Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-10 / 3. szám
ÉLETSZÍNVONAL Gazdasági helyzet? Volt, van és lesz. Életszínvonal? Szintúgy. Világviszonylatban, valamint országos, helyi és egyéni szinteken. Többnyire jellemző, hogy sem ez, sem az nem kielégítő. Soha és sehol. Sem általában, sem egyébként. Viccből lopott hasonlattal élve: az életszínvonal olyan, mint a repülőgép; minél föntebb van, annál kisebbnek látszik. Fentiekből következik, hogy többnyire viszonyítunk. Hivatalosan és maszek alapon: „A nyersvastermelés egy főre jutó volumene 1938- hoz viszonyítva...”, avagy: „Az én időmben még lehetett zónapörköltet kapni ...” Viszonyítani persze sok mindenhez lehet. Tovalibbent tündérifjúsághoz, háborúkhoz és millpengőhőz, Batu kánhoz és mohácsi vészhez ... Viszonyíthatunk előre is, csak ez egy kicsit kockázatos: esetleg megérjük — volt már rá példa! — a viszonyítási alapul szolgáló időpontot, aztán pironkodhatunk. Vagy azért, mert túl optimisták voltunk, vagy azért, mert túl pesszimisták. Próbáltunk a térben is viszonyítani. Rá kellett jönnünk, hogy ez a módszer sem tökéletes, mert előfordul, hogy a szocialista állampolgárnak nincs ugyan Alfa Rómeója, de van benzinje. S a különböző energia- és egyéb válságok „begyűrűzései” minden szónoklatnál ékesebben bizonyítják, hogy a két, három, sőt több részre osztott világ e tekintetben meglehetősen egy és oszthatatlan. Hogy az örök-egyformának látszó köz- és magánmorgolódások mégsem egészen egyformák, azt talán egy kicsit igazolja az alábbi vicc-öszszeállítás. Mert furcsa — vagy nem is olyan furcsa? —, hogy mindig a legkomorabb időkben voltak a legbátrabbak, legmaróbbak az ilyenfajta viccek. S talán némi joggal remélhetjük, hogy az utóbbi két évtized viccei „kezesebbek” is az előidők vicceinél, ennek oka nem föltétlenül a bátorság hiányában keresendő. Sz. Gy.- történelmi vicc-antológia 20-as évek A cirkuszi erőművész egyetlen marokszorítással kifacsar egy citromot, majd a közönséghez fordul: aki a maradványból egyetlen csöppnyi nedvet ki tud préselni, jutalmat kap. Kilép valaki, egyet szorít a kifacsart citromon, s íme: még tíz csöpp hull a tányérba. — Szintén erőművész? — kérdi a cirkuszos. — Ugyan. Adóvégrehajtó. A boltos panaszkodik: — Rémes ez a gazdasági helyzet. Naponta ráfizetek kétszáz pengőt. — Akkor miből élsz? — Vasárnap zárva tartok. 30-as évek Optimista: Ha ez így megy, jövőre valamenvnyien koldulni fogunk. Pesszimista: Szép, szép. De kitől? — Csak tudnám, hová menjek nyaralni? Itália? Jó, de honnan kerítsek lírát? Ausztria? Nincs schillingem. Svájc? Honnan vegyem a frankot? — Eredj Pomázra. — Nem rossz. De honnan vegyek pengőt? 1940-1944 — Mit tesz a magyar gyerek az ablakba Mikuláskor? — A cipő jegyét. Vasvári Anna karikatúrái — Milyen a Hitler-szendvics? — Két kenyérjegy között egy húsjegy. 1945 után — Maguknál hány fok van a lakásban? — Szellőztetés előtt, vagy után? — Után. — Ugyanannyi. • — Maga mivel foglalkozik most? — Dolgozom. — És ki tartja el? 50-es évek Üzemi röpgyűlés az életszínvonalról. Rákezdi az egyik hozzászóló: — Csa-csak a-azt akarom mo-mondani, hohogy éljen Rá-ko-ko-si. . . Mindenki föláll, ütemes taps, kórus: Él-jen Rákosi! Él-jen Rákosi! Az ünneplés elültével az elnök már rekesztené be a gyűlést, de a pasas újra kezdi: — Szo-szóval é-éljen Rá-ko-ko-si . . . Kezdődik minden elölről. Végre csönd. Mire a pasas: — Nem ha-hagynak kibe-beszélni! A-az én ke-ke-re-setemből é-éljen meg, ha tu-tud! 1956 — Mondja csak, mi a maga véleménye a gazdasági helyzetről? — Háát... — Nincs véleménye? — Van. De nem értek vele egyet. Kovács sétál decemberben az Üllői úton. Csóválja a fejét: — Ha nem tudnám biztosan, hogy a szocializmust építjük, azt kéne hinnem, hogy valami tévedés történt. 60-as évek A cirkuszban egymás mellé kerül egy magyar és egy külföldi oroszlán ketrece. A külföldi átszól: — Soványnak látszik, kollégám. Csak nem éheztetik? — Ugyan. Csupa finomságot kapok: banánt, datolyát, narancsot... — Narancsot — egy oroszlánnak? — Mit csodálkozik? Majomstátuszban vagyok. 70-es évek — Nem tud egy eladó lakást? — Hisz magának van lakása. — Nem lakni kell. Üzérkedésre. Kovács öltönyt vesz az áruházban. Amikor fölpróbálja, észreveszi, hogy a zakó egyik ujja rövidebb a másiknál. Az eladó felvilágosítja, hogy nem a ruhában a hiba, hanem őbenne: húzza csak föl szépen a bal vállát a füléig, a jobbat pedig eressze le, ahogy csak tudja, s lám. máris úgy áll a zakó, mintha ráöntötték volna... Kovács már-már megnyugszik, de fölfedezi, hogy a nadrág egyik szára ugyancsak rövidebb a másiknál. Az eladó rászól: tolja csak ki a csípőjét balfelé, a jobb lábát pedig jól rogyassza be térdben. Lám, máris egyenlő a két nadrágszár hossza! Kovács fizet és boldogan vonaglik hazafelé az új öltönyben. Szembe jön vele két ruhagyári szakember. — Látod, öregem — szól az egyik büszke mosollyal —, ilyen fejlett a magyar konfekcióipar! Már az ilyen kriplikre is tudunk kifogástalan öltönyt gyártani!- Most mór csak egy autót kellene vennünk. NŐI DOLGOK- Értem. Odaégetted a vacsorát... 28
