Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-08-08 / 16. szám
Németh László önmagáról hogy vannak még néhányan, akiknek szerencséjük volt vele együtt tanítani, avagy tanítványai lehettek, de „jelen van” akkor is, amikor a gimnázium gyűjti és gondozza a pedagógiai évek dokumentumait. özvegye 100—100 ezer forintos alapítványt ajándékozott a gimnáziumnak, illetve a kollégiumnak és áprilisban leplezték le a gimnáziumban Szervátiusz Tibor Németh Lászlót ábrázoló fadomborművét. A város sem maradt adósa: szobrot emelt neki főutcáján, könyvtárát róla nevezte el és most: az emlékszoba. Németh László 1947 tavaszától egy ideig a leánygimnázium épületének egyik szobáját lakta, ehhez csatoltak most még egy szobát, és kialakítottak egy belépőt. Az emlékkiállítás három forrásból táplálkozik: özvegye, Németh Ella bútorokat, személyi tárgyakat, könyveket, kéziratokat adott, a gimnázium a már korábban összegyűjtött pedagógiai és irodalmi dokumentumokat bocsátotta rendelkezésre, és Németh László tanítványaitól-ismerőseitől kaptak leveleket, fényképeket. Az emlékszoba létrehozásában igen helyeselhető elv érvényesült: egy írót elsősorban nem az életmódhoz kötődő tárgyi rekvizitumok jellemeznek, hanem az alkotó munka folyamata és eredményei. A kiállítás tehát műközpontú! Anyaga a következő rétegekből épült fel: 1. Műveinek első kiadásai, műfordítások. 2. A legfontosabb irodalmi műhelyek, folyóiratok, példányai, amelyekben publikált. 3. Kéziratok, pedagógiai műhelyének dokumentumai. 4. Színházi előadásokkal kapcsolatos nyomtatványok, műsorfüzetek, plakátok, fényképek. 5. Az emberi kapcsolatok tényei: levelek, emléktárgyak, dedikációk. 6. Az élet belső körének tárgyai — az írót körülvevő bútorok, használati tárgyak. Az emlékszoba berendezőinek rendkívül gazdag anyag állt rendelkezésére — gondot az anyag szelektálása okozott. Akik ezután Hódmezővásárhelyre érkeznek, bizonyára nem mulasztják el a Németh László emlékszoba megtekintését, annál is inkább, mert az emlékszoba anyaga nem kizárólag helyi, vásárhelyi — hanem Németh László egész munkásságát felöleli. Egy helyen ezt írja Németh László: „Az én nyelvemben az idill: szépen beosztott nap, abban sok jól menő munka, zavartalan környezet — s olyan emberek szomszédsága, akiknek az életét nagyjából helyeslem. Vásárhelyi életem is — könnyen viselt szegénységével, az üldözők távoli zsivajával rövidebb pánikoktól megszakított idill volt.” Az emlékezés-, a tisztelet- és megbecsülésszülte emlékszoba tovább mutat ezen az idilli állapotban élő írón, azt sugallja, hogy Németh László életműve szerves részévé vált kultúránknak. És ebben döntőek a vásárhelyi évek. SZABÓ ENDRE FOTO: NOVOTTA FERENC Németh László unokájával, 1969-ben ÉLETRAJZ (részlet) A század első esztendejében születtem, egy Erdély széli városkában. Apám ott volt tanár, iskoláimat azonban már Budapesten jártam, az orvosi egyetemet is ott végeztem el. 1925 végén, két hét leforgása alatt nyitottam meg rendelőmet, kötöttem házasságot, s jelent meg első írásom: a Nyugat folyóirat pályadíjnyertes novellája. Orvosi munkát tizenhét éven át folytattam; 1943-ban mint fővárosi iskolaorvos mentem nyugdíjba. Pályám első felében főként tanulmányokat írtam, eleinte nemzedékem akkor feltörő íróit mutattam be, az előző nemzedék nagyjainak a portréját rajzoltam meg, néhány jellegzetes írón át (Proust, Pirandello, Ortega, Freud, André Gide stb.) az újabb európai ízlést és gondolkozást próbáltam művelődésünk számára asszimilálni. 1932-ben egy tanulmányfolyóiratot indítottam, melyet magam írtam: ez volt a Tanú, tizenhét kötete jelent meg. A fiatalság nevében végzett tájékozódás, az enciklopédikus együtttanulás folyóirata volt, munkáim közül a magyar értelmiségben ez hagyta a legmélyebb nyomot, örökölt tanártermészetem is ezt tartja a legtöbbre. Ma azonban szépirodalmi munkáimat becsülik inkább. 1930-ban jelent meg első nagyobb regényem, az Emberi színjáték: egy kuruzslóból lett mai szent életrajza. Utána a Gyász, melyben egy parasztasszony alakjában a gyászba zárkózó büszkeség szobrát faragtam ki. Az értelmiségünkben ébredő szociális lelkiismeret regénye a Bűn, ezt követte Utolsó kísérlet című ciklusom négy része. Az Anschluss előtti évben indult, s az önállóságunkat fenyegető történelmi szökőár előtt a magyarság élet- és állameszményét, a Magyar Modellt akarta fölmutatni. 1935—44 közt írtam csaknem valamennyi társadalmi drámámat is. 1945-ben Buda ostromában családi házunk elpusztult, könyvtáram szétszóródott, magam egy alföldi városba kerültem, ahol mint tanár kormányengedéllyel pedagógiai kísérleteket végeztem, s közben csaknem valamennyi középiskolai tárgyat tanítottam. Írói szempontból az itt eltöltött négy év volt életem legtermékenyebb szaka. Itt fejeztem be Iszony című regényemet, ennek a városnak alakjairól írtam legnagyobb regényemet, az Égető Eszter-t, s itt készültek legjobbnak tartott történeti drámáim is. TANULMÁNYOK Tizenhét éves voltam, amikor nagy költőnk, Ady Endre utolsó kötete: A halottak élén megjelent. Volt abban egy vers — A FOTO: MOLNÁR EDIT — MTI szétszóródás előtt —, amelynek a mélabúja már akkor megrendített, s ma, negyvenöt év múltán, úgy érzem, hogy egy életen át. vele vitatkoztam. „Hát népét Hadúr is szétszórja: Szigorúbb istenek ezt így szokták, / Miként egy régi, bánatos erdélyi / Prédikátor írásba rótta / Keresvén zsidókká1 atyafiságunk.” S a továbbiakban összehasonlításul a zsidó diaszpórával : „S még a Templomot se építettük föl. .. A szétszóródás nem sokkal azután valóban megkezdődött, s mi nem tudom, van-e a világnak né pe, amely ilyen hányadában él í róla elnevezett ország határain túl. De volt nagyobb baj is (e Templomot meg lehet építeni egy szűkebb hazában s a diaszpóra számára is). A Monarchia, amelynek fél nevét mi adtuk, lemorzsolta azt a réteget, mely a nemzet helyett gondolkozni tudott, s az új korszakban — restauráció Habsburgok nélkül — tovább romlott ez a nemzeti amentia. Voltak politikusaink, tudósaink, gazdasági embereink, de nem volt a nemzet testével összefüggő, azt a világba kapcsoló tudat. Ezt próbálta a magyar tanulmányírás abban a két évtizedben újraszőni. Ehhez persze nemcsak a nemzet valódi állapotát kellett föltérképezni, hagyományainkat a jelen javára mozgósítani, de a kortárs világot, az európai civilizáció helyzetét is úgy mérni föl, hogy az újra megszőtt nemzeti tudat egyben a legfrissebb orientációjú emberi tudat is legyen. « 15