy részét a bűnügyek és egyéb hétköznapi dolgok sugárzására pazarolnunk, hanem a tömegek művelődésére kellene több időt fordítanunk. Tudjuk, hogy a bűnözés statisztikája fordított arányban áll az elkövetők iskolázottsági fokával. A színházi műveltség a történelmi tudat iránti érdeklődés fölkeltésének egyik legkitűnőbb eszköze. A különböző kanadai nemzetiségi csoportok a békés egymás mellett élés kitűnő példáját adják. A színházi kultúrának, a többi közt, az a dolga, hogy kifürkéssze ezeknek a csoportoknak sajátos kulturális múltját, és mindegyiknek vissza is adjon valamit a sajátjából. — Ismeri-e a mai magyar irodalmat? — Hogyne? Most volt óriási sikerünk Hernádi Gyula Királyi vadászatával. Hogy illik-e történelmi nevekre teljesen kitalált cselekményt adni? Aki ilyen jó darabot tud írni, annak mindent szabad! Egyébként szeretnék minél több magyar darabot megismerni. A magyarok különleges, tragikomikus hangvétele legföljebb az írek költészetével rokon. Minél több jó fordítást szeretnék látni. Most például itt van nálam Az Ember Tragédiájának egy fordítása, Zend Róberté, aki megszállottan ennek él már tíz év óta. Kitűnő angol fordítás. FEDOR AGNES HAZAI TUDÓSÍTÁSOK KÜLFÖLDI MAGYAROKRÓL Az Űj Tükör a Nyugat Irodalmi Emlékmúzeum új kiállításáról közöl beszámolót. A kiállításon Rippl-Rónai József irodalmi vonatkozású alkotásai láthatók, főként portrék, kisebb részben könyvek, illusztráló grafikák. Az utóbbiak közül villan fel — idézzük Kelényi István írásából — Darvas Lili tengerszem-pillantása egy akvarellel színezett rézkarcon. Ennek fotója is látható az újságban; hozzá pedig a szöveg: Darvas Lili, mint illusztráció, Molnár Ferenc Égi és földi szerelem című 1922-ben megjelent könyvéhez. Maradva a múltnál: ugyancsak a népszerű hetilap számol be a „Vasárnapi szülők” című magyar film londoni bemutatójáról, illetve fogadtatásáról. Hunyady Judit írása David Robinsonnak, a Times kritikusának szavait is idézi; ezek szerint Korda Sándor és Kertész Mihály óta köztudott, hogy a magyar vérmérséklet sajátosan fogékony a filmművészetre. * Az Elet és Irodalomban a magyar diaszpóra életéről és egyes honfitársainkról egyaránt olvashatunk. Az újság visszhang oldalán Soós Ödön ny. tanár egy korábbi cikk tévedését helyesbíti. Hozzászólásában a múltra is utal, erről ezeket írja: Egykor, mielőtt valaki cserkész lett, előbb farkaskölyökként bizonyított, hogy később majd leteszi a nagyobbak számára kötelező cserkészfogadalmat. E nyolc-tizenkét éves gyerekeket egy-egy „öregfarkas” oktatta játékra, mesére, sportra, fegyelemre. Az amerikai magyarok körében ma is él ez a mozgalom, s amint ezt Czine Mihály és Lőrincze Lajos beszámolóiból tudjuk, pozitív szerepet tölt be a magyar nyelv, irodalom és művészet ápolásában megismertetésében. A hetilapban Antal Gábor, az ismert publicista egy vitacikkben Márai Sándorra hivatkozik. A harmincas évekről szólva, említi meg Márainak „Egy polgár vallomásai” című művét, amelynek hőse — idézzük —, mániákusan vallja, hogy ő, a rossz előjelek ellenére is, az Ész, a Nyugat fia volt és marad. >k Végül két magyar név és két külföldi város a Magyarországból: Hajnal Péter, London és Nagybaczoni Nagy Miklós, Adelaide (Ausztrália). Mindketten az újság úgynevezett fórumoldalán szerepelnek, ez az oldal a lap olvasóinak, illetve az olvasók véleményének, megjegyzéseinek kínál nyilvánosságot. K. GY. MAGYAR FILOLÓGIA KALIFORNIÁBAN Beszélgetés Marianna Birnbaummal Örkény István egyperceseit fordítják Los Angeles-i diákok, akik éppen csak elkezdtek ismerkedni a magyar nyelvvel és a magyar irodalommal. Mindent az irodalom segítségével igyekszik tanítani Marianna D. Birnbaum, a kaliforniai egyetem; az UCLA tanára. Radnóti és Janus Pannonius, kutatója, irodalomtörténész, aki nemrégiben találkozott a Magyar PEN Club tagjaival Budapesten. — Ügy hiszem, egy vers vagy egy egyperces novella lefordítása adta öröm, sikerélmény ösztönzőleg hat a nyelvtanulásra is — mondja. — Miért ne tanítsuk például a feltételes módot azzal a sorral, hogy „Szeretném, ha szeretnének”? De amikor már jobban tudnak a hallgatók, egész műveket is lefordítanak, a negyedévesek például Csurka Deficitjét, de más darabokat, elbeszéléseket, kisregényeket is. Két tanítványom az Ady-centenárium évében a Magyarok Világszövetségének díját is elnyerte, mert beküldött versfordítást. Kik a hallgatók? Ki tanul Los Angelesben magyar filológiát? — Érdekes módon nemcsak diákok, hanem az utóbbi években nagyon sok egyetemi kolléga is. Fizikus, fiziológus, matematikus, aki idejön, történész, nemzetközi jogász. Ami a létszámot illeti: általában húsz hallgatóval kezdek el egy kétéves nyelvi kurzust. Ebből három az első óra után elmegy, miután megnézi a tankönyvemet, mert rájön: hiába volt magyar a nagymamája, nem tud jelest kapni anélkül, hogy dolgozna. Azután le is morzsolódnak, s a második év végére hat-nyolc hallgató marad, de ezek meg is maradnak. Az irodalom szakon általában az összehasonlító irodalmat hallgatók tanulnak és olyan magyar származásúak, akik tényleg érdeklődnek, mert erősen megdolgoztatjuk őket. A folklórt az etnográfusok hallgatják, általában ők is mintegy tizenöten vannak. A művelődéstörténetet pedig rendszerint tíz-tizenkét fő veszi fel. Ez igen szép szám. Mitől lesz az író külföldi íróvá? — Az igazság az, hogy ebben a metamorfózisban először nem az író szűnik meg nemzeti írónak lenni, hanem a külföldön élő olvasó lesz nem nemzeti olvasó. A Kaliforniában élő nyolcvanezer magyar nem hasonlítható a határokon túl élő nemzetiségi magyarsághoz, amelynek kisebbségi nemzeti kultúrája, irodalma létezik. Az amerikai emigráns nem kerül bele az amerikai kulturális közéletbe, s még New Yorkban is provinciális lehet. Nem íróutánpótlás nincsen, hanem az olvasói utánpótlás hiányzik. Hol terem fordítói utánpótlás Amerikában a magyar irodalom számára? — Ügy vélem, hogy elsősorban az egyetemen. Egy magyar tanszék egyrészt fordítókat képez, másrészt ösztönző hatással van hallgatókra, filológus kollégákra, hogy foglalkozzanak a magyarságtudománnyal, magyar nyelvvel, irodalommal, kultúrával. S ha sikerül olyan kiváló fordítókat, mint Michael Heim vagy Jascha Kessler, a magyar kultúrához irányítanunk, a magyar irodalom közvetítésébe bekapcsolunk, akkor azt hiszem, nem dolgoztunk hiába. JÓZSA GYÖRGY GABOR 55
