Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-05-17 / 10. szám
A frankfurti vívóedző — Jobb cipőfűzőmet néha csak nehezen tudom megkötni, de nem a versenyzés befejezése óta felszedett húsz kiló, hanem csípőmeszesedésem miatt — mondta tréfálkozva Szondy István, a régi jó barát, az 1952-ben, Helsinkiben rendezett olimpián aranyérmet nyert öttusaválogatott kiváló versenyzője, akivel az utóbbi években valahogy mindig elkerültük egymást. Majd egykori jó kedélyével tette hozzá: — „A vívók gyakori, kínzó betegsége, a könyökfájás viszont eddig elkerült, pedig éppen eleget forgatom a pengét... E rövid bevezető után együtt tekintettünk vissza a most ötvenöt éves sportember életútjának elmúlt két évtizedbeli legfontosabb állomásaira. Kezdetben Braunschweigben, a Puszta- Stube pincéreként feleségével együtt tanulta a nyelvet, majd Wolfsburgban, a gimnáziumban tanított nyolc éven át, s edzőként a vívást helyezte előtérbe. A tokiói olimpia évében, 1964- ben került Frankfurtba, a Geothe-egyetemre. A testnevelés tanítása mellett vívószakosztályt alapított, az öttusázók tartományi edzője volt, később a Német Szövetségi Köztársaság válogatottjának felkészülését irányította. A sok utazás, az otthontól való távoliét azonban egyre jobban fárasztotta, s a hetvenes évek elejétől már csak az egyetemen és vívóedzőként dolgozott. — Egyszerűen, szerényen élünk Az olimpiára készülnek — mondta beszélgetésünk során. — Megesik, hogy schvvalbachi lakásom és az egyetem közötti tizennégy kilométeres útról hónapokon át nem térek le. Otthon érzem jól magam, s örülök, ha a hét végén otthon lehetek, szőnyeget kötök, lakásomat csinosítom. Az egyetemen és a vívókörökön kívül alig ismernek, nem vállalkozom semmiféle közszereplésre. Életem a hatvanas évek közepétől változott, mióta hazajárhatunk. Nagy izgalommal készülünk a sűrűn ismétlődő utazásokra és igazán nagyszerű napokat töltünk idehaza. — Mit tart munkája, működése értelmének? — Az egyetem vívószakosztályának megalapítására büszke vagyok. A saját elképzelésem szerint épített és berendezett teremben tizenkét elektromos találatjelző géppel felszerelt pástot tudunk felállítani. Pezsgő élet van a szakosztályban. Akadnak tehetséges tanítványaim, hogy csak egyet említsek a sok közül, Joachim Peter 1975-ben tagja volt a világbajnokságot nyert párbajtőrcsapatnak, pedig nálam, egyetemi hallgatóként kezdett vívni. De néhány rendezvény, mint például a maratoni párbajtőrviadal, ahol az elsőtől az utolsóig minden helyezést eldöntőnk, Európa-szerte népszerű. A hallgatók pedig a teremfocit kedvelik, hiszen egy-egy hét végén negyvennyolc csapat lép pályára és rúgja a gólokat.. . ÁlBALLA József, a Ferencváros 25 éves szabadfogású birkózója üstökösként tűnt fel a szőnyegeken. Első olimpiai kiküldetését a junior világbajnokságon aratott győzelmével érdemelte ki, s Montreálban a második helyen végzett. Azt a bizonyos utolsó lépést azóta sem tudta megtenni, nem tudott felkapaszkodni a győzelmi dobogó legmagasabb fokára. A közel másfél mázsás testsúlya ellenére gyors, változatosan küzdő birkózóban sokan Kozma István utódát látták. tálában szeretnek, megbecsülnek, s úgy érzem szerény tudásommal én is hozzá tudtam járulni az itteni vívás fejlődéséhez. — A régi barátok, csapattársak közül többen élnek a Német Szövetségi Köztársaságban . . . — Valóban, csakhogy a nagy távolságok elválasztanak bennünket, hiszen Benedek Gábor, az olimpiai és világbajnok Warendorfban, az öttusázók edzője, a csapat akkori harmadik embere dr. Tasnádi Károly Münchenben lett jó nevű sebész. Bódy János az egyik frankfurti gimnáziumban tanít. Az Essenben letelepedett Nemere Zoltán, a párbajtőrvívás olimpiai és világbajnoka fogorvosként dolgozik. Vele találkozom leggyakrabban, igaz felesége is nálam vívott valaha. — Hogyan emlékezik nagy sikereire? — Csodálatos volt . . . Gyakran gondolok vissza az olimpián és a világbajnokságokon aratott győzelmekre. A sportbeli sikerek az életben is segítségemre voltak, segítettek az érvényesülésben. Ma, az idők távlatában is úgy érzem, hogy az olimpián némi szerencse is közrejátszott győzelmünkben, hiszen a svédek akkor Hall mellett nem tudtak igazán jó versenyzőt nevezni. De a Helsinkiben nyert tizenhat magyar bajnokság egyben azt is bizonyította, hogy mi csaknem elsőként ismertük fel és alkalmaztuk a korszerű felkészítést. SoSTERBINSZKY Amália, a Vasas 30 éves kézilabdása a magyarmezőny, s talán a világ legjobbja. Idestova tíz éve álland i válogatott. Debrecenben tűntfei. majd a Ferencvárosban folytat ta, s a Vasasba történt átlépése után kitört vihar csak lassan csendesedett el. A klubcsapatában és a világ élmezőnyéhez tartozó válogatottban egyaránt irányító ember, de igazán jó napjain lövései is csaknem háríthatatlanok. A játék igazi művésze kedves, rokonszenves egyéniség. kát, viszonylag nagyon jó körülmények között gyakorolhattunk és ezen a téren megelőztük vetélytársainkat... Szondy István a jókedvű, bohém sportolók egyike volt. Így derűs történetet kértünk búcsúzóul . . . — Az 1955-ben Magglingenben rendezett világbajnokságra már nem készültem, lassan át akartam adni a helyem a fiataloknak — emlékezett. — De Benenek Gábor, majd Moldrich és Bódy sérülése után mégis rám esett a választás. A lovaglás bemelegítésekor sehogyan sem ment, pedig az akkori tereplovaglás, beépített akadályainak leküzdése még nagyobb feladatot jelentett. Mikor lovam másodszor sem akart engedelmeskedni és szügyével nekirontott az akadálynak, edzőnk, szegény Tóth Béla bácsi falfehér volt az idegességtől. Tréfásan odakiáltottam neki: „Béla bácsi, ha megnyerem a lovaglást, vendége vagyok egy pezsgés vacsorára .. Mit tesz isten, valóban megnyertem a számot és este készülődtem a vacsorára. Már a nyakkendőmet kötöttem, mikor Béla bácsit is siettetni kezdtem. Az „Öreg” szomorúan kérlelt: „Pistám, add vissza a szavam, hiszen tudod, hogy ilyen vacsorákra nincs egy fillérünk se ...” Aztán már nem bírtuk tovább, jót nevettünk valamennyien, s csattanóként megnyertük a világbajnokságot . . . vad DEZSŐ MARACSKÓ Tibor, a Csepel 32 éves öttusázója Székesfehérvárott kezdte pályafutását. Az 1975-ben Mexico Cityben rendezett világbajnokságon aratta eddigi legnagyobb sikerét, tagja volt a győztes magyar csapatnak. Korábban a pisztolylövésben olykor remegett a keze, s egyes versenyekén nyújtott teljesítménye elmaradt a várakozástól. Az egyébként bohém természetű sportemberből, s kivételes küzdeniakarásáért még a legnagyobb vetélytársai is tisztelik. 31
