Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-09-20 / 19. szám
BOLDIZSÁR IVAN p H A Z A I N APLÓ A legrégibb múlt és a legmaibb jelen különös módon fonódik öszsze egy régészeti leletben, amelyre érdeklődéssel figyel az ország. Az érdeklődésnek, sőt őszinte izgalomnak a magyarázata az, hogy a magyar középkor ugyanolyan gazdag volt székesegyházakban, kistemplomokban. épületekben, várakban és városokban, mint a fele akkora, területileg is egyforma Franciaország, de az újkor elejére a másfélszáz éves török hódoltság utáni akkori Magyarországon több volt a rom, mint az épület. Sokszor a föld alól kell kiásni azt, amit múltunkról tudni szeretnénk. Ezért nagy az érdeklődés és ezért sok a legenda. Ezért nem maradtak meg, vagy csak elrejtve, elfeledve a régészek legfőbb lelőhelyei, a korabeli temetők. Egy ilyet találtak most az Alföld kellős közepén a Jászságban. A Jászság a jászokról nyerte a nevét, a jászok pedig olyan kaukázusi néptörzs volt, amely a 13. században a tatárok elől menekülve érkezett Magyarországra. Mára teljesen beleolvadtak a magyar népbe, de a középkorban sokáig beszélték nyelvüket, maradt is a 15. századból a Pest megyei Jászfaluban egy jász nyelvemlék. Egészen a múlt század közepéig megőrizték viszonylagos önállóságukat. A tudományt már régen foglalkoztatta az a kérdés, hogy a jászok mikor tagozódtak feudális osztályokra, meddig őrizték meg nomád életmódjukat és pogány hitüket. Mindezekre a kérdésekre választ adhatott volna, ha találnak egy középkori jász temetőt. De egészen néhány héttel ezelőttig egyet sem találtak. A televízióban is láthatták a hazai nézők, hogy a régészek számos jelből fontos következtetést vonnak le a jászok életmódjára, szokásaikra, társadalmukra. A legrégibb múltat a legmaibb jelennel nemcsak a televízió kapcsolja össze, hanem egy nagyon mai, sokat emlegetett termelési paradoxon. Üjra meg újra azt mondjuk egymásnak, halljuk és látjuk a rádióban és a televízióban, hogy jobban és pontosabban kell dolgozni, „hatékonyabban”, ahogy ezt a közgazdasági észjárás mondja. Abban a jászsági faluban pedig az történt, hogy nem szántottak elég jól, elég pontosan, elég mélyen. Az előírások szerint kilencven centiméterre kellett volna lemennie a motoros ekének, de nem figyeltek oda kellőképpen, nem süllyedt a földbe csak hatvan centiméterre. Ezen a szinten találták meg az első csontokat, majd az egész, érintetlen. 14. vagy 15. századbeli jász temetőt, az elsőt az országban. Ha hatékonyabban, tehát jobban dolgoztak volna, akkor az ekevas tönkreteszi a fontos régészeti leletet. Mindebből semmiféle tanulságot nem szeretnék levonni, főképpen nem termelésit. Inkább azt, hogy vannak az életben jelenségek, amelyeket nem lehet betervezni. Vagy azt, hogy ha nem volnának szép kivételek, nem is lenne foganatja a jó szabályoknak. * Olimpiai győzelem magyar módra. Nem sportról akarok írni. Még arról se, hogy hiába maradt távol néhány fontos sportnemzet, egész Magyarország a televízió és a rádió mellett ült, és hallgatta a híreket, nézte a versenyeket. A legtöbb számban, ahol magyarok győztek vagy helyezést értek el, érmet kaptak volna még akkor is, ha a távollevők is jelen vannak. BORSODTÓL FÜREDIG Földrajzi neveink nyomában I. Az ember természetes kíváncsisággal néz szét a földön, ahol született, vagy ahol él. Nemcsak a vidék hegyeit, völgyeit, folyóit, patakjait kutatja föl, hanem ezek nevére is kíváncsi, sőt nevük eredetére is. Már Anonymus, Béla király névtelen jegyzője, akinek voltaképpen az ország első földrajzi leírását köszönhetjük, sem érte be a helységnevek említésével, hanem megpróbálkozott alkalmanként nevük magyarázatával is. így például Borsod megye nevéről megemlíti, hogy a kicsi, de erős Bors vezérről kapta nevét, akinek ez volt szálláshelye. A Bors személynév pedig azonos az erős fűszert jelentő közszavunkkal: ebből lett a Borsod -d kicsinyítőképzővel. ahogy az apró-ból az apród, a udr-ból a Várad, a .patak, vízér’ jelentésű ér-ből Érd stb. S ezzel már bele is csöppentünk földrajzi neveink legősibb rétegébe: legrégibb, honfoglaláskori helyeink a birtokos nevéről kapták nevüket. Mivel pedig a vezető réteg zöme török eredetű volt, érthető, ha az ősibb, finnugor eredetű nevek mellett számos ótörök eredetű helynévvel is találkozunk hazánk földjén. Bíborbanszületett Konstantinosz császár A birodalom kormányzásáról című művében fölsorolja a magyar törzseket: Nyék, Megyer, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Kér és Keszi. E törzsnevek számos helységünk nejében előfordulnak, hiszen a honfoglaláskor az ő törzseik, nemzetiségeik vették birtokba az országot: például Kápolnásnyék, Békásmegyer, Tiszakürí, Füzesgyarmat, Salgótarján, Diósjenő, Szamos kér, Budakeszi stb. Számunkra legfontosabb a Megyer törzs, amely a Duna két partján, a Csepel-szigettől délre telepedett meg. Ez a központilag elhelyezkedő legnagyobb törzs lett az új haza névadója is. A Megyer helynév s a magyar népnév ugyanannak a szónak a két változata. Ez a magyar (megyer) név maga is összetett szó: előtagja, a magy a legközelebbi rokon nyelvekben .obi ugor származású; az Ob vidéki ugorok közé tartozó’ embert jelez. A rokon vogul nép eredetibb manysi nevében is ez a szó lappang. Az er(i) utótag szintén ősi örökségünk: önállóan ma már nem él, de ez rejtőzik férj szavunkban, sőt az ember második szótagjában is, s jelentése annyi, mint ,férfi’. A magyar(i) név tehát eredetileg azt jelentette, hogy ,obi ugor férfi’. A vezető törzs nevéről kapta aztán nevét az egész új haza. S ha már az ország nevéről szólunk, illő megemlítenünk azt is, hogy a magyarságnak idegen nyelvekben szokásos Hungarus, Ungar, Venger stb. megnevezése egy ótörök „on ogur” kifejezésre vezethető vissza, amely magyarul ,tíz nyii’-at, ,tíz törzs’-et jelent, vagyis azt a tíz törzsből álló törzsszövetséget jelölte, amely az országot birtokba vette s amelyről Konstantinosz császár is megemlékezett. Persze a honfoglaló magyarság talált itt már olyan neveket is, amelyekkel a korábban e tájon élt népek nevezték meg a vizeket, hegyeket, tavakat. Az egész Duna-medencét övező nagy hegykoszorú, a Kárpátok, amely az ősi védővonal, a „gyepű" fontos része volt, a ,szikla' jelentésű illír karpa szóból vette nevét (az albán nyelvben ma is él a .szikla’ jelentésű kárpe). Az itt talált legnagyobb folyó, a Duna az ókori íróknál Danuvius néven fordul elő, s ez végső soron egy ,víz' jelentésű óiráni danu szóból magyarázható, amely az Magam is ott ültem a televíziókészülék előtt, ha nem is reggeltől estig, de mindennap kilenctől tizenegyig, az összefoglalónál. Nemcsak azért, mert sűrítve jobban szeretem látni a versenyeket, hanem azokért a beszélgetésekért, amelyeket a televízió kiküldött tudósítói a győzelem után folytattak a sportolókkal és azok edzőivel, mestereivel. Mindenki örült, de senki sem dicsekedett. Már régen el fogom felejteni annak a néhány birkózónak a nevét, akik arany-, ezüst- és bronzérmet nyertek Moszkvában, de még akkor is emlékezem vezetőjüknek, „kapitányuknak”, dr. Hegedűs Csabának a mondataira. Hegedűs, aki maga is olimpiai bajnok volt 1972-ben Münchenben, arra a kérdésre, hogy elégedett-e, azt felelte: „Csak félig." Nem szerénytelenségből mondta, hanem ellenkezőleg, annyira bízott tanítványaiban, hogy nem az egy-két, többé-kevésbé önkényes bírói döntés miatt elmaradt győzelemről. hanem a felkészülésről, a munkáról, az aszkézisról, az önfeláldozásról beszélt. Magyar Zoltán, aki kétszer nyert tornában olimpiai bajnokságot, arról beszélt, hogy beiratkozik, nyolc évvel idősebben. mint diáktársai, az állatorvosi főiskolára, és azután elmesélte, hogy a győzelem előtti éjjel le sem hunyta a szemét, pedig az egész sportvilág tudja, hogy ő ennek az ágnak a legjobbja. Vagy Maros Magda, aki egy tus különboroszországi Don folyó nevében is megvan. A Duna nevét az itt élő szlávok közvetítették őseinkhez. A Tisza nevét is készen kapták a honfoglalók: az ókori rómaiaknál Pathissus, illetve Tisia alakban fordul elő a folyó; természetesen nem a rómaiaktól, hanem az itt élő szlávoktól vették át ezt is. A szó eredeti jelentése ,sáros, iszapos’ lehetett — a „szőke Tisza” jelzője is eredetileg ,szürké’-t jelent. A Balaton-ról, amely körül római nyaralók álltak valamikor, már bizonyosan tudjuk, hogy neve eredetileg azt jelentette, mocsaras, sáros tó’, s maga a név szláv eredetű. A blatn jelentése a szlovákban ma is mocsaras’. Természetesen a honfoglalók maguk is neveztek el vizeket, hegyeket. A már említett Borsod megyében folyik a Sajó: ez voltaképp összetett szó: első eleme a só (sav) második pedig a már kiveszett .folyó’ jelentésű ősi jó szavunk — az azonos jelentésű finn joki-ban máig is él. A Sajó szlovák neve Slana. azaz ,sós folyó’, s ez megmagyarázza a magyar névadást is. A közelben van a Tisza másik mellékfolyója, a Hejő. A Miskolccal egybeépült Hejőcsaba is erről kapta nevét. Ennek első eleme .meleg’ jelentésű ,hév, hő’ szavunk, második tagja pedig a már említett .folyó’ jelentésű 20
