Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-08-22 / 17-18. szám

a hófehérre meszelt házikót. — És itt szület­tek a gyerekeim is. Ma már unokáimnak me­sélem, hogyan is éltünk régen a malomban. * A Duna-kanyar hazánk egyik legszebb tá­ja. Gyöngyszeme a mindössze 1300 lakost számláló Nagybörzsöny. A kies falucska nemrégiben újabb felújított műemlékkel gaz­dagodott. Nem messze a két XII. századbeli templomtól, helyreállították a régóta pihenő vízimalmot. Boros András, a Pest megyei Gabonaforgal­mi és Malomipari Vállalat igazgatója: — Ha­zánkban az örvényesi és a turistvándi vízima­lom mellett, harmaddikként a nagybörzsönyi kezdett csaknem harminc év után ismét őröl­ni. A Börzsöny-patak vizét gátrendszer segít­ségével újból a malomárokba tereltük. Magyarországon a krónikák 1245-ben tesz­nek először említést vízimalomról. IV. Béla ekkor ajándékozott a Nyulak szigetén (a mai Margitszigeten) levő apácakolostornak három vízimalmot. — A gabonaőrlés sok ezeréves fejlődése so­rán számos technikai és tudományos felfede­zés született — folytatja Boros András —, és ezek más területeken is elindítói voltak a fej­lődésnek. A köveken való őrlés régi eredetű, már a Bibliában is olvashatunk róla. Mózes ötödik könyve, 24. fejezete, hatodik verse így szól: „Ne vegyen zálogba senki kézimalmot vagy felső malomkövet, mert életet venne zá­logba!” — Hazánk a múlt század negyvenes éveitől csaknem száz évig büszke címmel dicsekedhe­tett: malomipari nagyhatalomként emlegették szerte a világon. Nemcsak az európai orszá­gokba, hanem a tengerentúlra, többek között Brazíliába és az Egyesült Államokba is szál­lítottunk lisztet. Még a vatikáni udvarban is magyar lisztből készült kenyeret fogyasztot­tak. ■* S a hófehérre meszelt falak, a régi, barna fagerendák, a zümmögő, duruzsoló berendezé­sek között most életre kel az ősi, romantikus mesterség. Antal Gusztáv, az újjászületett ví­zimalom egykori molnára így emlékszik a ré­gi időkre: — A váci püspöki malomban vizsgáztam az őrlés tudományából. A szakma nálunk apáról fiúra szállt. A malom még a dédnagyapám tu­lajdona volt. Különösen aratás, cséplés után akadt sok dolgunk. Szekerek hosszú sora vár­ta, hogy mikor öntheti terhét a garatba. Ilyen­kor éjjel-nappal duruzsolt a malom. Apám irányításával az egész család részt vett a mun­kában. Naponta 12—16 mázsa búzát őröltünk hófehér, puha lisztté. A malom mellett hét hold föld, tehenek és számtalan aprójószág is segítette a megélhetésünket. Télen, amikor nem őröltünk, kopjafát, favillát és gereblyét faragtunk, így egészítettük ki jövedelmünket. Az itt őrölt lisztből csodálatos, foszlós ke­nyeret sütöttek. Erről így mesél a molnámé: — A kenyérsütés ünnepet jelentett a csa­ládban. Hajnalban keltünk, elkészítettük a ke­nyérkovászt. Azután nekifogtunk a dagasztás­­nak. Minél tovább dagasztottuk, annál köny­­nyebbé vált a tésztája. Két óra sülés után ro­pogós barnán szedtük ki a kemencéből. Két hétig is elállt, mégsem volt se száraz, se sa­vanyú. A dagasztóteknőt, a kovászolókanalat máig megőrizte Antalné. S hogy a jó kenyér titkát sem felejtette el, arra szolgáljanak bizonysá­gul a képen is látható csodálatos példányok. A szíves kínálásnak nem is tudtunk ellenáll­ni. Jóformán azt sem vártuk meg, hogy kihűl­jön az idei búzából készült illatos kenyér. Az Országos Műemléki Felügyelőség védet­té nyilvánította a vízimalmot. KERESZTES ESZTER FOTO: BOROS JENŐ 21

Next

/
Thumbnails
Contents