Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-08-23 / 17-18. szám
mi, magyarok — Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség újjáválasztott főtitkára, s Otto Symiczek, a Görögországban letelepedett egykori budapesti testnevelési főiskolás, az Olympyában működő akadémia igazgatója, aki egyébként olimpiai kitüntetésének átvételére étkezett — pezsgővel ünnepeltük Csanádi Árpádot, olyan jó dolog volt ezekben a percekben magyarnak lenni... Az első olimpiai aranyérmet a magyar híradástechnika érdemelte ki a XXII. nyári játékokon. Mi szállítottuk az eredményjelző táblákat, a kommentátor-állásokat, a rádió- és televízióstúdiók teljes hangberendezését, a stadionok és más létesítmények hangerősítő felszerelését. így azután a televíziós közvetítések során gyakran feltűnt a képernyőn a világszerte jól ismert „Elektroimpex” felirat, amely valóban jól ismert, hiszen az öt kontinens több mint száz stadionjában működik hasonló magyar eredményjelző berendezés. Az események ólykor a sportban is érdekes módon ismétlődnek ... Tizenhat esztendővel ezelőtt Hammeri László személyében sportlövő szerezte a magyarok első aranyérmét. Az akkori orvostanhallgató 597 körös eredménnyel nyerte a kispuskások fekvő testhelyzetének versenyét. Moszkvában pedig a tokiói aranyérmesből lett egykori kapitány tanítványa, Varga Károly 25 éves pátyi orvosi műszerész léphetett fel elsőként a győzelmi dobogóra. Mégpedig csaknem ismeretlenül, mindenféle komolyabb nemzetközi siker nélkül, s az utolsó pillanatban került az utazó csapatba. Ráadásul kispuskáját sem tudta megmarkolni úgy, ahogyan szokta. Az olimpiai faluban az öttusázókkal vívott barátságos focimeccs köziben a kézfejére esett, komolyabb zúzódást szenvedett, de csák a verseny után jelentkezett orvosi vizsgálatra. Már olimpiai bajnokként köttette be kézfejét. S így is a hatvan lövésből 59 alkalommal betalált a kis fekete körbe, 599 körös eredménnyel győzött. Az olimpiai versenyek színvonaláról, a nagyszerű versenyekről a 34 világ- és 74 olimpiai rekord mindennél többet mond. A részben korszerűsített, részben újonnan épült stadionokban, létesítményekben csodás versenyefcnék lehettünk szemtanúi. Akadtak ugyan hiányzók, akik kormányaik döntése miatt nem jöttek, nem jöhettek el a versenyekre, akikről Lord Killanin, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság most leköszönő elnöke több ízben is megemlékezett a. nyilvánosság előtt, mondván: „Mélységesen sajnáljuk azokat a sportembereket, akik akaratuk, szándékuk ellenére nem lehettek itt...” Jó néhány sportvezető azonban még az olimpiai játékok ellen bojkottot hirdető országból is eljött a versenyekre, mint például Don Hull, a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) amerikai elnöke. „Büszke vágyók arra, hogy eljöttem, hogy részt veszek e nagyszerű versenyék közvetlen rendezésében és lebonyolításában” — mondta baráti beszélgetésünk során, majd egy jelvénnyel is megajándékozott bennünket, amelyen az olimpiai ötkarika fölött három betű, USA, alatta a felirat Moscow — 1980!... A magyarok olimpiai szereplése összességében megfelelt a várakozásnak. Egyesek, mint az 1973 óta veretlen tornász Magyar Zoltán, a tavalyi világbajnok birkózó Kocsis Ferenc, az alig tizenhét éves, Európa-rekorder hátúszó Wladár Sándor, s a világbajnok Foltán, Vaskúti kenu kettős a várakozásnak megfelelően végzett az első helyen. Más, biztos esélyesek, mint a döntőbe sem jutott gerelyhajító világrekorder Paragi, az 1000 méteres futamát feladó Wichmann, a világbajnok kenus, a bolgár vetélytársától váratlan vereséget szenvedő kardvívó Gedővári, s a vízilabdaválogatott csalódást okozott. Helyettük a már említett sportlövő Varga Károly, a birkózó Növényi Norbert, s a súlyemelő Baczakó Péter állt fel a győzelmi dobogó legmagasabb fokára. Egyes sportágak, mint a vívók, de különösen az atléták is messze elmaradtak célkitűzéseiktől. A végeredményben szerzett -7 arany, 10 ezüst és 15 bronzéremmel, s a további helyezésekkel együtt elért 231 ponttal elégedettek lehetünk. Az olimpiai létesítményekben jó érzéssel hallottuk a magyar versenyzőket segítő, buzdító Huj, huj, hajrá!... vagy a nemzetközi arénában még kifejezőbb Ria, ria, Hungária!biztatást. A szurkolók nem kímélték hangszálaikat. Segíteni akartak, részesei akartak lenni nagy győzelmeink örömteli pillanatainak. Hogy is mondta Magyar Zoltán, az egyedülálló lólengés gyakorlatát újra hibátlanul bemutató, s második olimpiáján győztes tornász: „A győzelmi dobogón csodálatos érzés arra gondolni, hogy ilyenkor az egész világ tudja, hogy magyar vagyok, hogy a mi kis országunk is létezik valahol a nagy világ térképén!...” Igen, ha felhangzik a himnusz, s háromszínű lobogónk szép lassan, méltóságteljesen emelkedik felfelé a győzelmi árbocon, akkor mindannyiunk érverése meggyorsul, legyünk a helyszínen, vagy akárhol a világon a televízió képernyője előtt. VAD DEZSŐ 6T
