Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-06-28 / 13. szám
BORDEAUX - PARIS - STRAS Amikor elmeséltem itthon, hogy Szepessy Sándor újsághirdetés útján alapított magyar egyesületet Bordeaux-ban, bizony sokan nem hitték el. Tény azonban, hogy csaknem 140 válaszlevél érkezett Bordeaux körzetéből Szepessy címére. 1979 decemberében hivatalosan is megalakult a Délnyugat- Franciaországi Magyar Nyelv és Kultúra Baráti Egyesülete, amely egyhangú szavazással Szepessy Sándort választotta elnökül. Szepessy Sándor Beregszászon született, a prágai Károly Egyetemen tanult, 25 esztendősen már a spanyol barikádokon harcolt, a nemzetközi brigádok egyik parancsnoka volt. Visszavonulóban Spanyolországból internáló táborba vitték, de megszökött. A második világháború kitörésekor beállt a francia hadseregbe, később sebesülten német fogságba esett. Ismét sikerült megszöknie, és kapcsolatot talált az ellenállási mozgalommal. Maquisard parancsnokként harcolt Franciaország felszabadításáért. Részt vett az ország talpraállításában, ezért 1963-ban a Franciaország újjáépítéséért érdemrenddel tüntették ki. Neve labdarúgóberkekben is jól ismert, ötvenévesen még profiszerződést írt alá, később edző volt. * A Magyarok Világszövetségének rendezésében először utazott kulturális küldöttség Délnyugat- Franciaországba. Az első meglepetés akkor ért bennünket, amikor Bordeaux repülőterén Szepessy Sándor mellett Merignae város (Bordeaux elővárosa) tanácsának kulturális és sportügyi vezetői fogadták küldöttségünket: Bánki Zsuzsa színésznőt, Marczis Demeter operaénekest, Liszt-díjas érdemes művészt, Körmendi Vilmos zongoraművészt, Felföldi Anikót és Harsányt Frigyest, az Operettszínház énekművészeit. Érkezésünk délutánján Badet úr, polgármester-helyettes fogadást adott a magyar művészek tiszteletére a merignaci városházán, ahol tanúi lehettünk a magyar kultúra iránt megnyilvánuló őszinte francia érdeklődésnek, amelynek mindenekelőtt az ott élő magyarok jó híre az oka. Valamennyien tele voltunk izgalommal, mert a Léo Lagrange sportpalotában, a magyar művészek fellépésének színhelyén a műsor kezdete előtt legalább anynyi francia szó hallatszott, mint magyar. Az első sorokban a város vezetői és a helyi sportélet irányítói foglaltak helyet, sokan családjukat is magukkal hozták. A közönség előtt a polgármester helyettese arról beszélt, milyen helyes és fontos, hogy a környék magyarjai ápolják anyanyelvűket, kultúrájukat, s mindezt nemcsak a maguk körébe zárkózva teszik, hanem bemutatják annak a népnek is, amely befogadta őket. A hosszan tartó taps és a sűrűn villanó fényképezőgépek voltak a siker fokmérői, valamint az a sok szívélyes gratuláció, amelyekkel elhalmozták kultúránk tolmácsolóit. * A Délnyugat-Franciaországi Magyar Nyelv és Kultúra Baráti Egyesülete már megalakulásakor kivívta a francia hatóságok elismerését és érdeklődését. A tagok — teljes számban — még egyszer sem jöttek össze ugyan, de a Bordeaux-tól nem messze lakó tagtársak levélben fejezték ki egyetértésüket az egyesület eddigi tevékenységével. Ami nem is kevés: alig négy-öt hónappal megalakulásuk után már megjelent a Délnyugat-Franciaországi Magyar Értesítő második száma, amelyet Petőfi Sándor emlékének szenteltek. Eredményességük titka, hogy nemcsak a Magyarországról származótokat és gyerekeiket, hanem a tősgyökeres franciákat is szívesen látják. Szepessy Sándor véleménye: „miért rekesszük ki az itt családot alapított magyarok francia rokonságát? Legyünk minél többen — magyarok és franciák —, akik egyformán gondolkozunk. Ha igazán jó magyar programokat tudunk csinálni, akkor hagyományaink ápolásával együtt a magyar kultúrát is terjesztjük. Így szolgálhatjuk idegenben hazánkat.” Ezt példázza a Magyar Értesítő legújabb száma, amelynek írásai francia nyelven is olvashatók a lapban. * Sokat töprengtem rajta, mi lehet a magyar művészek sikerének titka Párizsban, ahol a kulturális események — a kiállítások, hangversenyek, színházi előadások — óriási választéka kínálja magát. Pedig a válasz egyszerű: a magyar szó feleleveníti az emlékezetből már-már kihulló eseményeket, nevetésre vagy könnyezésre késztetnek. A párizsi Salle Pleyel 450 személyes Chopin-terme minden évben zsúfolásig megtelik a hazánk felszabadulásának tiszteletére rendezett eseményre, és a közönség sosem távozik csalódva. így volt ez most is, április egyik hűvös estéjén, amikor az ismerős arcok mellett fiatalasszonyokat és nagymamákat is láttam karon ülő gyerekekkel, akiket néha a szomszédjukra bíztak, hogy közben fényképfelvételt készíthessenek, vagy visszatapsolják a színpadra Marczis Demetert. A halk, bársonyos hangú, légies termetű Bánki Zsuzsa József Attila-verseket szavalt. Közben egy pisszenés sem hallatszott, csak amikor a művésznő meghajolt, csattant fel az érzelmeket szabadjára engedő tapsvihar. Ezen a napon a nyüzsgő bulvárokon, a rosszul világított mellékutcákban, a Metro folyosóin Párizs népe a nagy filozófus-írót, Jean Paul Sartre-t gyászolta. Az újságos bódék kirakatából, a falragaszokról Európa egyik legnagyobb gondolkodója nézett a járókelőkre. A Pompidou Centerben Salvador Dalinak csaknem négyszáz művét felvonultató gyűjteményes kiállítása előtt hosszan kígyózott a sor. És a magyar est résztvevői már este nyolc órakor elfoglalták széküket a Salle Pleyelben. Az előadás negyed tízkor kezdődött... Szekulesz Laci bácsi (hadd nevezzem így én is) a Franciaországi Magyar Szó szerkesztője, a szája sarkában fityegő, elmaradhatatlan cigarettájáról is nevezetes, és csak akkor válik meg a füstölnivalótól, ha feltétlen muszáj. Az előadás szünetének végét jelző csengő után ő volt az első, aki elhajította a félig égett cigarettát, és tuszkolta be népes famíliáját a terembe. „Itt másképp látom, másként tetszik, mint otthon” — mondta hamiskásan, célozva arra, hogy nemrégiben tíz napot Budapesten töltött... ¥ Aligha közölnénk új hírt, ha a strasbourgi kertek díszéről, a jólismert rezeda nevű virágról akarnánk tudósítani. De a Rezeda — jelen esetben — új táncegyüttes, amelynek irányítója ifj. Hunyadi István, az Elzászi Magyar Kultúr Egyesület vezetőjének a fia. A fiatal Hunyadi István lelkes foly-A művészek megköszönik a tapsot fotó: toth imre (Paris) 14
