Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-24 / 2. szám

Történelmünk képekben 27. RIUTII HURIK, MŰTŐ 1699: Magyarország felszabadul a török iga alól Az erdélyi határon gyülekező bujdosók hamarosan katonai ala­pon szerveződtek. Apafi Mihály erdélyi fejedelemsége támogatta őket, irányításukra Teleki Mi­hályt, az akkori kővári kapitányt küldte. Többször rátámadtak a császári csapatokra, számottevő eredményt azonban nem értek el. Megváltozott a helyzet, ami­kor a magukat már kurucoknak nevező bujdosók élére a 19 éves Thököly Imre gróf állt. A felvi­déki nagybirtokos főnemesi csa­lád sarja még gyermek volt, ami­kor 1671-ben a császári hadak megostromolták Árva várát, hogy a Wesselényi-összeesküvés­­ben részes apját foglyul ejtsék. Az idős Thököly István az ost­rom közben meghalt, Imre fiá­nak azonban sikerült Erdélybe menekülnie. Ettől kezdve egy cél éltette: megbosszulni a családján és a nemzeten elkövetett sérel­meket. Szenvedélyes természete kitűnő katonai és diplomáciai te­hetséggel párosult, jól tudott bánni az emberekkel, született vezéri egyéniség volt. 1678-ban a kurucok támadásba lendültek, s néhány hónap alatt kiszorították a császári csapato­kat, a labancokat észak-keleti Magyarországról. A lakosság szabadítóként fogadta a kuruc hadat, amelynek soraiba ezer­számra álltak be a nemesek és a volt végvári katonák; hamaro­san a bányavárosok is csatlakoz­tak a felkeléshez. Alig két év alatt a kurucok birtokukba vet­ték az egész Felvidéket. A Hajdúszoboszlón még 1678 őszén fővezérré választott Thö­köly gyakorlatilag teljhatalom­mal intézkedett. Hatalma a had­seregen, a „vitézlő renden” nyu­godott, amelyet igyekezett ke­mény fegyelemben tartani, bár ez nem mindig sikerült, a kuruc katonák visszaélései ellen kez­dettől fogva sok panasz volt. Erőben és hatalomban egyaránt nagy emelkedést jelentett szá­mára I. Rákóczi Ferenc özvegyé­vel, Zrínyi Ilonával kötött házas­sága, melynek révén a hatalmas Rákóczi-birtokokat is a fölkelés szolgálatába állíthatta. Thököly jó kapcsolatokat tartott a török Portával, sikerei csúcspontján a szultán ki is nevezte Magyaror­szág királyává. Thököly azonban csak a Felső-Magyarország feje­delme címet vette fel. A török szövetségnél különben is többre értékelte a Franciaországgal való kapcsolatokat. A Habsburgokkal szemben álló XIV. Lajos francia király szívesen támogatta ellen­sége hátában a magyar fölkelést. A bécsi kormány végül is kénytelen volt meghátrálni. Az 1681-es soproni országgyűlés visszaállította az ország alkotmá­nyát (Esterházy Pál herceg sze­mélyében nádort is választottak), s bizonyos keretek között enge­délyezte a protestáns vallások szabadságát. Az udvar Thököly­­vel is kereste a megbékülést, a magyarországi politika teljes megváltozását ígérve. A fejedelem és környezete azonban nem bízott Bécsben, nem hitte — számos korábbi pél­da alapján joggal kétségbe vonta — az udvar ígéreteinek jóhisze­műségét, az engedményeket kü­lönben sem tartotta elegendők­nek Thököly. Ügy gondolta, a kérdés végleges megoldását csak a független nemzeti állam hoz­hatja meg, s tovább folytatta a harcot. Mivel egymaga ehhez gyönge volt, a császárral megbé­kélt Franciaországra pedig nem számíthatott, mind szorosabbra fonta a török birodalomhoz fű­ződő szálakat — a Porta erejét nagyobbnak gondolta a valósá­gosnál. Ezt a látszatot még növelte, hogy 1683-ban Kara Musztafa nagyvezér hatalmas hadsereggel Bécs ellen vonult. Thököly úgy számított, hogy a biztosra vett török győzelem esetén megkapja a magyar királyság egész terüle­tét. Bécset azonban Sobieski Já­nos lengyel király hadai fölmen­tették, az ostromló sereg megfu­tott, a remélt török győzelem döntő vereségbe fordult. A török meggyengülésének felismerése fordulatot hozott Bécs politikájá­ban is: I. Lipót császár elhatá­rozta az ozmánok kiverését Ma­gyarországról. XI. Ince pápa a török (a „po­gány” ellenség) ellen Szent Ligát hozott létre: a Habsburg-biroda­­lom, Lengyelország és Velence szövetségét. 1684-ben a nemzet­közi hadak megkezdték a hábo­rút Magyarországon, s ez elsö­pörte a törökre támaszkodó Thö­köly hatalmát. A váradi pasa, abban reménykedve, hogy ki­szolgáltatásával békét vásárolhat, elfogta a fejedelmet. Szabadsá­gát ugyan hamarosan visszanyer­te, de fejedelemségét végképp el­vesztette. A kurucok, a vitézlő rend, látva a nemzedékek óta várt török elleni hadjáratot, majd tapasztalva a Porta szövet­ségi hűségének ingatagságát, át­álltak a császári seregekhez, kardjukat az „ősi ellenség” ki­űzésére, a haza területének fel­szabadítására ajánlva fel. Thö­köly alig néhány száz hívével ki­mcriö^o^ 12

Next

/
Thumbnails
Contents