Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-05-02 / 9. szám
ad a lomról Aczél György miniszterelnök-helyettes fogadta Paul Lendvait, az Europäische Rundschau című bécsi folyóirat főszerkesztőjét, és válaszolt kérdéseire. Az interjú a negyedévenként megjelenő folyóirat 1980. 4. számában György Aczél über Politik in Ungarn címen jelent meg. Lapunkban ezt az interjút közöljük folytatásokban. (Hatodik, befejező rész) kai szemben. Mi nem tudunk és nem is akarunk senkivel szemben olyan brutalitással eljárni, amely megalázná az illetőt. Magam is kötelességemnek érzem, hogy például segítsek azoknak, akiken önhibájukon kívül túllépett az idő. Világszerte beszélnek és vitatkoznak a nacionalizmus erősödéséről. Helyes-e az a vélemény, hogy Magyarországon is erősödik a nacionalizmus? Vagy csak és kizárólag egy egészséges nemzeti érzésről van szó? Mennyiben jelent a szomszédos országokban élő magyar nemzetiség politikai, morális vagy nemzeti problémát ma Magyarországnak, az ott élő magyarságnak és a magyar politikai vezetésnek? A nacionalizmus összeszűkült és egyszersmind kitágult világunkban életveszélyes. Elidegeníthetetlen, alapvető emberi értéknek tartjuk a becsületes nemzeti érzést, a hazafiságot, hiszen a szocializmus is nemzeti keretek között fejlődik, sőt benne jobban kifejeződnek a nemzeti lét kritériumai, mint más társadalomban. Jogosnak tartjuk a nemzeti büszkeséget, amely a múlt és a jelen valódi értékeire épül. De nacionalizmusnak tekintünk minden olyan szándékot, törekvést és érzelmet, amely nyíltan vagy leplezetten más népek lebecsülésére — szélsőséges formáiban a faji gyűlöletre —, esetenként a nemzeti történelem meghamisítására, álértékek elfogadására, sovén indulatokra buzdít és épít. A nacionalizmus veszélyes mindenütt, és Magyarországon is kísért. Elég csak arra gondolni, hogy az első világháború után az antant imperialistái a vesztes Magyarország területét — nem utolsósorban büntetésül a Tanácsköztársaságért —, a korábbinak egyharmadára csökkentették, és részben ezért, részben egyéb okok miatt a magyar nép egyharmada határainkon kívül él. Fokozta a nacionalizmust, hogy a Horthyrendszer az ország súlyos társadalmi-gazdasági problémáira soviniszta válaszokat adott. Negyedszázadon át mételyezte népünket nacionalista-soviniszta indulatok szításával. Mi, gyökeresen szakítottunk ezzel a rossz, hazug „hagyománnyal”. Marxista elveink, nemzetünk valóságos érdekei alapján alakítottuk és igyekszünk alakítani viszonyunkat szomszédainkhoz, valamint a nálunk élő nemzetiségekhez is. Az első lépések megtétele a felszabadulást követő időkben — az ismert politikai torzulások miatt —, nem volt könynyű: túlzások sújtották a sváb lakosságot, és súlyos túlkapásoktól szenvedett később a délszláv kisebbség is. Mindez ma már csak tanulságos emlék. Mai viszonyainkat az jellemzi, hogy a Magyarországon élő német ajkú lakosság csakúgy, mint az itt letelepedett délszlávok otthonra találtak nálunk. Ugyanígy a többi nemzetiség is sajátjának érzi a földet, ahol született, él és dolgozik. Mi következetesen biztosítjuk a nemzetiségek jogait, az anyanyelv használatát, a nemzeti kultúra ápolását, a tanulás lehetőségét, az anyaországhoz fűződő kapcsolatok építését és fejlesztését. így e nemzetiségek nem a régi ellentétek konzerválásának, illetve újraélesztésének eszközei, hanem az együttműködés és a közeledés erősítői. Az összekötő kapocs, a híd szerepét töltik be, s mi mély meggyőződéssel segítjük e funkció betöltését, azért is, mert tudjuk: egy ország annál erősebb, minél jobb állampolgárainak — köztük természetesen a nemzetiségieknek — a közérzete. Mindennek ellenére a nacionalizmusnak még nem sikerült elvágni a gyökereit. Nem tagadjuk, hogy e téren vannak súrlódások és megoldatlan kérdések. Vitába szállunk azokkal, akik a nemzetiségi kérdést helytelenül értékelik. Mindazokkal is, akik ezt a problémát az egyetlen nemzeti sorskérdésként kezelik. Vitatkozni kell azokkal, akik tévednek, ezzel szemben az elfogult sovinisztákkal nincs semmiféle közös alapunk. Feladatunkat abban látjuk, hogy vonzó példát mutassunk, nem pedig abban, hogy gyűlöletet szítsunk. A mi célunk egyebek között az ésszerű, értelmes gazdaság kialakítása, az egész társadalom életszínvonalának emelése, a vonzó emberi élet megteremtése. Ez együtt jelenti a valóban szocialista és a nemzet érdekének megfelelő politikát. Mindehhez egészséges nemzetiségi politikára van szükség. A nemzeti kérdés bonyolult problémavilágában a mi megítélésünk szerint csak a mindenütt, mind erőteljesebben érvényesülő internacionalizmus tehet rendet. Ahol az internacionalizmus elveit megsértik, nemcsak a nemzetiségeknek ártanak, hanem az illető nemzetnek is. Ugyanakkor nagyon jól tudjuk — bármennyire eleven is bennünk a sok helyütt élő magyarsággal való összetartozás érzése —, hogy népünk sorsa azon múlik, amit idehaza felépítünk. És azon, vajon tudunk-e olyan szocialista Magyarországot felépíteni, amelyre öntudattal és büszkeséggel tekinthetünk. Elítélünk minden olyan törekvést, amely a nacionalizmusra nacionalizmussal válaszol. Üj — de korántsem meglepő — jelenség, hogy az ilyen törekvések buzgó szövetségesekre találnak messze határainkon túl, elsősorban a szélsőséges amerikai emigrációban, sőt az Egyesült Államok bizonyos hivatalos köreiben, amelyek csalárd politikát folytatnak: mást mondanak az egyik, és mást a másik országnak. Az időlegesen közöttük támadó feszültségeket nem feloldani, hanem szítani akarják. Meggyőződésünk, hogy akik felülnek az efféle manipulációknak, akarva-akaratlanul a határainkon túl élő magyarságnak és Magyarországnak is ártanak. Mi a valóban meglevő problémákat nem akartuk és nem is akarjuk sem elhallgatni, sem megkerülni, hanem baráti, szocialista módon tisztázni, rendezni végre közös dolgainkat. Ezt saját ügyünknek tekintjük, nincs hozzá szükségünk sem fogadatlan külföldi „segítőkre”, sem olyanokra, akik a nemzeti lelkiismeret mezében tetszelegnek. I Ausztria és Magyarország kapcsolatai az utóbbi években nagyon jól alakultak. Személyekhez és politikai konjunktúrához kötött ez a fejlődés? S ha nem, melyek ennek a történelmi, kulturális és politikai gyökerei? A kapcsolatok alakulása nem kis mértékben személyektől, az adott államvezetéstől függ. Legalábbis annyiban, amennyiben felismeri e kapcsolatok normalizálásának és bővítésének történelmi szükségszerűségét, és törekszik arra, hogy a kapcsolatok kétségtelenül meglevő hagyományaiból azokat őrizze meg, amelyek a jószomszédi viszonyt ma is, holnap is táplálják. Történelmi kapcsolataink nem mentesek az ellentmondásoktól. A múltban magyarok és osztrákok között gyakran volt súrlódás. De voltak összetartó, rokon törekvések is. A magyarság nagy része ellenségesen állt szemben a Habsburg-abszolutizmussal és nem kevesen az ellenreformációval is, de rokonszenvezett az osztrák szellemiség felvilágosult vonulatával és hagyományával. Mélyen élnek a közös munkásmozgalmi hagyományok; ezeket érdemes lenne társadalomtudósainknak minél alaposabban tanulmányozniuk és tudatosítaniuk. Barátságunknak, jószomszédi viszonyunknak ugyanis, elsősorban ezek az éltető történelmi gyökerei. Egyetértünk Kreisky szövetségi kancellár úrral: tanulnunk kell, s tanulunk is a történelemből. Kádár János öt esztendővel ezelőtt, a helsinki értekezleten emlékeztetett rá: a magyar nép évszázadokon át a hadak útjának keresztezési pontján élt, s mérhetetlen áldozatokat hozott fennmaradásáért, létének megőrzéséért. Az elmúlt ötszáz évben ötször vált teljes romhalmazzá hazánk. Tényleges, időtálló függetlenségét csak az antifasiszta koalíció 35 évvel ezelőtti győzelme, a szovjet hadsereg sikeres felszabadító harca után nyerhette el. Számunkra az európai népek békéje, biztonsága, barátsága és együttműködése olyan cél, amely népünk életbevágó érdekeit fejezi ki és szolgálja. A két ország közötti jó — a szó igazi értelmében jószomszédi — politikai légkörre épülő gazdasági kapcsolatok szélesedése azt eredményezte, hogy hosszú távú és új típusú, nagy volumenű együttműködési formák lehetőségének közös vizsgálatát is napirendre tűzhettük. A vízumkényszer megszüntetése jelentős lépés volt népeink közeledésének, eleven kapcsolataink bővítésének szolgálatában. Joggal nevezzük példamutatónak Ausztria és Magyarország kapcsolatait. Példás viszonyunk jelentősége — csakúgy, mint a finn—magyar kapcsolatoké —, messze túlnő a két ország határain. Ez nagyon sokat jelent. össze vagyunk zárva, egy földgömbön. És a közeledés minden apró lépésének jelentősége van. Osztrák barátaink, szomszédaink talán nem tekintik kérkedésnek, ha azt mondjuk, hogy viszonyunk fejlődő és fejlődésre váró elemeinek nemzetközi jelentőségük van. Arról tanúskodhatnak, hogy a józan értelem szükségszerűen győzedelmeskedhet mindenféle rosszindulat, mindenféle feketítő és feleslegesen szembefordító előítélet felett. Talán példát is mutathatunk a magunk szerény adottságaival, lehetőségeivel és eszközeivel arra, miként alakulhat ki az az értelmes, emberi világ, amelyben nem forog veszélyben a béke. Mi hiszünk az emberi értelemben és nagyságban és abban, hogy a mi társadalmunk vonzó, történelmileg egyetlen alternatívája a fenyegetettség nélküli emberi fejlődésnek. Nem tagadjuk nehézségeinket, nem élünk gondok nélkül, hiszen amint elértük a fejlődés egy fokát, az új tennivalók, az új követelmények új feszültségek feloldását, új feladatok végrehajtását követelik. Tapasztalataink szerint a munka mind nagyobb felkészültséget, figyelmet, mind bonyolultabb cselekvést kíván tőlünk. Lehetséges, hogy ma boldogan és könnyedén végeznénk dolgunkat, ha csak annyit kellene tennünk, mint harminc évvel ezelőtt. De konstruktív módon vagyunk egyszerre elégedetlenek és elégedettek. Elégedetlenek, mert jobbat akarunk. Elégedettek, mert az állandó, értelmes célú cselekvés állapotának feszültségében élünk, mert a szocializmus ad az alkotó emberi cselekvésnek értelmet és lehetőséget. (Az Interjú szövegét a Valóság 1980A2. száma alapján közöltük.) 7
