Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-10-04 / 20. szám
vagy nekem, a legjobb vagy, Eszti, nekem a világon! — S a leány keze után nyúlt jókedvűen. A leány haragosan rántotta ki a kezét. Marci felrántotta a vállát, hogy ne is hallja a választ, s a vénember vállát veregette meg barátságosan. — Italt hoztam, ihol öreg, ha meg nem veti, api... — S egy tele, az alján jó szagú füvekkel megágyazott üveget tett az asztalra, s maga is mellé telepedett, szembekönyökölve az öregemberrel. — Kend is görbén néz ream, öreg, ebben a házban, mint más? Kend csak nem? Kend csak tudja, ki vagyok, mi vagyok? S nem vagyok rosszabb, mint akárki! A portám se gazosabb, mint akárkié, s a karom se erőtlenebb, mint akárkié... mi? Nem jó azt próbálgatni!... No, ízlelje meg az italt, api — s átnyújtotta az üveget, a száját megtörülve a szokmányos ujjával. Aztán visszavette, maga is hajtott egyet, s a karját előretartva, szivarkát sodrott ismét. — A leányt úgy növeszti az Isten, mint a virágot a mezőn — akárkinek. Nem különösképpen valakinek, hanem annak a gyönyörűségére, aki leszakítja. Utánakap Péter is, Pál is, aki ügyesebb, aki erősebb — azé legyen, azt mondja. Hát a kied unokáját se teremtette a felséges Isten éppen Bokos Sándornak, hanem annak, aki leszakítja. Hol van az megírva, hogy nem az enyém éppen? Nagy füstkarikákat fújt, s úgy könyökölt le, hogy a fél asztalt elfoglalta. A víz forrott az üstben. A leány kerülve a Marci tekintetét, megfőzte az ételt, s az öregember elé tette. — Akkor a ttíhén is azé az útonállóé az úton, ha ő az erősebb... minthogy a tehenet se teremtette az Isten valakinek különösképpen. Az apó minden nagyobb felbuzdulás nélkül mondta nagy későn. Marci úgy tett, mintha nem is hallaná, visszautasította a kínálást, s apránként szopogatta az üveget. — Szép szőtteseim vannak az anyám ládájában, amit az ő két kezével csinált, s olyan gyolcsok véggel, mint a tiszta selyem ... Eszter rá se nézett a legényre, hanem a tűzhely körül forgolódott. — Az ágyneműim a mestergerendát érik, s olyan csápok rajta, amiket a nagyanyám varrt még leánykorában ... és egy rókatorkú bekecs, amit a királyné is elviselhetne. Az apó elgondolkozva evett. A falu elnémult egészen, úgyhogy a megdagadt víz zubogása hallatszott, amint iesimuit ágyában. A leány leült ismét a cserepes szélére, s lehajtotta a fejét. Az apó csendesen mondta: — Szép gazdaság, Marci! de az unokámat az Isten másnak rendelte mégis ... — Beszélt kend ő szent felségével? — Szóltak ők vele. — Rosszul értették meg. Beszéljenek vele újból. A leány ingerülten szólt közbe: — Mert maga perelne az Istennel is. — Még a pokollal is érted, Eszti. S kiperellek tégedet magamnak, ha százszor jegyesed is van már ... szépen: ha jössz szépen ... s erővel: ha nem eresztenek. — Kihívóan nézte még, s ivott. — Jó dolgod volna, Eszti, nálam, telt házba jőnél... Szekér a színiben; rakott láda a háziban; asztag a csűrös kertben; meleg szív a gazda bordája alatt — mi kell még ezenfelül kívánnivalód? — Van egy, Marci! Az, hogy ne üljön itt maga este nálunk... én nem hívtam magát ide, nem is tartóztatom, s ha én már mást választottam, ne szégyenítsen mindenki előtt azzal, hogy itt üljön olyankor, miikor nincsen annak az ideje... Mert éjszakába megyünk... mit mondanak az emberek, ha tudják, hogy idegen ember itt ül nálunk ... A nagy, csontos legény fölemelkedett. — S elhajtsz? Azt hiszed: olyan bordában szőttek, hogy elmozdíthasson valaki onnan, ahol maradni akarok?... Ügyelj! Jőni fogsz te még sírva utánam, ha kikergetsz... Nagy lépésekkel méregette a szobát; kinyitotta az első ház ajtaját, visszatért; eltaposta a szivarát, s ismét járt, konok tekintettel nézegetve a leányt, s bement a sötét szobába, hátat vetve a megvetett ágynak. Mikor a bakter künn hangosan elnyújtva kiáltotta ki a tíz órát, Marci indulatosan rászólt a leányra: — S másnak ígérted magadat, Eszti? S nincsen egyéb szavad hozzám ezentúl, Eszti? — Azt hiszi, félek magától? — Utolsó szavad? — Az ... az... nó ... — köhögte az apó. — Az utolsó? Hát elmegyek innen, de elviszek valamit innen ... a te jó híredet... Gyere Eszti utánam. Megtalálod nálam... És amíg beszélt, gyors forgással megnyitotta az utcára nyílt ablak szárnyát, s felugrott a párkányára. A leány rémülten rohant be a szobába, s megfogta a legény szokmányát. — Mit akar az istenért, csak nem szökik ki az ablakon? — Hagyj békén ... Kihajtottál, kimegyek ... — Mit akar? Ha meglátják az emberek, mit mondanak rólam? — Mondtam... jössz utánam — kiáltotta, és kirántotta magát a leány kezéből, s kiugrott. A bakter csak alig haladt el a ház előtt. Marci halkan rászólt: — Csapj lármát, Boldizsár... Tátsd ki a szádat ... A vén paraszt tele torokkal üvöltötte: — Tolvaj... tolvaj... fogjátok meg! » z utcán szaporán egy csomó ember verődött jk össze. A mély sötétben mindenfelől szál/A lingóztak egymásba ütődve, zavart ki/_■ abálással. „Fogd meg!” — kiáltották. / ^ „Kit?” „Fogd meg!” A megnyitott a'bla- Jm ■“'kokból hallattszott: „Tolvaj, tolvaj!” A bakter ordította: — Állj meg, hová futtok? — ne félj, amíg engemet láttok ... — Mit fogott meg kend? — oibalták a bakiért mindenfelől. Az utca megnépesedett, a kapuk csikorogtak, a kuvaszok ugattak dühösen. Boldizsár túlharsogta az egész lármát: — Ne kiabáljatok... Nincsen baj, ha engem láttok. — Mit vittek el? — kérdezték mindenfelől. — Lovát? — Semmit. .. — Hát mit üvölt kend? — Üvöltök, mert az a regula... mikor valaki az ablakon ugrik ki... Hát akkor mit csinálna kend? — Kinek az ablakán ugrott ki? — Ott ni! A Virág Eszti ablakán szökik ki... vagy mi a csoda. Egyszerre megcsendesedtek. Valaki azt kiáltotta: „Nézzük meg, mi ibaj van ott.” S arra mind a ház felé fordultak. Addig néhány fehérnép cihelődött fel akkorra, kérdezősködve, kiabálva. Valaki átugrott a sövényen: kitárta a kapu mind a két szárnyát. Egy asszony átesett a szilfatönkön az udvaron, és szitkozódva jajgatott a sötétben. Az Eszter kis pitvarában pislánkolt a lámpa, s az öregember ijedten állott az asztal mellett. Zavart kiabálással szólingatták. Az elesett aszszony rákiáltott: — Mi az istennyilát áll ott kend, vén szamár? Mi történik itt? Már becsületes ember nem lakhátik itt a kend szomszédjába. Részeg kend? — A kisasszony cicázott, nem az öreg ... — Hát cicázzék a tüzes pokolban, ahova való, de ne itt, éjszaka idején. Mit csinál kend? — Állok itt, látod, ha szemed van. — Bár lenne szeme kendnek inkább, hogy ne szégyenkedjenek a kend orra előtt... Nem szégyelli magát kend, hogy orcátlankodjanak a fedele alatt. Az unokáját szépen nevelte fel, megfordulhat tőle az anyja a sírjában. S arra körülnézett tágas csípőjére tett kézzel. — Hát te hol vagy a sötétségben, szépséges virágszálam, Eszti? mert nem látlak. Hol bujkálsz az emberek szeme elől? A te ablakodon szökdösnek ki a legények? s botránkoztatod az egész sort... — Héj — kiáltotta —, ha van itt még tisztességes leány... hazatakarodjatok ... Itt nincs helye becsületes leánynak, ahol az ablakon szökdösnek ki a legények ... Ki tudja, minden szegletben hány van eldugva... kibe 'botoltok ... Hazamenjetek ... Az öregember zavartan dadogta: — Nem tudod, mit beszélsz. — Én nem tudom? Én csak azt tudom, hogy fölvernek tolvaj kiabálással az ágyamból a kend unokája .mián ... Hát kend mit tud? Mi? Íz emberek széledezni kezdtek az ajtó körül. A A harcias hölgy fújt mérgében, s abban /A a pillanatban a sötétből egy sugár legény /—A bukkant ki. X A. — Te is itt vagy, Sándor? Éppen te hiányzol — Félre innen — kiáltotta a legény, kört írva a karjával. — Mi történik itt? ... — Lassan — szólt a megütött. A sötétből valaki ráfelelt: — Csak házsártoskodjék... mert az ő bőrére jár a játék ... Ha nem ő védelmezi a jegyesét, hát ki a tömlec ügyelje? A legény rekedten kiáltotta: — Hazatakarodjék mindenki, akinek kedves az élete ... S a következő percben a sötétben ráugrott Sándor a bakterre, s torkon ragadta: — Kend beszéljen ... — Én? Hogy szólhatok, Sándor, ha a torkomat szorítod?... Tízen kiáltották: „Ne bántsd Boldizsárt.” „Az ablakon szökött ki valaki.” „A házat őrizte.” — Ki szökött ki az ablakon? — kérdezte magától 'kikelve. A bakter nyögve felelte: — Marci... Az emberek megfogták a legényt, hogy kiszabadítsák a bakteri, de otthagyták mindjárt, mert az udvar végéből, a víz partjáról zavart zaj halatszott... Aztán valaki elkiáltotta magát: „A vízbe ugrott valaki.” „Ne hagyd!” — ordította tíz torok. „A leány ugrott a vízbe... Eszter, jaj...” — A szégyene kergette — mondta az asszony, de ő is arra rohant. Minden kar a víz felé meredt. A fekete tükrön a vaksötétben is látszott, mint bukkant föl egy fej, s mint tűnt el viszont. Egyszerre több ember ugrott be utána... A bakter torkáról lehanyatlott a legény karja, s mind a két tenyerébe szorította a fejét rettenetes ijedelmében. Mindjárt körülnézett, mintha álomból ébredt volna meg, és a kerítésből kifacsarta egy rettenetes fogással a támasztó bunkót. Elfordult a víztől, hanem rekedten mondta: — Megkapom én ébben az éjszakában... a másikat... ha Isten van az égben ... És előrerohant a hegy ellenében, ahol a Marci háza áll... 19
