Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-08-08 / 16. szám
A magyar reformkor előtörténete 1812-1830 Napóleon uralmának összeomlása, a bécsi kongresszuson Európa konzervatív szellemű területi és politikai újjárendezése, az abszolutista hatalmak kezdeményezte Szentszövetség létrejötte a helyzetét megerősítő bécsi udvar számára feleslegessé tette a rendi alkotmányosság játékszabályai szerinti együttműködés fenntartását a magyar nemességgel. Az udvarnak minderre kétségtelenül megvoltak a nyomós okai. A sorozatosan elvesztett háborúk óriási költségeit a Habsburgok már a század végtől egyre inkább csak fedezet nélküli papírpénzek kibocsátásával tudták vállalni. A papírpénz elértéktelenedésével együtt gyorsan nőtt az infláció, s a csőd elkerülésére az udvar csak a kíméletlen devalvációval tudott válaszolni. A papírpénzt már 1811-ben először névértékének egyötödére, majd 1816-ban ennek is a 40 százalékára devalválták. Ez viszont a magyar nemességet érintette katasztrofálisan. A nemesség ezért már az 1812. évi országgyűlésen kétségbevonta az uralkodó jogát arra, hogy országgyűlés jóváhagyása nélkül papírpénzt bocsásson ki, és megkísérelte elhárítani a devalvációnak a következményeit. De az udvar magatartása megmerevedett, 1812 után országgyűlést sem hívott össze, ehelyett visszatért a rendeletekkel való kormányzáshoz, s a megyék tiltakozását visszautasította. Az országot ismét elárasztották az újjászervezett titkos rendőrség „informátorai”, a megyékre fokozódó adminisztratív nyomás nehezedett. 1822-ben a király elrendelte az adónak ezüstpénzben való fizetését, ami bár közvetlenül a parasztságot sújtotta, közvetve tovább korlátozta a nemesség jövedelmét. És mivel már 1821-ben több év 28 ezer főnyi újonchátralékának azonnali kiállítását is követelték, a megyék nagy része nyíltan megtagadta e rendeletek végrehajtását. Az így kiélesedett, az egész közigazgatás megbénulásával fenyegető ellenállás leszerelése csak lassan ment. Az udvar hol fenyegetéssel, hol korrumpálással, a legmakacsabb néhány megye esetében pedig csak katonai karhatalommal tudott boldogulni. Kölcsey 1823. január 22-én írja meg a Himnuszt. A „holtnak véréből” ki már nem virágzó szabadság képével a költő a pusztán történeti jog túlhaladottságára, erőtlenségére mutat rá a megváltozott világban. Az udvar kénytelen volt belátni, hogy nehezen kivívott győzelme ellenére is Magyarországon rá van utalva a megyékre, amelyeknek szerepét az államigazgatásban a feudális társadalmi rend fenntartásában továbbra sem nélkülözheti. A konszolidáció előfeltétele viszont az országgyűlés összehívása és a sérelmezett rendeletek végrehajtásának csendes megszüntetése volt. Az országgyűlés összehívása 1825-ben — 13 országgyűlés nélküli év után —, éppúgy a magyar rendek győzelmét jelentette az abszolutizmus felett, mint 1790- ben II. József halálakor. Metternich még húsz évvel később is 1825-től számította a magyarországi bajok, a liberális magyar történetírás pedig a reformkor kezdetét. A konfliktus központi kérdését, a papírpénz kibocsátásának érvényességét ekkor persze már nem lehetett vitatni, és még kevésbé lehetett a devalváció áldozatainak kárpótlásáról gondoskodni. Magyarországnak a napóleoni háborúk során az európai gazdasági életbe történt, bár még gysng de már folyamatos bekapcsolódása, az ország terményei — a gabona, majd egyre inkább a gyapjú és a dohány — iránti kereslet a lassan magához térő nemességben politikailag is új igényeket ébresztett. Mindezt jól mutatja az országgyűlés két fő eredménye: az Akadémia megalapítása, és az 1790-es évek elején kidolgozott, s az udvar 1 Történelmünk képekben 4D.sznBnDsnc nEm virul n HOLTUDK VÉRÉBŐL 12
