Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-08-23 / 17-18. szám
Történelmünk képekben 18. ZRSZIÓnK GVflKRfln pinninino Erdély felvirágzása és a hosszú háború „Zászlónk gyakran plántálád vad török sáncára” — mondja a Himnusz, és valóban, a török hódítás kora nemcsak vereségekben, hanem győzelmekben is gazdag korszak volt. Már a XVI. század végén úgy látszott, hogy sikerrel kecsegtető kísérletet lehet tenni a török kiűzésére, ha a két magyar állam összefog az „ősellenség” ellen. Szapolyai János Zsigmond 1570-ben megkötötte a Habsburgokkal a speieri szerződést, amelyben lemondott a magyar koronáról, és a tiszántúli „részekkel” kiegészített Erdély fejedelme lett. Utódja, Báthori István (1571—1586), megvédte fejedelemségét a Habsburg-támadás ellen, sőt Habsburg Miksával versengve 1575-ben a megüresedett lengyel királyi trónt is elnyerte. Erdély irányítását azonban vajdává kinevezett bátyja, Kristóf révén továbbra is kézben tartotta, úgy, hogy gyakorlatilag lengyel—erdélyi unió jött létre. Ennek egyelőre a lengyelek élvezték az előnyeit, mert István király nagyrészt erdélyi, főleg székely zsoldosokkal vívta meg győzelmes harcait Rettenetes Iván cárral. A katonai szolgálat ekkor egyedüli felemelkedési lehetőség volt a közszékelyek számára, akiket János Zsigmond 1562-ben jobbágyságra vetett. A XVI. század egyébként is magyarországi parasztság sorsának megromlását hozta, ekkor alakult ki a robotoltató „örökös jobbágyság” intézménye, nyugaton és keleten egyaránt. Báthori István katonapolitikája nemcsak a jobbágysorson enyhített, hanem megvetette egy olyan erdélyi hadsereg alapjait, amely később sikerrel szállhatott szembe a törökökkel. Hosszú békekorszak után 1591- ben Hasszán boszniai pasa ostrom alá vette Sziszek várát, s ezzel kiújultak a Habsburg—török ellenségeskedések. 1593-ban előbb Sziszeknél, majd Pákozdnál győzött Rudolf császár-király német és magyar zsoldosokból álló serege. Noha Győr várát gyáván feladta kapitánya, Hardegg, akit ezért halálra is ítéltek, a háború sikeres folytatására minden remény megvolt. Báthori Zsigmond erdélyi fejedelmet nagybátyja és tanácsadója, Bocskai István rábeszélte, hogy szövetkezzen a Habsburgokkal, nehogy a török kiűzése esetén Erdélynek feltétel nélkül kelljen meghódolnia. A törökpárti ellenzékkel véresen leszámolva, a közszékelyeket szabadságuk visszaadásával megnyerve, a havasalföldi és a moldvai román vajdákat hűségesküvel magához kötelezve Báthori Zsigmond egyenlő félként kötött szövetséget Habsburg Rudolffal. A Havasalföldön át támadó törököket 1595-ben Bocskai és Mihály vajda vezetésével a szabadságukért harcoló székelyek ádáz rohama a Dunáig űzte; a gyurgyevói hídon át menekülők nagy részét lemészárolták. Ugyanakkor Báthori István neveltjei, Borbély György és Székely Mózes, sorra foglalták el Lippát, Jenőt és sok más Maros menti várat. A nemesség azonban nem volt hajlandó belenyugodni székely jobbágyai elvesztésébe, és Báthori Zsigmond hallgatólagos beleegyezésével 1596-ban, a „véres farsangon”, újra jobbágysorba igázták a közszékelyeket. Leglelkesebb katonaságától megfosztva Báthori nem sokat tudott segíteni a Habsburg-seregnek, mely Mezőkeresztesnél súlyos vereséget szenvedett a töröktől. Eger is elesett. Ettől kezdve a háború megtorpant. A tatárok kegyetlenül elpusztították az Alföldet, amit azután a szabad hajdúk kamatostul adtak vissza a törököknek, elfogva utánpótlásukat, felégetve legfőbb átkelőhelyüket, az eszéki Dráva-hidat. 1598-ban Győrt sikerült ugyan visszafoglalni, de 1600-ban elveszett Kanizsa. Fokozatosan mindkét fél kimerült, csak az ország pusztult. Báthori Zsigmond reményét vesztve 1598-ban lemondott Erdélyről a Habsburgok javára, de azután meggondolta magát, és unokabátyjának, András bíborosnak adta át trónját. A Habsburgok nevében, de valójában önmaga számára Mihály havasalföldi vajda foglalta el 1599-ben a boszszúszomjas székelyek segítségével Erdélyt. A vesztes csatából menekülő Báthori Andrást székelyek ölték meg a hegyekben. De Mihály vajda sem élvezhette sokáig győzelmét, mert az erdélyi nemesség behívta ellene a Habsburgok híres tábornokát, Basta Györgyöt, aki legyőzte, majd meggyilkoltatta a hűbérurainak, a Báthoriaknak trónjára vágyó „vitéz” vajdát. Az erdélyi nemesség azonban a Habsburg-uralomból sem kért, hanem meg akart békülni a törökkel. Székely Mózes, a korábbi törökverő hős, török segítséggel próbálta megszerezni a fejedelemséget, de 1603-ban Brassónál csatát vesztett és elesett. Hívei, akik közt ott volt a fiatal Bethlen Gábor is, török földre menekültek. Basta ször-10
