Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-08-23 / 17-18. szám
1-2. Miskolci képek FOTO: BISZTRAY KAROLY — MTI 3. Salgótarján FOTO: BISZTRAY KAROLY — MTI 4. Zalaegerszeg FOTO: JARAI RUDOLF spontán folyamat, csakis a társadalmi, gazdasági célokkal öszszehangolt, tervszerű, tudatos, előrelátó fejlesztés hozhat tartós eredményeket. Ezért határozta meg még 1971-ben a kormány, évtizedes tudományos és tervezői munkára alapozva, az ország településhálózatának fejlesztési koncepcióját, amely az évszázadok során kialakult, különböző nagyságú, fejlettségű városokat, falvakat alapul véve, a társadalom, a gazdaság igényeinek megfelelő településhálózat kialakítását tűzte ki célul. Teendők az ezredfordulóig A koncepció a települések olyan rendszerét határozta meg, amely összhangot teremt a termelőerők és a településhálózat között, amely biztosítja, hogy a lakó- és munkahelyek minél rövidebb időn belül elérhetők legyenek. Egyik fontos társadalompolitikai célkitűzése az is, hogy közeledjék egymáshoz az ország különböző területén levő, hasonló szerepkörű települések fejlettségi, ellátási színvonala. Hogy általában csökkenjen a városok és falvak között az életkörülményekben megmutatkozó túlzott különbség. Ezt a koncepciót a városiasodás programjának is tekinthetjük. Természetesen, az nem lehet cél, hogy minden településen olyan intézmények legyenek, mint a városokban, de az reális igény, hogy a civilizált életkeretet biztosító alapvető szolgáltatások és az ehhez szükséges szervezetek a települések mind szélesebb körében kiépüljenek. A statisztikai adatok is azt tük-4 rözik, hogy kiegyenlítettebb lett az azonos szerepkörű települések fejlettségi foka, csökkent a különbség a különböző szerepkörű települések között, javultak az életkörülmények. Gyarapodott, erősödött az egyenletes ellátást célzó városhálózat. Az utóbbi években huszonhárom nagyközség kapott városi rangot, s ezzel nagymértékben javultak a városhiányos térségekben, a kisebb településeken élők középfokú ellátási és foglalkoztatási lehetőségei, annál is inkább, mert a várossá fejlesztés egyben iparosítással is együtt járt. Bár a felsőfokú központok fejlesztése volt a legnagyobb mértékű, nem mutatkozott lényeges változás az általuk nyújtott ellátásban. Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs és Győr kiemelt felsőfokú központtá minősítése elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a termelés országos irányításában, illetve a tudomány, a kultúra, a szellemi élet területén a főváros és a vidék különbségei csökkenjenek. A koncepciónak megfelelő mértékben csökkent is Budapest részesedése az ország ipari foglalkoztatottjait nézve — a vizsgált időszak alatt 34 százalékkal —, de az ipar irányításában és különösen a szellemi életben betöltött szerepe nem sokat módosult. Az öt nagyvárosban nem sikerült mindenben érvényre juttatni a decentralizációból származó, várt előnyöket. Valamennyi megyeszékhely egyenrangú fejlesztése pedig még kevésbé eredményezheti a főváros és a vidék kedvezőtlen különbségeinek mielőbbi felszámolását. Olyan központok, nagyvárosok kifejlődésére van szükség, amelyek — hasonlóan a főváros hatásaihoz — országrésznyi területre képesek kihatni magas fokú ellátó funkcióikkal; vonzáskörzetükben a többi városban és a falvakban jelentősen javíthatják az életkörülményeket. Jórészt az előbbiek miatt sem fejlődtek elég dinamikusan — az igényekhez viszonyítva — kis- és középvárosaink, a nem megyeszékhelyek. Helyenként nagy a különbség az Alföld és az egyéb országrészek városainak fejlettsége között is. Ennek a településkategóriának pedig mondhatni kulcsszerepe van a saját lakosságán felül a vonzáskörzetben élők ellátásában is. A községhálózat centrumainak, az úgynevezett alsófokú központoknak egy részén — a minden eddiginél nagyobb arányú községfejlesztés ellenére — csak a népességszám csökkenése következtében javultak az ellátottsági mutatók. Az alsó fokú központok és a kisvárosok viszonylag lassúbb fejlődése azzal járt együtt, hogy a mezőgazdaságból felszabadult munkaerő, a tanyák, az apró falvak, a kis- és középfalvak népességének számottevő része nem a fejlődő nagyközségekbe vagy a kisvárosokba költözött be, hanem a megyeszékhelyekre, ahol a leteleoedés nagy volumenű infrastruktúra-fejlesztést igényel. E tényeket — a városi néoesség arányának a tervezettnél nagyobb ütemű növekedését — tapasztalva egyesek úgy vélekedtek: lassítani kell az urbanizációt. Valójában a városlakó népesség számának növekedése, a települések városiasodása, ellátó szervezeteik fejlődése természetes velejárója, eredménye és egyben további feltétele is társadalmi-gazdasági céljaink elérésének. Más kérdés, hogy a városiasodás korábbi elősegítése mellett több figyelmet kell összpontosítani a meglevő ellentmondások felszámolására. Sajátos gond például a tanyás vidékek sorsa. Ügy véljük, hogy ez ügyben nehéz lenne országosan érvényesíthető receptet adni: a településföldrajzi és termelési adottságoktól, az ellátási viszonyoktól függően kialakított, differenciált megyei tanyapolitika vezethet eredményre, amelynek kedvező hatásait több helyütt már tapasztalni lehet. Mert összességében gyorsuló ütemben csökken ugyan a külterületeken élők száma, de ahol a termelési feltételek erre kedvezőek, s az életkörülményeket is jelentősen javították (elsősorban a villamosítással), azokon a vidékeken még hosszú ideig számolni kell a tanyák fennmaradásával. A jobb életkörülményekért Nem egyértelmű az aprófalvak, az 500 főnél kevesebb lakosú települések helyzetének megítélése. Az elnéptelenedő falvak szélsőséges nézetek hangoztatására is okot adtak. Kétségtelen, hogy több apró faluban nemcsak hogy nem növekedett arányosan a lakosság ellátottsága, hanem sok esetben az intézmények megszüntetésével még romlott is. Nem lehet azonban elfogadni sem azoknak a nézetét, akik mind a 3000 magyar település fenntartásának hívei, sem azokét, akik a központi szerepkör nélküli, úgynevezett egyéb települések fokozatos elsorvadását látják előre. A tanyapolitikához hasonlóan itt is körültekintő, a sajátosságokat számba vevő megyei fejlesztéspolitika és gyakorlat szükséges. Az apró falvak egy része adottságaitól függően új termelési, üdülési, idegenforgalmi funkciót kapva, ismét megerősödhet, más kisközségek egyesülhetnek városokkal, fejlődő nagyobb településekkel vagy akár egymással. De minden bizonnyal több apró falu — mint az évszázadok folyamán ezernyi hasonló település — elvesztve gazdasági alapját, fokozatosan megszűnik. Nagyon fontos, hogy ezeket az eltérő folyamatokat és lehetőségeket időben felismerjük és elősegítsük. Bizonyos, hogy a tapasztalatok hasznosításán túl a javulás, az előbbre lépés serkentője lehet a lakosság mind tömegesebb részvétele a városok, falvak gyarapodását megszabó tervek készítésében, a végrehajtásban és az ellenőrzésben, vagyis a még jobb életkörülmények megteremtésében. PAKSY GABOR az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium területrendezési főosztályának vezetője 13
