Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-06-13 / 12. szám
májusi tarkabarka Hogy ógtunk-mógtunk a télen, csak már tavaszodnál Aztán milyen egykettőre itt termett a május. Olyan mint a tavalyi. Hol esik, hol süt, szeszélyes. A gyerekek is cserfesek, csakúgy mint tavaly, lufiért, vattacukorért, fagylaltért, similabdáért nyúznak. Persze, idén már több tavaszköszöntő versikét tudnak, és nehezebbek is, ahogy a nyakamba emelem őket, hogy „mi vagyunk a legnagyobbak” rivalgások közepette felülről szemlélhessék a kavargó, vidám forgatagot. A felvonulásnak már vége, a sorok felszakadoztak, ám hazamenni senkinek sem akaródzik. Élvezzük a fü zöldjét, a bóklászás a ligetben és a platánok szegélyezte Népköztársaság útján, kihasználjuk a gyalogosuralmat az úttesten, heverészünk a „Fűre lépni tilos!” tábla mellett. Május 1. péntekre esett, így az idei majális háromnaposra nyúlt. A bőség zavarával küszködtünk, oly sok színes program, annyi móka, zene, tánc csalogatott a szabadba. Mi a „Futapest” nevű futó-kocogó napot választottuk. Kétezer-nyolcszázan startoltak a Népstadiontól — többségükben amatőrök —, s tették meg át Budára, majd viszsza a stadionhoz all kilométeres távot. Volt közöttük tízéves legény és hetvenöt éves fiatalember, gimnazista lány és több gyerekes családanya. Ök izzadtak, mi lelkesen tapsoltunk, s az autósok is türelmesen várakoztak, míg elhaladt a hosszan kígyózó trikós, tréninges csapat. A Palace Szálló egész személyzete a járdán drukkolt, nagy süvegű szakácsok, csokornyakkendős pincérek biztatták a „középmezőnyben” kocogó kollégát: „Mindent bele, Józsi...! Aztán este elbírd a tálcát!” Hazafelé mi is futottunk. Egészen az első metróállomásig. Ám ahogy a lányaimat ismerem, ők nem tréfálnak ... Növelni fogják edzésadagjainkat, mert fejükbe vették, hogy a jövő évi Futapestet mi négyen nyerjük meg. — B — FOTO: GÁBOR VIKTOR ÉS GESZTI ANNA 8
