Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-08-22 / 17-18. szám
Minden művész tevékenységének rugója a bizonyosság a saját „zsenijébe" vetett hit. Az emberiségnek csupán egy százaléka tekint a jövőbe, ők a fejlődés előfutárai az élet minden területén. Az igazi, újító művész az emberiség gazdagítására törekszik. Még csak a kezdetén vagyunk az egyetemes öntudatnak. Nem vitázni akarunk a végtelenségig, hanem cselekedni azonnal. Az emberi boldogság részben attól függ, meghallják-e szavamat a fiatalok. Idézetek az ARS PLANETARIS című felhívásból A fekete-fehér korszak jellemző képei. Az Editions du Griffon Neuchatel kiadó albumából A vártnál simábban keveredünk ki a párizsi autódzsungelből. Kocsink ablakai mellett magasfeszültségű távvezeték oszlopai hátrálnak, majd vidékies hangulat árad a tájból. Váratlanul színes házak bukkannak fel, Marne-la-Vallée. Pátkai Ervin párizsi magyar művész tervezte. Ezután futunk be Vasarely városába, Annet-sur- Marne-ba. Végigsétálunk a forró, kihalt utcákon, a francia szieszta változatait kóstolgatjuk. aztán becsöngetünk az elhagyatottnak látszó Vasarely villa kapuján. Azon tréfálkozunk, hogy gömb avagy kockafejű robot — á la Vasarely — nyit majd ajtót, de máris siet elénk egy hölgy: Monsieur Vasarely várja önöket. Az interjúban felrúgtuk a műfaj klasszikus kérdezz-felelek szabályait, Vasarely mondom-hogykérdezz monológja drámai szerkesztésű volt. — Magyarországtól soha nem szakadtam el, hiszen amikor 1930-ban eljöttem hazulról, apám, anyám és Vilma nővérem még élt. Rengeteg barátom, iskolatársam maradt otthon. 1933-ban visszamentem, csináltam egy kiállítást. Aztán jött a háború. Hosszú-hosszú évek teltek el, amikor 1966-ban levelezni kezdtek velem hazulról: kiállítást akartak rendezni a műveimből. 1967-ben hazalátogattam. Először is Nagyszombatot kerestem fel, édesanyám szülővárosát, ö akkor már nem élt. Pesten is körülnéztem. de Pécsre akkor nem mentem le. Négyéves koromban kerültem el Pécsről, de az emlékezetemben pontosan él az az udvarház, ahol laktunk: Káptalan utca 3. Boltíves kapun kell bemenni, és rögtön jobb oldalt apró házak állanak egymás mellett. 1978-ban rendezték meg a kiállításomat Budapesten, a Műcsarnokban. Rengeteg művet vittem haza. Aztán Pécsett nyílt meg egy állandó kiállításom — a Káptalan utca 3. számú házban. S a közelmúltban már arról tárgyaltak velem hazai kulturális vezetők, hogy Pesten is csináljunk egy múzeumot. Erre én azt válaszoltam. két múzeum sok lesz, rendezzünk be inkább egy központot, ahol a látogatók szisztematikusan és didaktikusán megismerhetik a műveimet és művészeti fejlődésemet. Felállítunk egy bemutatógépet, amely 50 képet tartalmaz és 15 másodpercenként újabb és újabb képet mutat fel a nézőnek. Kényelmes karosszékben nézheti végig a festményeket, amelyekhez egyébként 100 méteres falfelület kellene. Egyelőre még nincs végleges döntés, de 14 millió francia frank értékű művet ajánlottam fel, s a Vasarely központ berendezését, fenntartását a magyar állam vállalja magára. Két évig voltam Bortnyik növendéke, tőle tanultam meg, hogy az ember 22 éves korában ne kiállításokról ábrándozzon, hanem dolgozzon, s legyen egy második foglalkozása, amivel pénzt keres — színházi dekoráció, reklámgrafika, bármi. És minden szabad percében, ünnepnapon, vasárnap foglalkozzon a saját művével. Én gyógyszereket bemutató grafikát készítettem. A kis színes nyomat egyik oldalán valamilyen frappáns ötlettel kellett illusztrálni, mire jó az orvosság. A gyógyszer neve és a használati utasítás a lap másik oldalán szerepelt. Százezerszámra küldték az orvosoknak ezeket az ismertetőket, így aztán nem panaszkodhattam a megélhetésre. Sokat dolgoztam. Persze Párizsban akadtak másfajta művészek is. Festők, szobrászok naphosszat üldögéltek a Döme teraszán és itták a feketét, azt remélve, hogy majd csak felfedezik őket. A háború megakasztotta ezt a grafikai tevékenységemet, de valahogy csak áthidaltuk a szörnyű négy esztendőt. És a háború után mindent kezdtem elölről. Folytattam a reklámgrafikát és folytattam a festészetet. Lassan kialakítottam a saját elméletemet, amelynek a szépség az alapja. A piramisokban, az Akropoliszban, a khmer művészetben, a középkori katedrálisokban a művelt ember eddig soha nem az emberi zsenialitás állandóit értékelte. Pedig a geometria, a struktúra, a jelek: az alkotás alapegységei. Egy univerzális művészetet képzeltem el. Planetáris folklórt kell alkotni. Mint ahogyan az abc 28 betűjéből lehet francia költészet vagy magyar költészet. A számok is kilenc számjegyből és a nullából tevődnek össze. A hangjegyek is egyformák, csak az egyik kicsit lejjebb van, a másik kicsit feljebb, és az egyiken van egy kis zászló, a másikon nincs, vagy éppen kettő is van. A festészetben is szükség volt egy ilyen logikus ábécére. Az egész világegyetem egységes állandókból épül fel, akár a homokszemet, akár az emberi agyat figyeljük. Nézze csak ezt a színskálát, 21 fajta kék van rajta. Az ilyen színskálákból kiindulva mindenki azt festheti, amit akar, és ahogyan akarja. Az emberiség kultúrájának az értékei csodálatra késztetik a művészt. Választhat a passzívköltő vagy az aktív-építő módszer között. Ugyanabból az anyagból hozza létre a múlandót vagy a tartósat, a kellemesen könnyűt vagy a nehezen megközelíthetőt. Divat vagy stílus? Nem lehet csak az egyiket, vagy csak a másikat választani. Csak váltakozva hol egyiket, hol másikat. A természet mutat erre példát a maga szélsőséges ellentéteivel. És az emberek csalhatatlanul ki tudják választani mi a szép. A legtanulatlanabb elme, vagy a lángész tudós, ha választani kell a rothadt és az egészséges alma között, egyaránt az épet választja. S még valamit: minden emberi mű célja társadalmi, hiszen az igazi, újító művész mindig az emberiség gazdagítására törekszik. Franciaországban élek, itt dolgozom fél évszázada. Francia állampolgár lettem, mert ez logikus és elkerülhetetlen volt, de soha nem lettem francia, mint ahogyan soha nem voltam százszázalékosan úgynevezett magyar hazafi sem. Világpolgárnak vallom magamat, persze ahogyan a nóta mondja: magyar vagyok, magyarnak születtem. Ez így igaz, hiszen a környezet hatása, a kultúra, amit a szülők hagytak ránk, mind-mind kiirthatatlan nyomot hagy bennünk. Életem egyik legfontosabb ténye az, hogy magyar vagyok. A magyar folklór, a csodálatos falusi szépségek mind bennem élnek. Magyarország nélkül nem az volnék, ami vagyok. APOSTOL ANDRÁS 47
