Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-03-08 / 5. szám
MIKES GYÖRGY E gy házban laktam Macával, akit mi, fiúk, Sértődős Macának hívtunk, mert állandóan megsértődött valamiért, és sohasem tudtuk, hogy miért. Ilyenkor hiába faggattuk, félrehúzódott, makacsul összeszorított szájjal a messzeségbe nézett, és ügyet sem vetett ránk, hiába csúfoltuk, hiába bolondoztunk körülötte. Nekem ilyenkor tetszett a legjobban. Gőgös hallgatása, távolba néző tekintete titokzatossá tette, és én akkoriban bolondultam a titokzatos dolgokért. Macánál a sértődés nem tartott sokáig, csak néhány percig, aztán mintha mi sem történt volna, egyik pillanatról a másikra megváltozott, és olyan lett, mint a többi lány: együtt futkározott a fiúkkal és benne volt minden csínytevésben. Egy este az udvaron, a porolónál, megmondtam neki, hogy szerelmes vagyok belé. Izgatottan vártam, hogy mit fog mondani, de nem szólt egy szót sem. Hátat fordított nekem, majd helyből nagyot ugorva, megragadta a poroló felső rúdját, könnyedén felhúzta magát és villámgyorsan átfordult. Tátott szájjal bámultam a mutatványt. Midőn ismét földet ért, lihegve azt kérdezte: „Nagyon?” „Nagyon” — mondtam mély meggyőződéssel. Maca most nem válaszolt, csak barátságosan hátba vert, aztán elfutott. Attól kezdve együtt jártunk. Reggel megvártam a kapuban és együtt jöttünk haza. Szabad délutánjainkon kisétáltunk a Ligetbe, törzsvendégei voltunk a Rex mozinak és a Bethlen téri Hollywood filmszínház vasárnap délelőtti matinéjainak. Szerelmünk nem volt felhőtlen, mert Maca továbbra is állandóan felhúzta az orrát valamiért, és ilyenkor, szokásához híven, némaságba burkolódzott. Hiába kérdezősködtem, mi bajod, mondd meg végre, mi bajod, no, ne hülyéskedj, mi bajod, átnézett rajtam, mintha ott se lettem volna. Akkor már azért volt megsértve, mert nem találtam ki, nem jöttem rá magamtól, hogy miért sértődött meg. Eleinte nagyon dühös voltam, hogy úgy ült mellettem, mint egy szobor, vagy úgy sétáltunk egymás mellett, mint két idegen, de aztán kihasználtam ezeket a csendes perceket, és felolvastam készülő történelmi regényem egy-egy részletét. Végre volt hallgatóságom! S ez a hallgatóság nem röhögött közbe, nem tett gúnyos megjegyzéseket. Valóban hallgatott és én már ezzel is elégedett voltam. Valószínűleg ez a történelmi regény volt az oka annak, hogy Maca szakított velem. Mert azon a napon, amikor elmondtam, hogy a regény kétezer oldalas lesz, megcsókolt és tudtomra adta, hogy már nem szeret, aztán újra megcsókolt, de ez már a búcsúcsók volt. így végződött ez a nagy szerelem, amelyről azt hittem, hogy örökké fog tartani. Megpróbáltam elfelejteni, de ez nehezen ment, mert mint mondottam, egy házban laktunk és ha lementem az udvarra, vagy a kapu elé, mindig találkoztunk. Néhány nappal később valaki elárulta nekem, hogy látták Macát a Ligetben egy fiúval, kéz a kézben sétáltak az Iparcsarnok előtt, a szökőkútnál. Ekkor szörnyű bosszút eszeltem ki: elhatároztam, hogy lehetetlenné teszem az utókor előtt. ettem egy füzetet és azonnal nekiláttam egy álnapló írásának. A füzetbe ilyeneket írtam: SZERDA. A házunkban lakik egy Maca nevű lány. Szegényke, egy kicsit ütődött, azonkívül kancsal és ikszlába van. CSÜTÖRTÖK. Ma a borbélynál találkoztam Macával, éppen a bajuszát stuccoltatta. PÉNTEK. Többek szerint ez a Maca egy erkölcstelen nőszemély. Én nem hiszem, de nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. SZOMBAT. Ma bableves volt ebédre és mint megtudtam, Maca mindenből bukásra áll. Szorgalmasan, dühtől remegő kézzel róttam a sorokat, és mire elkészültem a művemmel, teljesen kimerültem. Másnap levittem a füzetet a pincébe és elrejtettem a kamránkban egy nagy láda alá. Tervem a következő volt: ha majd az utókor véletlenül lemegy a pincénkbe és rámolgatás közben véletlenül megtalálja ezt a naplót, akkor az utókornak — minden bizonnyal — meglesz a véleménye Macáról. Amikor feljöttem a pincéből, már megbántam, amit tettem, és legszívesebben visszafordultam volna, hogy megsemmisítsem a füzetet, de az udvaron találkoztam Macával, aki elfordította a fejét, midőn meglátott és ez isENDR0D1 ISTVÁN RAJZA mét felszította bennem a bosszú lángját. A titkot természetesen nem tudtam magamban tartani, és elmeséltem néhány barátomnak, hogyan festettem le Macát az utókor előtt. Másnap Maca megállított az utcán: — Igaz az, amit a fiúk mesélnek? — Igaz. — S mi lesz akkor, ha az utókor nem találja meg a füzetedet? Akkor hiába körmöltél! — Az lehetetlen — mondtam határozottan. — A végrendeletemben felhívom az utókor figyelmét arra, ha lesz egy kis ideje, nézzen körül a pincénkben. — Fütyülök az utókorra! — mondta Maca dühösen, aztán így folytatta: — Te meg egy nagy hülye vagy! Ebben maradtunk. Egy-két nappal később a Rex mozi előcsarnokában a saját szememmel láttam őt az utódommal. A fiú sokkal magasabb volt nálam és sokkal erősebb és valószínűleg sokkal gazdagabb, mert egy nagy pohár málnát fizetett Macának. S hogy a megaláztatás teljes legyen: én a második sorban ültem, ők pedig az ötödikben. Amikor a szünetben hátranéztem, a fiú hangosan azt mondta: Beee! Másnap kora reggel, szinte még hajnalban, lementem a pincébe, a láda alól előkotortam az utókornak szánt naplómat és folytattam a bejegyzéseket: KEDD. Ma láttam Macát a szerelmével. A fiú leginkább egy bárányhoz hasonlít. Beszélni alig tud, inkább csak béget. SZERDA. Ügy hallom, Maca új fiúja nem is olyan buta, mint amilyennek kinéz. CSÜTÖRTÖK. Sajnos tegnap nem volt igazam. Istenkém, mindenki tévedhet. PÉNTEK. Ma megint láttam őket, kezdem megszokni, hogy a fiú csak ötvenöt centi magas. SZOMBAT. Ma egy új történelmi regénybe kezdtem. Az idő szép. Ja, még csak annyit, hogy Maca szerelmét szerződtették a Vursliba és mutogatni fogják. Jövő vasárnap feltétlenül megnézem. N éhány oldalt teleírtam, aztán a füzetet visszadugtam a láda alá és elégedetten távoztam. Lesz mit olvasnia az utókornak! Legnagyobb meglepetésemre, egy napon Maca üzentetett nekem a barátnőjével, hogy szeretne találkozni velem. Legyek délután ötkor a Ligetben, a Washington-szobornál. Nem megyek, mondtam magamban, eszem ágában sincs. Négy órakor már ott voltam. Amikor megláttam őt, elfelejtettem mindent, a hűtlenségét, a megaláztatásomat, és boldog voltam, hogy mellette mehetek. Már egy órája sétáltunk, de még mindig nem mondta el, hogy miért akart találkozni velem, én pedig nem kérdeztem, türelemmel vártam: — Szeretsz még? — kérdezte váratlanul és megfogta a kezemet. — Igen — mondtam áhítatosan. — Hiszen tudod ... Nem felelt semmit, csak rámnevetett és mentünk tovább. Ekkor már elhatároztam: hazatérve első dolgom az lesz, hogy megsemmisítem az utókornak szánt naplómat, összetépem apró darabokra és megeszem az egészet, hogy nyoma se maradjon. Maca hirtelen megállt, magához húzott és megcsókolta a számat. Kisvártatva leültünk egy padra, szorosan egymás mellé, és csendben, szótlanul nézegettük a járókelőket. — Szeretnélek valamire megkérni — szólalt meg hirtelen és a szemembe nézett. — Mire? — Azt hallottam, hogy te arról a fiúról is írtál a naplódban, akivel én ... Igaz ez? — Igaz — vallottam be szégyenkezve. — Ha egy kicsit is szeretsz, kiradírozod a róla írt sorokat. Csodálkozva néztem rá. — Rólam írhatsz, amit akarsz, de ... De róla ne!... Nagyon kérlek!... Ugye megígéred? őst , már tudtam, miért akart találkozni velem: fel akarta áldozni magát a szerelméért! Könnyes szemmel felálltam a pádról és elszaladtam. Maca hiába kiáltozott utánam. Még aznap elégettem az álnaplót és arra gondoltam: valami ilyesféle lehet a könyvekben anynyiszor megírt, igazi, nagy szerelem. S az irigységbe majdnem belehaltam. 28
