Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-05-03 / 9. szám
alakítása, egy-egy új tanterv bevezetésével együtt járó feszültségek, az egyes iskolák színvonala közötti különbség, és még hosszan sorolhatnám. A svéd oktatási szakembereknek sokoldalú tájékozódásra volt lehetőségük. Hatnapos útjuk során ellátogattak a budapesti I. István Gimnáziumba, a Dózsa György úti ének-zenei általános iskolába, Pécsett felkeresték a Leöwey Klára Gimnáziumot, ahol német nyelven beszélgettek el tanárokkal és diákokkal a nemzetiségi oktatásról. Megismerkedtek az Országos Pedagógiai Intézet munkájával is. A küldöttség Pécsett látogatást tett Cserháti József megyéspüspöknél, az MVSZ elnökségi tagjánál, megbeszéléseket folytattak az Oktatási Minisztériumban dr. Gosztonyi János államtitkárral, valamint a Magyarok Világszövetségében dr. Lőrincze Lajossal, az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége elnökével és dr. Szabó Zoltán főtitkárral. A Svéd Oktatási Főigazgatóság tagjai elismeréssel szóltak az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének tevékenységéről, a Védnökség nyári tanfolyamairól, arról a segítségről, amelyet a külföldön magyar nyelvet oktatók munkájához nyújtanak. — b — 1. A Svéd Oktatási Főigazgatóság delegációja dr. Cserháti József megyéspüspöknél (Balról: Cserháti püspök, Birgitta Ulvhammar és dr. Szabó Zoltán, az MVSZ főtitkára) 2. Az Országos Pedagógiai Intézetben Miklósvári Sándor igazgató tájékoztatóját hallgatja a delegáció (Balról: a tolmács, Birgitta Ulvhammar főigazgató) FOTO: GESZTI ANNA 3. A pécsi Leöwey Klára Gimnázium diákjai sváb táncot mutattak be a svéd küldöttségnek FOTO: ERB JANOS MAGYAR TUDÓS AZ INDIÁNOK KÖZÖTT A tizenhárom milliós brazíliai metropolis, Sao Paulo egyik csendes kis mellékutcájában évek óta működik egy magyar nyelvű könyvesbolt. Akad itt a polcokon receptkönyv, a magyar konyhaművészet remekeit bemutató kis gyűjtemény, képes útibeszámoló hazánkról, romantikus lányregény, novellás- és verseskötet. Az utóbbi esztendők igazi nagy sikere azonban a Wahari című könyv volt, amely 1978-ban látott napvilágot Budapesten a Gondolat Könyvkiadó gondozásában. A siker titka, hogy a szerzőt, dr. Boglár Lajost, a világ egyik legnevesebb indiánkutatóját jól ismerik Brazíliában, hiszen az elmúlt három évtizedben több mint 200 cikket, tanulmányt publikált az indiánokról, az őserdőben készült dokumentumfilmjeit pedig a világ több televíziós társasága vetítette. Természetesen legújabb könyvében is az indiánok életével, kultúrájával foglalkozik. A magyar etnográfus budai lakásában az indiánexpedíciók emlékét fényképek, indiándíszek őrzik. Vajon miért foglalkozik egy magyar néprajztudós az indiánokkal? Boglár Lajos így ír erről! „Tízéves koromban láttam először indiánt: Brazília kávékikötőjétől,- Santostól nem messze, az akkor még szinte lakatlan tengerparti nyaralóhelyre, Itanhaembe naponta ellátogattak az egykor nagy létszámú, híres-neves guarani indiánok leszármazottai. Nyaralóknak kínálgatták portékájukat: felnőtt kísérőim íjat-nyilat, özpatával díszített botot, fényesszürke gyöngyökből és tollcsomókból összeállított nyakláncot vásároltak. Később a tengerbe ömlő folyón felfelé evezve meglátogattuk településüket, Peruibét is. Néhány viskóra emlékszem, egy banánültetvényre, és arra, hogy lőhettem íjjal-nyíllal. Habár a becses tárgyi emlékek jobbára elpusztultak, az indiánokkal való első találkozás egész életemre meghatározó élmény maradt.” A gyermekkori élmény még frissen élt benne akkor is, amikor friss néprajzi diplomával és a budapesti Néprajzi Múzeum megbízásával zsebében, 1958-ban ismét eljutott Brazíliába. Érthető, hogy elsőként az itanhaemi guaranikat kereste, de nem akadt nyomukra. így aztán a Mato Grossóban élő nambikuara törzset kereste fel, és köztük telepedett le. Velük élt, dolgozott, lakott, étkezett, több mint egy esztendeig. Élményeit, tapasztalatait a „Trópusi indiánok között” című könyvében írta meg, amely 1966-ban jelent meg Budapesten. Egy évvel később Mato Grosso vidékéről levél érkezett Boglár Lajos budapesti címére. Csak ennyi állt benne: ,,Az ön könyvével kezünkben indultunk el a nambikuarák felé.” Az aláírók: dr. Aytai Dezső, a campinasi egyetem antropológiai professzora és az expedíció tagjai. A magyar néprajztudós azóta két ízben járt Venezuela őserdeiben a piaroa törzsnél, akikkel szoros barátságot kötött. Életükről film- és hangfelvételeket készített, s a magyar Néprajzi Múzeum számára gyűjtött tárgyi anyagot. Tudományos tevékenységének következő állomása: Mexikó. Itt 1974-ben és 1977-ben járt. A kutatásairól szóló könyve hamarosan megjelenik „Ősi indián művészet” címmel. Boglár Lajos 1979 őszén Brazíliában ismét felkereste azt a helyet, ahol először látott indiánt. Kérdezgette a gyerekeket, felnőtteket, hogyan élnek a világtól elzárva, mindössze 160 kilométerre Sao Paulótól. A törzsfőnöktől megtudta, hogy ruhákra volna szükségük. És hamarosan tucatnyi SSo Paulo-i család csomagolta nylonzsákokba a használt ruhákat. A magyar kutató fölajánlotta az indiánoknak, hogy a hegyek között felkeresi a törzs évekkel ezelőtt elvándorolt tagjait és üzenetet visz nekik a tengerpartról. Az indián főnök így kezdte magnószalagra mondott üzenetét: „Elküldtük hozzátok fehér barátunkat, Lous-t...” A hegyekben, Prumirimban nagy volt az öröm, amikor a guaranik felismerték rég nem látott rokonaik hangját. Majd újabb üzenetváltások következtek, ám a „postásnak”, Boglár Lajosnak hamarosan lejárt brazíliai küldetése. A tengerparton és a hegyekben szavát vették, hogy hamarosan visszatér. Árokszállási éva Dr. Boglár Lajos a guarani indián törzsfönökkel (jobb oldalon) és népes családjával 15
