Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-11-15 / 23. szám
FESTENI MUSZÁJ! Az orosházi művelődési ház ablakai sötétek, csak az egyik emeleti helyiségből szűrődik ki fény. Varga Zoltán, a városi könyvtár fiatal vezetője, odamutat: — Menjünk föl a festőkhöz! Nosza, induljunk, hiszen már ránk esteledett, a vendéglőn, a presszón kívül csak a hangos diszkó tart nyitva. Az elcsendesedett házban fölkapaszkodunk az emeletre. A műteremben képek és keretek egymás hegyénhátán, művészi rendetlenségben. A könyvtár vezetője — aki nem idegen itt — átsegít bennünket a bemutatkozás nehézségein, ami azért lényeges, mert az úgynevezett amatőr művészek sértett emberek. Ez lett nyomban beszélgetésünk témája: Szlotta András grafikus: — Profi vagy amatőr — évtizedek óta dúló viharos vita. Érdekes módon nem a társadalmi megítélés kedvezőtlen, hanem a „szakma”, a művészek lekezelése fájó. Ha valaki közülünk igazán jól fest, maradandó értéket alkot, akkor legföljebb megkaphatja a profiktól (akik a festészetből élnek) a „zseniális amatőr” jelzőt. Pedig hát emlékezzünk csak Tóth Menyhértre, aki a maga módján szintén amatőr volt, nyomorogva élt meg a művészetéből. mégsem ismerték el. Ma már nagyobb a hívőinek és epigonjainak tábora, mint ahányan ismerték életében ... Én magam Kmetty-tanítvány voltam a főiskolán, most dekoratőr vagyok, de azóta is állandóan festek, rajzolok. Itt a művelődési házban működő amatőr festőknek vagyok a vezetője, én tanítgattam őket. Persze már senkit nem kell korrigálni, hiszen ezek az emberek önálló, szuverén alkotók. Ezt egyébként elismerik, hiszen nemrég kaptuk meg a Szocialista Kultúráért kitüntetést. Fekete János lakatos: — Amikor itt járt a hivatásos művészekből álló zsűri, amely az Országos Amatőr Tárlatra válogatta a festményeket, sok elismerő szót mondtak. És mégis kirekesztve érezzük magunkat, akiket el lehet intézni egy kézlegyintéssel ... Én nagyon sokat őrlődöm, vívódom magamban. Muszáj festenem, ha nem festhetek, szinte fizikai fájdalmam van. Miután kijövök a lakatosműhelyből, legalább egy órácska csendre, magányra van szükségem, hogy utána festeni tudjak. Már sokszor gondoltam rá, hogy meg kéne szüntetni ezt a lelki „kétlakiságot”, és egyszer s mindenkorra a palettát választani. Talán, ha valaki megfogná a kezem, ha bátorítana... Horváth János asztalos: — Mi nem sajnáljuk az időnket, mert számunkra ez szenvedély! Nekem legkevesebb 350 művészeti albumom van otthon. Eljárunk üzemekbe, gyárakba és kiállításaink mellett, beszélünk a művészet történetéről, felkészítünk brigádokat közművelődési versenyekre. Hol csinálják ezt meg a „profik”? Bár Fajó János festőművészt megemlíthetném, aki meghívott bennünket nyáron, szabadságidő alatt a gönci alkotótáborba. Ö, úgy foglalkozott velünk, mint egyenrangúakkal. Egészen pontosan: egyformán kemény műbírálatot kapott tőle amatőr és profi. Rengeteget tanultunk tőle, kitartást, keménységet, művészi alázatot. És hitet, hogy folytatnunk kell. (LINTNER) Fekete János FOTO: GABOR VIKTOR Horváth János 28
