Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-07-25 / 15. szám
Bartók Béla zongoraműve, a Mikrokozmosz sok-sok művészt megihletett már: magukban újraalkották az ember legbensőbb világáról vallott bartóki gondolatokat. Most két ilyen „újraalkotót" ismertetünk meg olvasóinkkal, bemutatjuk GINK KÁROLY fotóművész képsorozatát és DEVECSERI GÁBOR versét. MIKROKOZMOSZ — ifjú és gyermekhangra — 1 Kezébe adták a világot. Nem kérte. De tartotta, mert ott volt a kezében, mert vállán súlyosult, mert nyakát szorongatta, izmait megfeszíteni kényszerítette. tartotta tágas tereit, villogó lidérces mocsarait is, a kérdések kétségbeejtő, gyökér-ágas és ág-gyökeres erdejét, s a felhőkarcolók beton- s vas-erdejét, s a lelkek lélegző épületeit, vágyak szivárvány-folyosóit, indulatok igáját, s a madárszárnyú szeretetet, mely mindig lehetetlen helyeken verne fészket, de míg el nem hessentik akaratlan vagy készakarva, ver is és ottmarad. Tartotta a földet, úgy tartotta, mint Atlasz az eget. A föld volt nehezebb. Évmillióknak felgyűlt erejét könyörögte magához sürgetően és szigorúan, hogy feladatát végezni tudja. Villámmá parancsolta önmagát s a fecskefiókák szívévé, hogy megmutassa — és úgy, mint őelőtte senki még —, hogy a tűz szíve és a madárfiókák szíve ugyanegy. Tartotta a világot rezzenetlen; de izmai játszani kényszerültek s játékuk a világ erdeiben továbbrezgett, zenéjébe zenét szőtt, forrásaiban forrást zengetett fel. És lassan-lassan szép lett a világ. Szép és iszonyatos. Nem úgy lett szép, hogy megnyugodjunk, s nem úgy, hogy bármiféle nyugtalanság orvosolhatná rettenetéi. De úgy, hogy lássuk: a törvényeket előbb föl kell fedeznünk, azután alakítanunk. S mindkettő a dolgunk. 2 Mi volna az egyszerűség, hogyha nem a minden? Hogyan lehetne egyszerű, miben a minden nincs benn? Aranyhajú királyleány sétál selyemingben; selyemingben nádszál-teste a kezében jázmin ága, kerekre nyitott szemében szent kíváncsisága: abban van a minden. 3 Egyszerű a teljes bonyolult a csonka. Mi mindent tudni akarunk. Áttetsző a forrás, áttetsző a tó is. Mi a bazalton is át akarunk látni. 4 Villámmá parancsolta önmagát s fecskefiókák szívévé, hogy megmutassa — és úgy, mint őelőtte senki még —, hogy a tűz szíve és a madárfiókák szíve ugyanegy. S ezért, madárfiókák, mi, akik itt vagyunk, kik szárnypróbálgatva sokféléi surrantunk együvé, hordjuk az ő szívét, az ő egyszerűen hatalmas szívét törékeny bordáink közöl Mi, akik múlni nem tudunk, kik csak növünk és változunk. Év perdül évre. Mi mindig újra itt vagyunk vele, friss szárnnyal írni gyöngéd-szigorú ritmusát tavaszi égre. 7
