Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)

1980-05-03 / 9. szám

Mária Terézia uralkodásának utolsó éveiben Galicia egyik nagyobb városában a közfigyelmet egészen magára vonta egy fiatal kapitány, ki kellemes társalgási modorral vad szenvedélyeket, a szép és nemes iránti lelkesedéssel durvaságot, a XVIII. század bölcselő szellemével arisztokratikus gőgöt kötött össze, s jellemében úgy fölolvasztotta az átmeneti korszak ellentéteit, hogy minden ismerősét a tisztelet és megbotránkozás, a szeretet és iszony ellentétei közt tartotta, s ki ma általa megbántva érezte magát, holnap megint ragaszkodott hozzá, ki ma előítéletein csodálkozék, holnap belátását bámulta.

E kapitány több csudálatos szeszélyek után fejébe vette, hogy a kerületi főispán által, ki gyermekkorában fodrász volt, gördíttesse fürtökbe és rizsporoztassa meg haját. Ily vállalat szelíd úton nem sikerülhetvén, kedvetlen következéseket idézett elő, és Wesselényi, a lovas kapitány a katonai szolgálattól búcsút volt kénytelen venni.

Ő a szebeni zárda védfalai közül elragadván egy növendéket, kit nőül vett, a zsibói magányba vonult. De e perc óta a csendes és álmodó vidéknek minden nyugalma megszűnt.

Szilaj lovak patkói verték föl a csendet. Vadászkürt harsog az erdőben. Fegyverzett cselédek jártak az udvaron föl és le. A rozsdás családágyúk előhozattak. Katonai lábra téteték az egész körezet. És a középidő arisztokratikus s durva erkölcsei Voltaire munkáival együtt — melyet a férj — és a bibliával — melyet a nő szeretett —, bevitettek a zsibói őslakba.

Vendégek tódultak Zsibóra barátkozni a házúrral, kinek szeszélyei, bőkezűsége, vadászebei és főként lovai naponként ismeretesebbekké lőnek.

Néhány év alatt Wesselényi ménesének híre a birodalom határain is túlterjedt, s minden lord, márki és magát nagy úrrá játszó turista, ha a Lajtán átjött. Erdélybe is elment, hogy a különc magyar mágnással találkozhassék, bámulatos lóidomítási ügyességéről mesét és valót hallhasson, vagy ha kalandori viszketeg bántotta, vele versenyezzen, s nagy őszletet kockáztasson oly fogadásokra, melyeknek regényességök vagy jelentékenye 'gök miatt a magas körök és lóismerő világ figyelmét nagymértékben kellendett mozgásba hozni.

Zajos és zord volt a zsibói élet.

A házasszonynak sok könnybe, a cselédeknek sok lótásba, a vadászoknak egy-egy nyálsertés-sebbe és puskaagyütésbe, a helység lakóinak pedig sok határkárba és — ha zúgtak — kék foltokba került.

Magok a vendégek is érezték, hogy midőn a zsibói uradalom körében léptek, inkább vannak a véletlen kezében, mint azelőtt voltak. A túlerőltetett vadászatokban, melyeknél oly kevés tekintet volt az időre, mint a gyomorra és kifáradásra, gyakran lettek betegekké a gyöngék. De ez mit sem tett. Az egészségesek azért jól találták magokat a meggyújtott farakások előtt, ha erdői vigalom rekesztette be a napot, vagy a főterem gyors serlegei közt, ha egy lukulluszi ebéd gyönyörei vétettek igénybe. S valóban, minden borbarát és gourmand a legkellemesebb érzések közt lelte magát addig, míg egy madártoll vagy nyúlfark fölött a házúrral — ki különben is szeszes italoktól irtózott, s csak vére által izgattaték —, oly komoly természetű vita nem támadt, mely a becsületi kérdések terén vala eldöntendő. Ilyenkor, ha Heléna hideg ébersége s lélektani tapintata észrevétlenül nem tudott más lendületet adni a szenvedélyeknek, Wesselényi, bár Horácot könyv nélkül tudta, és jól emlékezék, hogy a római költő szerint ily alkalomkor harcolni csak a traxok szoktak, mégis jobbnak látta a barbárok szokását, mint a nagy lantos tanácsát követni. De még itt sem végződtek „a véletlen istenének” szentelt nap

KEMÉNY ZSIGMOND (1814-1875)

A magyar elbeszélő irodalom egyik legsúlyosabb — és legtragikusabb sorsú — egyénisége ősi erdélyi arisztokrata családból született; idős apja második házasságából, akit korán elveszített, és a családi örökség körül folyó viszályok, amelynek során anyja és mostohafivérei háborújában kilakoltatásokat és tettlegességek sorát érte meg, egész gyermekkorát megmérgezték. Megváltást jelentett számára, hogy 1823-ban a híres enyedi kollégiumba kerülhetett, ahol Szász Károly volt a mestere. A kolozsvári országgyűlésen ismerkedik meg a reformpolitika erdélyi vezetőivel, Wesselényi Miklóssal, Bethlen Jánossal, Teleki Domokossal. 1839-ben a bécsi egyetemen folytatott orvosi tanulmányokat, majd hazatérve, előbb Erdélyben, 1847-től pedig a Pesti Hirlap szerkesztőségében, Széchenyi, majd Eötvös és a centristák híveként támogatja publicisztikájával a reformtörekvéseket. Ekkor jelenik meg első regénye, a Gyulai Pál.

A szabadságharc bukása után irt politikai tanulmányaiban a tragikus eseményekért Kossuthot tette felelőssé, és lefektette a kiegyezés alapelveit. Tevékenységét azonban minden oldalról gyanakvás fogadta; magányban, idegzetét őrlő anyagi helyzetben, túlfeszített irói munkával, örökös politikai izgalmak között sorra jelentette meg súlyos veretű történelmi és társadalmi regényeit, amelyeket - mint Németh László írja - „kora még életében elfelejtett, az utókor mint kötelező olvasmányt nem olvasott”, pedig ezeket a magyar történelmi realizmus és nemzeti önismeret tisztázó munkáinak szánt. írói világában az emberi sors és a történelem legfőbb irányítója: a féktelen szenvedély. Ezért vonzották irói képzeletét az olyan figurák, mint A két Wesselényiben ábrázolt id. Wesselényi Miklós, akit alábbi részletünk mutat be: olyan portréremek, amely Illyés Gyula szerint „mai szemmel nézve szinte film, mert a hős szüntelenül oly elevenen mozog benne”.

D. M

í jjy leltek Zsibón

a napok

■Részlet

a két Wesselényi Miklós című regényből

bonyodalmai, mert ha az álomidő vagy bágyadtság békebíróként nem lépett a lakomázó vagy a kandallók mellett pipázó körbe, Wesselényi nyugtalan szelleme, mely, mint a viharmadár a szélvészt, a nagy izgalmat áhította, mindig lelt foglalkozást, mely őt kielégíté. de vendégeit nem annyira. Majd kockáztató lovaglások, majd céllövések, hol az ügyetlenség bűnnek tartatott, s néha díját is a hely színén elvette, majd kényes politikai és vallásos polémiák kerültek szőnyegre,

noha előre látható vala, hogy az elvháborúk, ha Heléna egy interimet, mely a kérdéseket függőben tartsa, vagy egy vesztfália békét, mely a közveszteségek után a rendet helyreállítsa. nem eszközölhet, rövid idő alatt a legnagyobb anarchiával fogják a zsibói társaságot fenyegetni.

A viharos élvezetek közt azonban semmi sem okozott kétértelműbb örömet, mint a nagy szekerezések.

Aki e mulatság alatt Wesselényinek kedvence volt, számíthatott arra, hogy a sorssal éppen ellenkező viszonyban áll.

A lovak nagy idomítója ti. a lehetségest és kivihetőt egészen más szempontból vette föl, mint a többi halandók. Nála a szekérigazítás több költségbe került, mint a szomszéd uraságoknál, s ha járatlan utakon, hol addig gyalog volt szokás menni, egy kerék eltört, s mellékesen egy kar vagy egy láb kificamodott, lett legyen az akár az övé, akár a másé, nemigen vette tekintetbe.

Legnagyobb öröme volt pedig, ha — miután ő érc szívvel bírt — másnak arcán a rejtegetett félelem sápadásait látta.

Minő vad kéj rezgeti át Wesselényi idegein, mihelyt nyugtalan és mesterséggel felizgatott lovaival kétségbeejtő vad pontokra ért, hol azonban fogatainak szabad mozgást engedett. Ekkor a lovak közé csapott, és szélvészgyorsán vágtatott tovább s mindig tovább. Midőn pedig a veszély növekedett, kidobta kezéből a gyeplőt. A szilaj négyes villámként rohant a meredek szélére vagy a Szamos mély partjaihoz. Még néhány lépés, még egy mozzanat s mindennek vége. Az istenkéz sem segíthete többé. Ekkor Wesselényi éles hangja sivitott át a lódobajon s a vendég kiabálásain. Fogatai az ismert jelre rögtön megállották, az erőlködés miatt reszkedő térdekkel. A tajték foszlányban omlott rólok. a gazda közönnyel szállott le megsimogatni táltosait, melyek barátságosan vihogtak, mintha vele egyetértettek volna a bősz tréfa keresztülvitelében, és a vendég? . . . a félájult vendég, míg kénytelen volt a jó ötleten mosolygani, szilárdul eltökélé magában, hogy az ég és föld összeszakadna is, ő a házúr kiváló szívességére többé érdemessé nem fog válni.

Így teltek Zsibón a napok.

Csak Heléna, a nőhűség költészeti képe, az áldozó szeretet és eltitkolt aggályok martaléka járt mindig vidám és nyugodt arccal a háborgó jelenetek közt, egy virágszál a meghalt boldogság sírjára ültetve, egy szent kereszt a tűzhányó hegy tetején, mely a vész óráiban a gondviselésre s az ég nyílt szemeire emlékeztet, oltárkép a szenvedélyek keresztutain, melyet a művész keze azért létesített, hogy a mélyen csendes vonalak istenerejével visszadöbbentse a vad indulatokat, s ha kitörtek, könnyekbe olvassza föld.

Helénánál a szelídség nem lehetett ugyan mindig az, mi a legendák szerint a Szent Agatha fátyola, melyet ha az igazhitű akkor lobogtat, midőn az Etna kitör, rögtön megszűnik az omló lávaár; de legalább sohasem történt, hogy a fátyol tiszta színe megszeny nyeztessék a földsarkok gőze s érintései által. Mindig tudta védeni a nyugodt kéz az ereklyét, melyet az égtől nyert ajándékul.

Wesselényi imádta és rettegte nejét, hódolt szellemének, s fölváltva követé saját természetét. A düh és megbánás közt két egyenlő részre darabolta az életet. S ki tudná megmondani; szíve volt-e nemesebb, vagy véralkata iszonyúbb?

Eddig még a Nemezis nem érte utol, hogy szenvedések által próbálhassa megtisztítani.

De ezen iskola sem maradt ki életpályájából. bár meg kell vallani, kevés sikerrel.

A zsibói kastélytól ti. egy rövid órai távolságra feküdt a gorbói kastély.

A két kastély régóta farkasszemet nézett egymással.

Gorbón egy kisded termetű, rendszerető s

18