Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-06-13 / 12. szám
Az 1790. évi nemesi mozgalom II. József visszavonta rendeletéit, de ezzel már nem tudta elaltatni az országban izzó elégedetlenséget, halála pedig csak még jobban felszította a zsarátnokot. A Szent Korona útja Bécsből Budára valóságos diadalmenet volt. Magyarruhás nemesi bandériumok kísérték, tiszteletére kivonultak a falvak, Győrben a püspökkel az élen az egész város, Pest-Budán dörögtek az ágyúk s az egész város ünnepelt. A németesítő rendelkezések ellenhatásaként előkerültek a régi zsinóros magyar ruháik, kócsagtollas forgók, a bálokban magyar táncokat jártak, s a Rákóczi-nóta hangjaira vigadtak. Az ország ünnepelte az ..újra feltalált szabadságot”. Visszaállították a megyei szervezetet, a régi tisztviselők újra elfoglalták helyüket, s ünnepélyesen elégették a földmérés iratait. A mozgalom élén a köznemesség állt, amely úgy vélte, eljött az ideje a független magyar állam megvalósításának, amelyben a vezetés az ő kezében van. Vezérük, ócsai Balogh Péter fogalmazta meg a köznemesi követeléseket. Ennek sarkpontja volt, hogy II. József, azzal, hogy nem koronáztatta meg magát, megszegte a nemzet és az uralkodóház közti társadalmi szerződést, s megszakította az örökösödés fonalát. Az országnak joga van tehát új szerződést kötni és új királyt választani. Trónjelöltjük a porosz király fia volt, a legradikálisabb szárny már érintkezésbe is lépett a porosz udvarral. Az új alkotmányt is megfogalmazták. Eszerint minden intézkedési jog a köznemesség kezében lesz: ők szabnak törvényt az országgyűlésen, két országgyűlés közt a belőlük álló szenátus kormányoz, a királyi hatalom teljesen névlegessé válik. Kezdetben bizonyos társadalmi reformoknak is hangot adtak, hiszen a nemesség értelmesebb része nem idegenkedett bizonyos változásoktól, a maradiság azonban egyre jobban felülkerekedett. Miközben a nemesi köztársaság ábrándjait szőtték, a jobbágyra vagy a városi polgárokra nem is gondoltak. Természetesnek találták a jobbágyaik feletti korlátlan uralmat, mert ahogy Szabolcs megye megfogalmazta: „A gondviselés úgy akarta, hogy némelyek királlyá, mások nemesekké. mások szolgákká szülessenek.” Az új király, József öccse, II. Lipót nehéz helyzetben vette át az uralmat. Belgium az elszakadás szélén állt, Magyarországon a nemesség fegyverkezett és a lengyel területek is nyugtalankodtak. A Történelmünk képekben török háború még nem volt lezárva, s a régi rivális, a porosz király hadgyakorlat címén, felvonultatta hadait a sziléziai határon. Elég egy ügyetlen lépés — és a birodalom részekre esik szét. Lipót mindeddig a toscanai hercegség élén állt, ahol a felvilágosodás mintaállamát rendezte be. Bátyjához hasonlóan, ő is híve a reformoknak, de célját taktikai ügyességgel közelíti meg. Magyarországon összehívja az országgyűlést, bejelenti, hogy alkotmányosan kíván uralkodni, ugyanakkor megkezdi a külföldi támogatás elvonását a magyar nemesi mozgrlomtól. Békét köt a Portával és a reichenbachi szerződésben presztízsvereség árán megegyezik a porosz királlyal. Ezzel a magyar nemesség magára maradt, A békekötés, majd a csapatok Magyarországra indításának hírére, az országgyűlés egyszerre megcsendesedett. Már nincs szó új király választásáról, fokozatosan elejtik a nemesi követeléseket, és 1790 novemberében minden feltétel nélkül királlyá koronázzák Lipótot. Ugyanakkor az ország legfőbb közjogi méltóságára a nádorságra, engedelmesen megválasztják az uralkodó negyedik fiát, Sándor Lipót főherceget. 2 36. mEG5ZnKIIDT fl HABSBURGOK ÖRÜKŰSÖDÉSÉREK F0IMLH 12
