Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-06-28 / 13. szám
AKIT A KOZMOSZ „SZELE" MEGCSAPOTT BESZÉLGETÉS MAGYARI BÉLA KIKÉPZETT ŰRHAJÓSSAL „Emlékeztetni szeretnék arra — mondta a Szovjetunió Állami Űrhajós Bizottságának Elnöke —, hogy a tartaléklegénység megbízatása a startig szól, a két dublőrnek a hordozó rakéta felemelkedéséig készenlétben kell maradnia ". Amikor az Állami Bizottság elnöke az üvegfal mögött ülő űrpároshoz fordult és közölte a döntést: a világűrbe a Kubászov-Farkas páros indul, a két dublőr pedig Vlagyimir Dzsanibekov és Magyari Béla lesz, az arcokat figyeltem: Vlagyimir mosolygott, Béla a többieket nézte. Magyari Béla és felesége a Halászbástyán fotö: mti i — Tudta már előre az eredményt? Vagy a fegyelmezett űrhajós vette tudomásul ilyen nyugodtan a döntést? — Másfél éve tudom, mi a döntés. Azóta, hogy összeállították a két legénységet. Az első hetekben, persze, sok minden kavargott bennem. Nem volt könnyű ebbe a szerepbe beleélnem magam, de aztán rengeteget segített a parancsnokom, Dzsanibekov. Minek tagadnám: kezdetben lehangolt voltam. — A bizottsági ülés után, már késő este volt, kimentem sétálni, hogy egyedül legyek, hogy önmagámmal végiggondoljam a dolgokat. Lepergettem szemem előtt a döntéshozatal perceit, és újra azt éreztem, mint ott, az üvegfal mögött, hogy nem olyan vagyok, mint aki valamiben alulmaradt. Őszintén mondom. Tegyem hozzá, hogy magam is meglepődtem ezen? És akkor is azt éreztem, amit most: az egyik magyar állampolgár vagyok, aki tiszta szívből örül, hogy honfitársa a világűrbe mehet, hogy felszállt az első magyar űrhajós. — Nem valami begyakorolt, önmagára kényszerített fegyelem ez? — Nem. A szívemből jött. Persze, föltettem magamnak a kérdést, hogy normális, természetes dolog-e az, hogy még irigységet sem érzek? Nem tudtam magyarázatot adni, de tény, hogy tiszta szívből örültem és örülök... Ez magától jött. — Vajon nem az adta az erőt, hogy reméli, tudja: egyszer majd szintén repülhet az űrbe? — A kozmosz „szele” engem is megcsapott. Szeretnék repülni. Ám ezt soha nem úgy képzeltem, hogy versenyezni kell valakivel, mert a rivalizálás, legalábbis ebben az esetben, semmi jóra nem vezetne. Mindketten azzal a tudattal kezdtünk a tanuláshoz, hogy becsületesen kell dolgoznunk, és majd eldől: ki indul az űrbe. — A felesége is kezdettől fogva tudta, hogy valószínűleg nem ő lesz az első magyar „űrhajósné”? — Tudta, és nem okozott neki problémát. Jól ismer engem, tudja rólam, hogy nem hiányzik a hírnév, a dicsőség, hogy zavar a népszerűség. — Valóban zavarja? — Még most is akadozik a nyelvem, ha nyilatkozni kell, remeg a lábam a tévékamera előtt. Viszont pilóta vagyok, megszoktam, ha valamit meg kell csinálni, hát megteszem. Szerepelni soha nem tudtam. Farkas Berci például sokkal alkalmasabb az „első” szerepére. Más a kiállása, jobb a fellépése, egészen egyszerűen más alkatú. Persze, neki sem lesz könnyű, hiszen a hazatérés után jön majd az igazi „megterhelés”. De bizonyára hamarabb megszokja, mint én tenném. — önmagát ismeri ennyire jól vagy általában jó emberismerő? — Én mindenkiben megbízom, és ha látom valakiről, hogy jó szándékkal közeledik hozzám, nem érdekel, hogy van-e e mögött valami hátsó indíték. — A kiképzés során, gondolom, sok kozmonautával találkozott. Milyen tulajdonságokat tart fontosnak az űrhajós ma is különlegesnek számító „mesterségében”? — Az űrhajósnak tudnia kell uralkodnia magán, irányítani cselekvéseit, érzelmeit. Egy-egy orvosi vizsgálat vagy edzés sokszor nemcsak kellemetlen, hanem a szenvedés határát súrolja. Mégis el kell végezni, meg kell csinálni. Ehhez önfegyelem kell. Hidegvér, fegyelem, akaraterő szükséges ahhoz is, hogy az űrhajós döntőképes maradjon a rendkívüli helyzetekben. És nagyon lényeges a céltudatosság, hiszen az ember a felsorolt tulajdonságokat mindig valamilyen cél elérésének szolgálatába állítja. — Eddig az volt a célja, hogy űrhajós legyen. Az lett. Mi a következő cél? — Tanulni tovább. Persze, erről korai beszélni, de szeretnék még valamilyen főiskolát vagy egyetemet elvégezni. Érdekel például a csillagászat. De ha arra volna szükség a hazai űrkutatás továbbfejlesztése érdekében, hogy például az orvosit végezzem el, azt is szívesen megtenném. Meggyőződésem ugyanis, hogy szükség van szakosított űrhajósokra, ily módon vehetünk igazán részt az Interkozmosz programban. És így van nekem is reményem arra, hogy repüljek. — Űrhajósokról szólva, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a munkájuk kizárólag a repülés. Ezzel szemben azt tapasztaltam, hogy tevékenységük nagyobb része a Földön folyik: gyakorolnak, edzenek, repüléseket irányítanak, oktatnak, a dublőr szerepét töltik be. Szóval, hétköznapi tevékenységet végeznek. Véleménye szerint az űrhajós fogalma mennyire kapcsolódik össze a hősiességgel? — Elszakadni a Földtől, kirepülni a világűrbe, ma sem kockázatmentes dolog. Igazi hőstett. De az űrrepülés elképzelhetetlen a rendkívül alapos, sokoldalú kiképzés, a tökéletes fizikai és szakmai felkészülés nélkül. S ez sokszor jobban próbára teszi az embert, mint a világűr. — Nem egy szovjet kozmonauta nyolc-tíz évet vár arra, hogy beüljön a rakétába. Ennyi idő kell ahhoz, hogy tökéletes legyen a kiképzés? — A szovjet űrhajósok előbb általános kiképzésben részesülnek, ami másfél-két év. Csak ezután osztják be őket a legénységbe. A későbbiekben a programoktól — és némileg a szerencsétől — függ, hogy ki kerül sorra. A másodikra mindig szükség van. CSAK ELEMÉR Az Elet és Irodalomban megjelent cikk nyomán 4
