Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-11-29 / 24. szám
A huszonötödik órában Két ossió közötti eszmecsere (balról) Szöcs Zsuzsa, az ifjú reménység, Kovács Edit már Montrealban is vivott a csapatban és Kolczonay Ernő az elmúlt két évben egyaránt ezüstöt nyert párbajtőrvívó Maros Magda (jobbról) útban az olimpiai ezüst felé FOTÓ: ZÁHONYI IVAN A vívósport páratlan hagyománya szakadt meg az olimpián: a magyarok 1908 óta első alkalommal nem nyertek aranyat a nyári játékokon, holott London és Montreal között harminc első helyezéssel gazdagították a magyar sport éremtárát. Igaz, az eredménytelenségre számítani lehetett, mert a magyar kardvívók egyeduralma már korábban megszakadt. A csapat 1960-ban Rómában, az egyéniben Pézsa Tibor 1964-ben Tokióban aratta az utolsó magyar győzelmeket. S a két ezüsttel (a párbajtőrvívó Kolczonay és Maros Magda) zárult idei olimpián tulajdonképpen az 1979-ben rendezett világbajnokság ismétlődött. Melbourne-ben is csak két ezüstre (Kolczonay és a női tőrcsapat) futotta versenyzőink tudásából, s a lelkes magyar szurkolótábor őszinte bánatára egyszer sem csendültek fel himnuszunk akkordjai a túlsó féltekén. De az olimpián vagy a világbajnokságon legjobban szerepelt nemzetnek kijáró Nagydíjat is 1972-ben Münchenben vehette át utoljára a magyarok kapitánya. A jelek szerint tehát nem kisebb megtorpanásról, kisiklásról, hanem tartósabb viszszaesésről van szó. Hogyan is áll és merre tart a magyar vívósport? Ezzel a kérdéssel jelentkeztünk a Magyar Vívó Szövetség egy éve kinevezett főtitkáránál, az egykori négyszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó Kulcsár Győzőnél. — A magyar vívás a korábbi vészjelzések után most már a huszonötödik órához érkezett — kezdte beszélgetésünket meglepő őszinteséggel az olimpiai bajnok. — A jelenlegi helyzeten Maros Magda néhány további találattal kiharcolt jobb szereplése sem változtatott volna, hiszen valóban csak hajszállal szorult a második helyre. De fő esélyesünk, az egész évben kiválóan vívó, csak éppen az olimpián megtorpanó kardozó, Gedővári Imre várakozásnak megfelelő szereplése is csak a pillanatnyi mérleget tette volna elfogadhatóbbá. A magyar vívósport általános helyzete siralmas. — Ezt hogyan értsük? — Az elmúlt évben, amikor a sportvezetés bizalmából volt versenyzőkből álló fiatal gárda került a szövetség élére, középtávú fejlesztési tervet és ezzel egy időben afféle leltárt készítettünk. Ebből egyértelműen kiderült, hogy a teljesen kezdő sportiskolásokkal együtt nyilvántartott két és fél ezer vívóból mintegy százötven elsőosztályú versenyzőnk van, de edzői garnitúránk nem megfelelő, az utánpótlás pedig sem mennyiségileg, sem minőségileg nem kielégítő. — Ha megengedi, tekintsünk végig a leltáron. — A nemrég összeállított új válogatott keretben 34 vívó kapott helyet. Újonc alig van közöttük, de az igazi klasszisok ugyanígy hiányoznak. A vívás alapmozdulatait mindenki elsajátíthatja. Alkalmazásukkor — az ellenfél akcióinak hárításakor, támadások kezdeményezésénél — túl kell járni a másik eszén. Ez az ami szép. csodálatos a vívásban, és ez az, ami a mai élversenyzők többségéből sajnos hiányzik. — Hogyan értékeli az egyes fegyvernemek erőviszonyait? — Kardban (Gedővári és Gerevich), női tőrben (Maros, Tordasi) megfelelő vezéregyéniségek mellett csapatunk is ütőképes. Egyegy világversenyen a legjobb is lehet,- de- tárgyilagosan, csak má— sodikok a rangsorban. Párbajtőrben egyénileg nem állunk rosszul, mert Kolczonay két évben nyert ezüstöt, a nagy nemzetközi versenyeken általában jól szerepelt, de a csapat gyenge teljesítménye egyszerűen számomra is érthetetlen, a legjobb nyolc közé sem tudunk bekerülni. Férfitőrben látszunk a leggyengébbnek, de ezzel ellentétben mégis ebben a fegyvernemben van a legtöbb ígéretes fiatalunk. — Miért nem megfelelő az edzői garnitúra? — Ez is külön tanulmányt igényelne, hogy miért nincs elegendő és megfelelő színvonalon oktató mesterünk, hiszen Európában nálunk működik egyedül vívómesterképző főiskola. Az innen kikerülők többségéből azonban egyrészt hiányzik a sport, a vívás igazi szeretete, másrészt például egyszerűen nem hajlandók vidéken állást vállalni. Ha nem jutnak Budapesten szerződéshez, akkor inkább más területen helyezkednek el főiskolai végzettségüket kamatoztatva. — Kik vezetik jelenleg a válogatottat? — Sákovics József volt világbajnok fogja össze és irányítja a négy fegyvernem felkészülését. Az egyes fegyvernemek edzéseit külön felelős mesterek vezetik. Így kardban Pézsa Tibor, női tőrben Szőcs Bertalan, férfitőrben Somodi Lajos, párbajtőrben Vass Imre az egyszemélyi vezető. Az edzőhiányra utal, hogy Pézsáék közben egyesületeikben is tevékenykednek. — Mi van az utánpótlással? — A legfőbb hiba, hogy a fiatalok nevelése csaknem kizárólag a fővárosra korlátozódik. Hat élvonalbeli szakosztályunkban és a Központi Sportiskolában indulnak rendszeres tanfolyamok, s folyik szervezett oktatás. De ez nagyon kevés. A vívósport utánpótlása nem szűkülhet le hat fővárosi nagy egyesületre, nem mondhatunk le a vidékről. A fővárosban például egyhatoda sem él az ország lakosságának. — S hogyan tovább? — Az említett és most részletezett „leltár” összeállítása után a helyzet valós, őszinte értékeléséből adottak célkitűzéseink. Mindenekelőtt a vidéki vívósport megteremtésével, s a jelenleg alapjában véve jó körülmények között, megfelelő termekben működő fővárosi szakosztályok erősítésével szeretnénk elérni céljainkat. Fiatalok vagyunk, életelemünk a vívás, nem riadunk vissza a feladatoktól. Szenvedélyesen vitatkozunk gondjainkról, és összefogással igyekszünk előre jutni. — Búcsúzóul megenged egy személyes kérdést: hogyan érzi magát a főtitkári székben? — Érdekes, izgalmas feladat... Korábban a Villamosenergia-ipari Kutató Intézetben hasznosítottam gépészmérnöki diplomámat, s a vívósportban a másik oldalon álltam. Versenyzőként társaimmal együtt szidtam a szövetséget, ha az edzőtáborban hidegen hozták a levest, ha kényelmetlen volt az ágy a szállodában, ha kicsorbult a penge. Főtitkárként döbbentem rá arra, hogy a szervezés mennyi adminisztrációval, papírmunkával jár. Az zavar egy kicsit, hogy a munkát valahogy sohasem lehet befejezettnek tekinteni, az egyik feladat jön a másik után, nincs idő a lazításra. De nagy kedvvel, örömmel csinálom, hiszen a magyar vívósportot szolgálom. VAD DEZSŐ 31
