Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-10 / 1. szám
Világbajnoki selejtezők következnek A góloknak azért a fradisták is örülnek. (Balról Pusztai, Nyilasi, Rab, Murai és Jancsika) FOTÓ: ZÁHONYI ISTVÁN A magyar labdarúgó-válogatott vereséggel zárta az évet. Pedig Mészöly Kálmán, a júliusban hivatalba lépett szövetségi kapitány Halléban megerősített védelemmel küldte pályára csapatát. A tavaszi, idegenbeli világbajnoki selejtezők taktikáját szerette volna kipróbálni, de a Német Demokratikus Köztársaság elleni zárómérkőzésen is alig félóráig úsztuk meg gól nélkül. Utána öt perc alatt kétszer is Mészáros kapujába került a labda, s legfeljebb a házigazdák jóindulatán, kényelmesebb játékán múlt, hogy a vereség aránya nem nőtt a második félidőben. Ezzel a 2:0-ás vereséggel egyébként Mészöly kapitány időszakának mérlege tovább romlott, s az egyetlen győzelem (Svédország 2:0), és egy döntetlen (Spanyolország 2:2) mellett három vereség (Szovjetunió 1:4, Ausztria 1:3, Német Demokratikus Köztársaság 0:2) szerepel a statisztikákban. De most már nem is annyira a pillanatnyi vereségek bosszantják a szurkolókat, szakvezetőket, hanem a jó ideje tartó sikertelenség aggasztja a magyar labdarúgó-szurkolók népes táborát. Az elmúlt esztendőben előbb az olimpiai selejtezők során bukott el a válogatott, majd következett volna az 1981 tavaszán kezdődő világbajnoki selejtezőkre való felkészülés, csapatkialakítás. Ám a kapitánynak fél év elmúltával, öt mérkőzés tapasztalata alapján sincs kialakult, megfelelő teljesítményre képes csapata. Mindezért senki sem hibáztatja a Vasas egykori 61-szeres válogatottját. „A szőke szikla” néven emlegetett Mészöly valaha sok-sok más élvonalbeli társával együtt megbízhatóságával, töretlen küzdőszellemével tartotta helyét az élvonalban, képviselte igazán méltó módon a magyar labdarúgást. Manapság viszont még egy-egy klasszisnak ítélhető, olyan labdarúgó, mint Nyilasi vagy Törőcsik formájában is óriási az ingadozás. Kiss Tibor, a Vasas csatára például, a legreményteljesebb játékosok közé tartozik. A bajnokság őszi fordulóját tizenhét góllal, Nyilasival az első helyen holtversenyben zárta. S amíg Halléban az első félidőben nyújtott kiábrándító teljesítménye után le kellett cserélni, addig három nappal később nagyszerű játékkal három góllal terhelte meg a Kaposvár hálóját. A szurkolók, de legtöbbször maguk az edzők is csaknem teljesen érthetetlenül szemlélik az effajta formaingadozásokat. Az eredménytelenség okait a hiányos felkészülésben, a küzdőszellemben keresik az illetékesek. A szövetség korábbi vezetőinek helyenként diktatórikus úton előírt és ellenőrzött követelményrendszere megbukott. Szakmai hibái mellett, az edzők önállóságát is sértette, hiszen az egyes napokra megszabott edzéseket kötelezően el kellett végezni. A szövetség immár két éve kinevezett új elnöksége, a rendkívül jó szándékú, a magyar labdarúgást számtalan úi, ötlettel felrázni igyekvő Szepesi Györggyel az élen úgy gondolta, hogy a követelményrendszer eltörlésével az edzők majd élnek a kínálkozó lehetőségekkel. Jól értelmezett becsvágytól fűtve, jól felkészítik csapatukat, válogatott játékosaikat. Ám két esztendő elteltével az elnökség kénytelen volt megállapítani, hogy a klubokban folyó felkészülés nem megfelelő. A válogatott csapat játékosainak edzettségi állapota elmarad a kívánatostól. Ezek után a válogatott tavaszi jobb szereplése érdekében úgy döntöttek, hogy Mészöly kapitány jelöltjei hosszabb időszakokra közös edzéseket tartanak majd. Mindez természetesen — ha bizonyos értelemben szegénységi bizonyítványt jelent a szakosztályok, klubok számára — nem egyedülálló dolog, hiszen Menotti, a világbajnok válogatott kapitánya hasonló lehetőségeket kapott az Argentin Labdarúgó Szövetségtől és a sikerek nyomán még a Mundialito tornára, az egykori világbajnokok montevideói mérkőzéseire is együttes edzésekkel készült... Persze a magyar labdarúgás helyzete jelenleg sokkal bonyolultabb ahhoz, semhogy egyetlen ilyen intézkedés megvalósításával vissza lehessen állítani válogatottunk korábbi tekintélyét. Az edzők, kapitányok terveit ugyanis elsősorban a játékosok válthatnák valóra, ám a játékosok jó ideje furcsa kettősségben élnek. Tulajdonképpen hivatásuk a labdarúgás, hiszen szerződést kötnek klubjaikkal. Az élvonalbeliek igen jól keresnek. Keresetük azonban nem függ sem a mérkőzéseken nyújtott teljesítményüktől, sem pedig a mérkőzések látogatottságától. Ráadásul az egymást korábban oly sűrűn követő szövetségi vezetők mindig, minden esetben a játékosok kegyeit keresték, emelték a fizetéseket, prémiumokat, bővítették az előnyökben részesülők körét. Szepesi György például egyik televíziós nyilatkozatában elkeseredve panaszolta, hogy amíg Ausztriában alig 350 hivatásos labdarúgó van, addig nálunk legalább ötezren élnek a futballból, mert még a megyei első osztályban szereplő csapatok játékosai is különféle kedvezményekben részesülnek. Az sem titok, hogy nem egy következetesen és jól dolgozó edzőt — mint például Dalnoki Jenőt, a Ferencváros bajnokcsapatának szakvezetőjét — a játékosok a szövetség előző vezetőinek segítségével buktatták meg. S így lassan, az évek folyamán ez a kényelmes szemlélet alakult ki, amely ellen a szövetség mai vezetősége még most is kevés eredménnyel harcol. Pedig már a nyakunkon vannak a világbajnoki selejtezők. A magyar válogatottnak április 29. és június 6. között, alig hat hét alatt mind a négy ellenfelével meg kell küzdenie. Az időpontok: április 29-én Svájc idegenben, május 13-án Románia itthon, május 20-án Norvégia idegenben, június 6-án Anglia itthon. Egy éve, a sorsolás elkészítése után általában úgy latolgattuk az esélyeket, hogy az angolok biztos továbbjutók, s a második helyért magyar—román párharc várható. Igen ám, de azóta a románok csak szerencsével hozták el az egyik pontot Oslóból, majd Bukarestben legyőzték az angolokat. A norvégok egy órán át Londonban is egyenlő ellenfelei voltak az angoloknak, majd pontot vesztettek a románok ellen, de utána Bernben győzték le a svájciakat. Az otthonukban vesztes svájciak pedig alaposan megszorongatták az angolokat a Wembley stadionban. A számunkra kedvezőtlenül alakuló eredmények mellett, a megfigyelők minden mérkőzésről azzal jöttek haza, hogy az ellenfelek csapata már kialakult, előbbre tartanak a felkészülésben. S vajon be tudjuk-e hozni ezt az elmaradást, s ha igen hogyan? Ez a kérdés foglalkoztatja most a magyar labdarúgás vezetőit. Egyelőre még keresik a legjobb megoldást. Áz őszi idény tavaszról előrehozott három fordulóval csak december húszadikán zárult, s a bajnokság március elején folytatódik. A közbeeső két és fél hónap kihasználására készülnek a tervek. Az összefogás, a játékosok szemléletváltozása volna a legfontosabb. S igazán örvendetes, hogy eközben a szövetség vezetői — elődeikkel ellentétben —, végre nemcsak beszélnek a fiatalok nevelésének fontosságáról, hanem már a reformok megvalósításánál járnak. Bevezették az országos jellegű ifjúsági bajnokságot. Már a 11—12 évesektől kezdve, minden évjáratban válogatott kereteket alakítottak ki. s nemzetközi szerepeltetésükről is gondoskodnak. Igyekeznek más szellemben nevelni a fiatalokat, s úgy érezzük, valóban ez a leglényegesebb ! . . . VAD DEZSŐ 31
