Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-10 / 1. szám
oldala Amerikai beszélgetés egy szkv. magyar királyi altábornaggyal nak mielőbb ki kell lépnie a háborúból. Erre a lépésre a Sztójay-kormány nem alkalmas, újat kell kinevezni. A háborúból való kilépést mielőbb nyíltan be kell jelenteni. Ennek a lépésnek csak megfelelő katonai erő adhat nyomatékot. Tehát gondoskodni kell megfelelő katonai erőről.” Almádiból Leányfalura mentem, egyik legközelebbi barátomhoz: Márai Sándorhoz, az íróhoz. Nála gépeltük le a ceruzával írott üzenetet, de azt is magammal vittem, amikor — sajnos csak három-négy nappal később — bejutottam a kormányzóhoz. Elolvasta az üzenetet, felismerte Kánya kézírását, odalépett a kandallóhoz, elégette a papírt, még a hamut is saját kezűleg szórta széjjel. Aztán utasított: értesítsem Kányát, hogy legyen készenlétben, a testőrség útján autót küld majd érte, felhozatja a Várba. Rövidesen, szeptember elején Kánya fel is jött, akkor tartották azt a sorsdöntő tanácskozást, amelyiken elhatározták, hogy küldöttséget küldenek a szovjethez. Horthy behívatott, hogy vállaljam el a delegáció vezetését. Nen. volt egészen rendben a lábam, nem vállalhattam. Arról még nem tudtunk, hogy a kiutazás egész simán megy majd, repülőn, akkor még úgy látszott, hogy lovon, gyalog, mindenféle utakonmódokon kell átvergődni a fronton. ■ Kitől szerzett tudomást a kiugrási előkészületekről? — Bakay Szilárd altábornagytól, a budapesti hadtestparancsnoktól. Vele dolgoztuk ki — négyszemközt, a legnagyobb titokban — a katonai lépések tervét. A fővárosba megfelelő erőket kellett összevonni, mert csak „szórványok” voltak ott. Abban egyeztünk meg, hogy közvetlen kormányzói parancsra egy hadosztály feljön, én pedig a Tisza mellől szintén felhozom a legmegbízhatóbb folyamzár-zászlóaljamat. Ennek a zászlóaljnak ütege is volt, hat löveggel. Aztán voltak jó folyamőregységek Csepelen és Óbudán is. Itt voltak az ágyúnaszádjaink, akadt korszerű is, tüzérséggel, légelhárító fegyverekkel. Rám hárult volna a két szárny védelme, vagyis a fővárostól északra és délre vetettem volna be a folyami erőket. Meg a hidak védelmére, ha a németek támadnának. Bakay más egységek felhozását is előkészítette, de ennek részleteiről én nem tudtam. Mielőtt továbbmennénk, nem árt egy tényt leszögezni: az én Tisza menti zászlóaljam nem érkezett meg Budapestre. Az a bizonyos hadosztály sem. Egyiket is, másikat is a vezérkartól érkezett parancs irányította másfelé. Tehát én 1944. október 15-ével kapcsolatban egyértelműen szabotázsról beszélek. A szabotázs vádja elsősorban Vörös Jánost illeti, mert ő volt a főnök a Vezérkarnál. Meg László Dezsőt, a főnökhelyettest és Nádas Lajost, a hadműveleti osztály vezetőjét. A kormányzónak — ha lett volna hozzá hatalma —, úgy kellett volna elbánni velük, ahogy a szabotőrökkel, esküszegőkkel szokás. A hangja érdes. Az arca (szinte áttetsző a bőre) kipirul. Kérdezhetném, hogyan is állunk azzal a bizonyos barikáddal, de fölösleges. Hardy Kálmán szemében a vezérkari szabotőrök nyilvánvalóan a barikád ama oldalához tartoznak, ahová ő is tartozott. De — a bűnük miatt — el kellett volna bánni velük. I És mi történt október 15-én, a nevezetes napon? dióban hallottam. Közvetlenül ezután Aggteleky telefonált, izgatottan kérdezte: tudok-e róla, hogy Bakay erre az esetre mit tervezett? Mondom: „Erről én nem tudok, azt sem tudtam, hogy ilyen esetre kell számítani.” Mire Aggteleky: „Az adott helyzetben te megerősítenéd a Rádió őrségét?” „A legnagyobb mértékben” — feleltem. Tovább nem beszéltünk, féltem, hogy lehallgatnak. De mondtam még, hogy máris úton van hozzá a helyettesem, Trunkwalter vezérőrnagy. ■ És ők miben állapodtak meg? — Semmiben. Jóval a háború után tudtam meg Agg teleky tői, hogy Trunkwalter nem volt nála. Trunkwalter akkorra már nem élt, vele nem tisztázhattam. Persze, az is lehet, hogy mire a helyettesem odaért a Sion-zárdához, a Sashegyre, addigra Aggtelekyt már letartóztatta az egyik helyettese, Hindy Iván. Erre utal, hogy rövidesen felhívott a Várból Lázár. Azt mondta, képtelen telefonhoz kapni Aggtelekyt. Ez akkortájt volt, amikor a rádióban már a Vörös János parancsát olvasták be: a kormányzói proklamáció csupán fegyverszüneti tárgyalásokra vonatkozik, de a harcot egyelőre folytatni kell, aki tehát leteszi a fegyvert, azt árulóként, kell elintézni. Ahogy ezt hallom, felhívom a kormányzói katonai irodát: „Hát ez meg mit jelent?” Mire Vattay tábdrnok: „Ez így rendben van.” Egyáltalán nem volt rendben. Sőt! Ezen bukott meg az egész. Meg azon, hogy a fővárosba rendelt erők nagyobbik része nem jött meg. I Tehát október 15-e délutánjára már minden eldőlt? — Valószínűleg igen, bár ezt akkor nem lehetett ilyenv világosan látni. Tulajdonképpen még akkor sem, amikor a rádióban elhangzott a Szálasi-féle hadparancs, hogy ő vette át a vezetést. Dehát ebből csak azt lehetett teljes bizonyossággal megállapítani, hogy a rádió az ő kezükben van. Viszont a Várban még ott volt a kormányzó, ott volt a Lakatos-kormány is. A hadműveleti területen lévő magyar hadseregek sem voltak messze — földrajzi értelemben. És a szovjet hadsereg sem volt túl messze. Éjjel isimét Lázár altábornagy telefonált. Azt kérdezte, persze, nevek nélkül és „virágnyelven”, hogy át tudnák-e juttatni bizonyos dolgot a pesti oldalra. Mert a hidakat SS-ek őrizték. A folyami erők parancsnoksága a Vár tövében volt. Lánchíd utca 2. Hamarosan a Várkerten át megérkezett hozzám a két Pallavicini fiú, meg egy gróf Páliffy József nevű képviselő. Ezek legitimisták voltak, Habsburg Ottó abszolút hívei, de valahogy kapcsolatban álltak az ellenállással meg a kormányzóval is. Egy levelet hoztak magukkal, vagy talán csak egy papírt, amelyikben egy név állt: „Szaikasits Árpád”. Nem tudom vajon ez Szakasits sajátkezű aláírása volt-e, vagy valaki jelszóként, titkos jelként írta le a nevét. Ezt a cédulát kellett átküldeni a pesti oldalra, valakihez, talán — ha jól emlékszem, de ebben nem vagyok biztos — Szakasits vejéhez. És ez az üzenet, ez a jelszó arra lett volna jó, hogy a pesti munkásság lépjen általános sztrájkba. Azt, persze nem tudom, hogy mi történik, ha ez a jeladás eljut a rendeltetési helyére. ■ De nem jutott el. cekre, elnyomott a fáradtság, abban a pillanatban rám törték az ajtót, öten hadonásztak revorverrel az orrom alatt, leszorították a kezemet, lábamat, nyakamat; fogoly voltam. Később tudtam meg, hogy a parancsnokság tisztikara felesküdött Szálasira. Nicki őrnagy nem: ő öngyilkosságot követett el. Bármennyire tudtam, hogy a nyilasok alaposan beszivárognak a tisztikarba, a tömeges átállás mégis meglepett. Engem egy SS- tábomok elé vittek, aztán a rózsadombi Schmidtvillában voltam, igen „előkelő” társaságban: ott volt Hennyey tábornok, a külügyminiszter, Csatay honvédelmi miniszter, aki aztán öngyilkos lett, és még jó sokan. Hogy itt vagy csak később a Royal-szállóban vagy pedig Sopronkőhidán kerültünk össze, ez már összezavarodik — mindenesetre együtt ültem Nagybaconi Nagy Vilmos vezérezredessel. Igmándy-Hegyessy korábbi testőrparancsnokkal. Aggtelekyvel, meg a híres színésszel Jávor Pállal, aztán persze Kánya Kálmánnal, Kállay Miklós miniszterelnökkel. 1945. január utolsó hetében kezdték meg a tárgyalást Sopronkőhidán, négyünk ellen. Februárban engem halálra ítéltek, Dálnoki Veress Lajos vezérezredest tizenöt évre, két ezredest felmentettek. Az ítélet ellen fellebezni nem lehetett, csak tiltakozni. Ez is időnyerést jelentett. Március végén aztán kiürítették Sopronkőhidát. Gyalogmenetben, erős fedezet alatt mentünk tovább, nyugatra... Végül 1945. május 5-én, Oberaudorfnál, az Inn völgyében szabadítottak ki az amerikai csapatok. Később elvittek Nürnbergbe, ahol szakértőként hallgattak ki a háborús íőbűnösök perében, a berlini éveim tapasztalatai alapján. 1951-ben vándoroltam be az Egyesült Államokba. A feleségem, a három lányom nagysokára utánam j ölhetett. I Sopronkőhidán volt valamilyen kapcsolata Bajcsy-Zsilinszky Endrével? Természetesen. I Tudta ön, altábornagy úr, hogy Bajcsy-Zsilinszky az antifasiszta ellenállásban kikkel fogott össze? — Hallottam róla. Erről Márai, de sokkal inkább Zilahy Lajos útján voltak információim. Zilahy maga is részt vett egy s másban. Igen, tudom: akkor a baloldallal való együttműködésről volt szó. I Beleértve a kommunistákat is, Bajcsy-Zsilinszky például Rajk Lászlóval, Kállai Gyulával és másokkal is kapcsolatban állt. — Igen, tudtam erről. I Vajon altábornagy úr szerint Bajcsy-Zsilinszky Endre a „barikád” melyik oldalán állt? — Akkor nem az volt a döntő. Akkor a nemzet végszükségben volt; barikád ide, barikád oda: közös volt az ellenség, közös volt tulajdonképpen a halálos veszedelem is. Persze, tudtam, ha egyszer túléljük a közös veszedelmet, akkor majd egymás között is tisztázni kell, hogy végül ki marad felül? Mert, ügye, vagy az egyik oldal, vagy a másik. De akkor, negyvennégyben nem ez volt a kérdés. — Reggel Lázár tábornok hívott fel a testőrségtől. Közölte, hogy a kormányzó fiát elhurcolták. I Lázár tábornok csakugyan reggel telefonált önnek? Kora délelőtt. I És ön ezután sem kapott tájékoztatást, utasítást, parancsot? — Semmit. A kormányzói proklamációt a rá— Én Remetey ezredest bíztam meg a végrehajtással, ő volt a Folyamőrség hírszerző osztályának a főnöke: kijelölt egy embert, akinek német igazolványa is volt. Ezt az embert, Nicki őrnagynak, az időközben a Lánchídhoz érkezett őrnaszádosztályom parancsnokának kellett volna Pestre áttenie. Pallaviciniék a szomszéd ház pincéjén át menekültek volna, de ott már németekbe ütköztek, ezért visszajöttek hozzám. Akkor még nem tudtam, hogy Remetey ezredes és Jászay — a vezérkari tisztem — elszabotálják a megbízatásit. Éjféltájt az irodámban, csak perDr. Hardy Kálmán 1980. június 21-én hunyt el, az egyesült államokbeli Dél-Karolina székhelyén, Columbusibain. Nyugodjék békében. Olyan békében, amely megengedi, hogy a barikád felett szót válthassunk egymással, s — ha nem is mindenben, de legalább némely kérdésben — szót is érthessünk. Valahogy úgy, mint akkor: a nemzeti közveszedelem pillanataiban. BOKOR PÉTER Részlet az Élet és Irodalomban megjelent interjúból 15
