Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-08-08 / 16. szám

BOGNÁR JÓZSEF

AZ ETNIKUMOK HÍD-SZEREPE

A IV. Anyanyelvi Konferencia megnyitó előadása

Az Anyanyelvi Konferencia égisze alatt kialakult és egyre erősödő tudományos, ismeretterjesztési, publikációs és szervezési tevékenység az elmúlt másfél-két évtized legsikeresebb közös vállalkozása volt a külföldön és itthon élő magyarok közötti kapcsolatok megteremtésében. Sikerét és tartós eredményeit e kezdeményezés és kapcsolati forma természetessége tette lehetővé; az a körülmény, hogy egy minden emberben és így minden magyar emberben is megtalálható ösztönös, érzelmi és intellektuális alapra építettünk. Lényegesen előmozdította e kapcsolatok mennyiségi és minőségi fejlődését az a körülmény is, hogy e kapcsolati formából tudtuk leginkább kiszűrni az eltérő politikai felfogásokból eredő „zavaró” tényezőket. Ily módon az Anyanyelvi Konferencia példájának és eredményeinek múltiplikációs hatása is volt; az égisze alatt kialakult közös erőfeszítések és tevékenységek nemcsak önmagukat gerjesztették és többszörözték meg, hanem más kezdeményezések és kapcsolati formák fejlődését, bővülését és gazdagodását is előmozdították. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a mögöttünk elmaradó évek más jellegű kezdeményezései mögött is ott volt, inspirált és ösztönzött az Anyanyelvi Konferencia szelleme.

Hiba és szerénytelenség lenne e megnyitó előadásban „elébevágni” azon nagy jelentőségű referátumoknak, előadásoknak és vitáknak, amelyek a magyar nyelv és kultúra állapotáról és új problémáiról szólnak, azaz népi-nemzeti létünk sorskérdéseit is felölelik; akár nyelvünk múltjáról szólunk, akár jövendője távlatait fürkésszük. Ezen referátumokat és előadásokat mindnyájan nagy érdeklődéssel várjuk — a hazai szellemi élet és a széles nemzeti közvélemény egyaránt —, hiszen az említett problémákat a tárgynak és a céloknak megfelelő formában egyrészt hazai, másrészt három kontinensről érkezett szellemi kiválóságok fogják megvilágítani; tudósok, kutatók és közéleti emberek, akik a tudományos képességek és az emberi hűség oly vonzó példáit jelentik számunkra.

Biztos vagyok abban, hogy ezen előadások, referátumok és viták kijelölik az Anyanyelvi Konferencia útját a következő évekre és körvonalazzák, sőt szervezik is azon közös szellemi erőfeszítéseket és vállalkozásokat, amelyek újabb lendületet adnak a munkának. E lendületnek a jövőben is erőteljesnek kell lennie, hiszen közös munkánk eredményeivel nemcsak új érdeklődést kell támasztanunk itthon és külföldön (egy eseményekkel, szenzációkkal és meglepetésekkel túlzsúfolt világban), hanem azt is elő kell mozdítanunk, hogy munkáink olvasói és felhasználói mélyebben éljék át önmagukban az azonos kulturális-nyelvi-szellemi közösséghez való tartozás nagy élményét.

Ezért e bevezető előadásban inkább azon fundamentális történelmipolitikai és társadalmi-gazdasági folyamatokról szeretnék szólni, amelyek viszonylagosan kedvező alakulása lehetővé tette és előmozdította közös kezdeményezésünk elindítását és felvirágzását. E folyamatok túlnyomóan politikai jellegűek, de nem a politikai gondolkodás értékrendszerével, vagy mechanizmusával függenek össze, hanem inkább azon erőközpontok mozgásaival és változásaival, amelyek a politikai cselekvés szempontjából olyan viszonyokat testesítenek meg, amelyekkel a realitások talaján mindig számolni kell. Nyilvánvaló ugyanis, hogy e nagy áramlatok és trendek hosszabb távon elhatározó mértékben határozzák meg tevékenységünk lehetséges körét és így befolyásolják a jövendőt is.

E folyamatok és tényezők természetesen önmagukban és kölcsönhatásaik rendszerében rendkívül bonyolultak és ellentmondásosak; ezért részletes elemzésük köteteket kívánna. Ezért e helyen csak abban a vonatkozásban szólunk róluk és prognosztizáljuk azokat, amennyire azok az Anyanyelvi Konferencia égisze alatt kialakuló és fejlődő tevékenységeket és cselekvési alternatívákat befolyásolják.

E tényezők közül — az említett értelemben — hármat szeretnénk kiemelni :

— a nemzetközi politikai viszonyok alakulását,

— az etnikumok felfogásában és megítélésében kialakult vélekedéseket,

— a mai magyar társadalom politikai és gazdasági mozgásaival összefüggő néhány sajátosságot.

A nemzetközi viszonyok

Nyilvánvaló, hogy három kontinensre, sok országra, különböző helyzetekre és eltérő kormányzati koncepciókra kiterjedő eredményes tevékenységet csak akkor folytathatunk, ha a világban béke van és a nemzetközi politika toleranciahatárai elég nagyok ahhoz, hogy a szóban forgó tevékenységet az egymással gyakran ellentétben álló kormányzatok támogatják, vagy elviselik.

Feltételezésünk a mozgalom elindítása idején az volt, hogy a világtörténelem legrobbanékonyabb évtizedei előtt állunk, ami annyit jelent, hogy a tradicionális érdekellentéteken kívül még újak is keletkeznek és az emberiség a nemzetközi politika és gazdaság öröklött rendszerében aligha lesz képes kormányozni azon hatalmas problémákat, amelyek különböző forrásokból és eltérő motívumokból fakadnak és eredetük vagy a messzi múltba nyúlik vissza, vagy a tudományos-technikai forradalom eredője. Mégis reménykedhetünk abban, hogy háborúra nem kerül sor, mert a legnagyobb kérdések nem a vezető hatalmak érdekellentéteiből fakadnak, hanem csak új és még újabb állásfoglalásokra késztetik azokat. A világnézetileg legelfogadottabb politikai csoportosulások sem reménykedhetnek abban, hogy az ellenfeleik felett aratott „pyrrhusi-győzelem” esetén a népesedési kérdések, a természeti erőforrások problémái, a környezeti ártalmak könnyebben oldhatók meg, mint a jelenlegi körülmények között. Végül a világgazdasági korszakváltás során az is kiderült, hogy a főproblémát jelenleg nem a két vagy több

rendszer gazdasági versengése jelenti és a jövő nem attól függ, hogy ebben a versengésben a felek előrehaladnak vagy elmaradnak, hanem a különböző gazdasági rendszerek nem kielégítő működése az új viszonyok között. A tőkés világban ma nem azért van infláció, munkanélküliség és lassú növekedés, vagy stagnálás, mert a szocialista gazdaságok vagy országok gátolják őket gazdasági képességeik kifejtésében, hanem azért, mert a korszakváltás körülményei között a tőkés gazdaság még nem talált olyan módszert, mint a kereslet „mesterséges felduzzasztása” az előző évtizedekben volt. A szocialista gazdaságok jelenlegi feszültségei sem abból adódnak, hogy a tőkés gazdaságok akadályozzák őket a fejlődésben, hanem abból, hogy még nem voltak képesek olyan gazdaságpolitikai, irányítási és cselekvési rendszer kialakítására, amilyenre a világgazdasági korszakváltás és az intenzív gazdasági fejlődés viszonyai között szükségük lenne. A legfőbb gazdasági problémát tehát Nyugat és Kelet számára egyaránt a saját rendszer működésének megjavítása jelenti, ami viszont csak a fegyverkezés csökkentése és a nemzetközi együttműködés megvalósítása esetén lehetséges.

E nagy folyamatok, trendek és az objektív összefüggések ismeretében is gondolnunk kell azonban arra, hogy a különböző politikai felfogások és programok gyakran ellentétben vannak a valóságos viszonyokkal; azaz a különböző politikai institúciók és vezetők önmagukat és országuk közvéleményét is félrevezethetik. Ezért a különböző politikai döntésekben a valóságos viszonyok objektív elemzésén kívül — vagy éppen az ellen — különböző emocionális tényezők, indulatok, elfogultságok, sőt a gyűlölet is szerepet játszhatnak. Vitathatatlan az is, hogy a nemzetközi politikai helyzet bizonytalanságait és feszültségeit fokozza a félelmetes méreteket öltő fegyverkezési verseny, amelynek — különösen a tudományos-technikai forradalom korszakában — félelmetes logikája van. Ügy tűnik, hogy a katonai egyensúly korábbi formája „a kölcsönös elrettentés egyensúlya” elavulóban van és az egyensúly új, potenciális formája több bizalmat és a kölcsönös garanciák szélesebb rendszerét feltételezi, mint amennyi az érdekelt felek között eddig kialakult.

E veszélyek tudatában is bízni lehet abban, hogy a különböző belső és külső problémák — amelyek nem a kelet—nyugati viszony szférájában alakulnak ki —, ráébresztik a népeket, a közvéleményt és a józan politikai vezetőket arra, hogy a feszültségekből és krízisekből kivezető utat máshol (nem az egymással való szembenállásban és felfegyverkezésben) kell keresni. Ez a kivezető út azonban csak abban az esetben járható, ha a felek közötti bizalom és kooperációs készség bizonyos színvonala kialakul. Csak a bizalom és a kölcsönös kooperációs készség megfelelő színvonalán oldhatók meg az ezredforduló előtti évtizedek olyan nagy kérdései, mint a népesedés, a világ élelmezése, az energia, illetve a természeti erőforrások problémái,

vagy a világ lakosságának nagy többségét kitevő „harmadik világ” fejlődési gondja.

Az emberiség józan ítélőképességében való bizalom megléte mellett is utalni kell azonban arra, hogy feszültségek, kritikus időpontok, válságok a jövőben is lesznek — sőt bizonyos körök még igyekeznek fokozni is azokat —, de azokat túlértékelni azok „végső konzekvenciáira” cselekvési rendszereket építeni azonban nem célszerű, hiszen a különböző politikai ciklusok — hullámhegyek és -völgyek — követik, illetve váltják egymást.

Az emberiség és benne a nemzetek számára ez a helyzet annyit jelent, hogy meg kell tanulnunk nagyobb feszültségek között élni, sőt dolgozni és munkálkodni is. Nyilvánvaló, hogy az együttműködés ellenfelei minden hullámvölgyben hangosabbak lesznek és igyekeznek „lelki terrort” kifejteni az együttműködés híveire. A határozottság, a következetesség különösen fontos tényezőt jelent majd a kapcsolatok megtartása és fejlesztése során.

Az általunk felvázolt kép talán — első hallásra — kissé zordnak tűnik, de — véleményem szerint — mégis pozitív a szó azon értelmében, hogy közös tevékenységünket fenn tudjuk tartani, sőt fejlesztésre is képesek leszünk, ha megfelelően hidaljuk át azon pszichológiai és institucionális akadályokat, amelyek — az objektív viszonyokkal szemben — időnként, esetleg nagy intenzitással — jelentkeznek.

Az etnikumok jelentőségének fokozódása

Az etnikumok felfogásában és megítélésében — a második témakörre rátérve — az elmúlt évtizedben lényeges változások kezdtek testet ölteni. Az etnikai csoportok kérdése a 20. és 21. században a nemzetek együttélését és belső kohézióját erőteljesen befolyásoló problémakör, amelynek jelentősége — a fejlődő világban levő problémák figyelembevételével — csak erősödhet a következő évtizedekben. Azt gondolom, hogy ezen erősödés nemcsak mennyiségi és térbeli jellegű — több emberre, több országra és minden kontinensre kiterjedő —, hanem minőségi is lesz a szó azon értelmében, hogy átgondoltabb, árnyaltabb és humánusabb megoldások váltják fel a mai helyzetet.

E prognózisszerű megállapításokkal arra is utaltunk — ha csak közvetve is —, hogy a fejlett világban vége felé közeledik az a többévtizedes korszak, amelynek során az etnikumok és kisebbségek kérdése Érisz almáját jelentette a versengő országok és hatalmak számára. A válság — amelynek okait és motívumait ilyen jellegű előadás keretében nem lehet elemezni —, a 2. világháború utáni évtizedekben tetőzött, hiszen a kisebbségek és etnikumok jogai a békeszerződésben nem kerültek rendezésre. Másrészt a fejlett világban levő etnikai problémák egyik klaszszikus területén: Kelet-Európábán

4