Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-10 / 3. szám
1 szakunkorodott oda: ki, mikor látogat haza. Sőt, tapasztalataim szerint, akkor válik valaki irigyelt magyarrá Belgiumban, ha szép háza és nagy autója van — és ezen felül — évente többször is megteszi a Brüsszel—Budapest közötti távolságot. Wolbling caféja a Brasserie Wayezen „magyar sziget”. Egyre-másra tértek be a magyarok. Volt, aki dicsekedett, hogy megcsinálta a szerencséjét; mások a hazai események iránt érdeklődtek, de az életükről nem akartak beszélni. Arra a kérdésre, mit jelent számukra a magyar nyelv, sokan a hangzatos válasz helyett csak rám néztek ... Tekintetükből és arckifejezésükből értettem meg, felesleges aggódnom. De mit jelent a magyarság egy belga aszszonynak? Madame Cecil Udud, azaz Udud Józsefné hivatalos titulusa: a BMKE francia nyelvű titkárnője. Szerepe a klub életében azonban ennél sokkal több, ahogy Bognár Sándor fogalmazta. „Megfertőztek a magyarok”, mondta a belga A Kulacs együttes Moór István (középen) vezetésével a tubize-i iskola tornatermében asszony, magyarul. Olyannyira sikeresen, hogy a BMKE első Híradójában egy verssel tisztelgett Magyarország előtt, amelynek tájait már sokszor megcsodálhatta. *■ Sokan vizsgálták már, hogy a külhonban élő magyar családokban, milyen szerepet játszik az anyanyelv. Kiderült, hogy ahol mindkét szülő, vagy az anya magyar anyanyelvű, abban a családban a gyerekek is jól beszélnek magyarul, ismerik kultúránkat. Ezt bizonyítja Wolblingék esete is, ahol az idegenben született mindkét gyerek jól érti szülei anyanyelvét. Moór Istvánéknál (Tubize), akinek felesége olasz származású, a gyerekek nem értették társalgásunkat a tubize-i magyarok életéről. Nemrégiben jelent meg Budapesten id. Gerencsér Ferenc író tollából a Sárváriak Belgiumban című könyvecske, a sárvári szövőmunkások viszontagságos tubize-i élettörténetéről. Napjainkban mindössze 24 magyar él, a Brüsszeltől egy órányira fekvő falucskában, amely a gyárakat övező dombokra települt. Az a szövőüzem, togatásunk kissé megkésett. Szemankó Mária időközben elhunyt, így csak nővérének tolmácsolhattuk köszönetünket. * Szándékosan hagytam tudósításom végére a beszámolót a BMKE Magyar Báljáról, amelyen majd 500 vendég múlatta az időt. A bálon szerzett benyomásaimat hadd idézzem Farkas Páltól, aki a BMKE Híradójában megjelent írásában így fogalmazott: „Gépekkel zsúfolt korunk elidegenedés-gyötrelmét kétszeresen szenvedjük mi, nyugati országokban élő magyarok. Kiszakadva szülőhazánk életközösségéből, önző egyéniségek lettünk. Az érvényesülés kápráztató délibábját követve vakon törünk előre, mohó sietséggel vertük le a gazdagodás jelzőkaróit. Nem sejtve, hogy a körénk gyűlt oszlopok magányosságunk börtönrácsai lesznek. Kiszabadulhatunk-e a magunknak élő önzés fogságából? Megtalálhatjuk-e egymást? — A közeledést büszkeségünk mészfalú csigaházának lebontásával kell kezdenünk.” LINTNER SÁNDOR A SZERZŐ FELVÉTELEI amelyben 1930-tól oly sok magyar is dolgozott, már évek óta nem termel. De ontják a füstöt a vasgyárak, és áll még a vasúti töltés oldalában az a barakk, amelyben az első magyar vendégmunkások tengették életüket. A tubize-i magyarok az 1971-ben alapított Tubize-i Bevándoroltak Csoportjában (Groupe des Immigrés de Tubize) — amely hét nemzetiségű csoportosulás — alapítótagként vesznek részt. Egymás anyanyelvével és kultúrájával ismerkednek apró klubhelyiségükben. Az Anyanyelvi Konferencia után rendeztek meg Budapesten a külhoni magyar egyesületek Néptánc Találkozóját, ahol a tubize-i Kulacs tánccsoport is nagy sikerrel vendégszerepeit. Tagjai spanyolok, olaszok, belgák, magyarok és más nemzetiségű idősebbek és fiatalok a Pápáról elszármazott Moór István irányításával tanulják a magyaros tánclépéseket. Sikereik mércéje, hogy Brüsszelben is úgy emlegetik őket; „a tubize-i magyar táncosok, akik a televízióban is szerepeltek .. Még Budapesten elhatároztam, hogy felkeresem az Antwerpenben élő Szemankó nővéreket, akik Szent István koronájának hazakerülése alkalmából, díszes miseterítőt ajándékoztak a Mátyás templomnak. Dr. Fábián Tibor kanonok és a Magyarok Világszövetségének üdvözletével kopogtattam ajtajukon. Sajnos, Iáfőelgiunti találkozások BRÜSSZEL, TUBIZE, ANTWERPEN Brüsszeli szállodaszobámból a Place Loixra látok. Éppen olyan, mint egy kedves kis tár Budán, a Várhegy oldalában. A szemközti, a tér felé lejtő utcácskában hajnalban nyitó zöldséges, a sarkon füstös italmérés, odébb egy bazár, számtalan színes holmival a kirakatában. A 15 fokos belgiumi novemberben panyókára vetett kabátban sétálgatnak az emberek. Néhány utcával odébb pedig lüktet a metropolis élete. Akár otthon ... A telefoncsörgés rázza össze gondolataim kaleidoszkópját, és bár a látvány nem változik, egy percig sem képzelem már, hogy egy budai ablak függönye mögött állok. Ez itt Brüsszel, jóllehet Bognár Sándor, a Belgiumi Magyar Kulturális Egyesület (BMKE) elnöke magyarul szólal meg a telefonban. Az ismerkedést a BMKE klubjában kezdjük a rue Capoullette-en, ahol sárga réztábla tudatja: ez a Brüsszelben, illetve a város környékén élő magyar munkások találkozóhelye. A klubhelyiség nem túlságosan nagy, de a hozzátartozó kerttel együtt kellemes színhelye lehet baráti találkozóknak és a szerény létszámú magyar nyelvtanfolyamnak. A klub látogatásunk napján néptelen, hiszen valamennyien a másnapi bálra készülődnek. Amit mégis feljegyeztem a noteszomba: a falakon Budapestről készült fotósorozat, francia nyelvű képaláírással... Bognár Sándor megígéri, hogy estére találkozhatom a klub néhány vezetőségi tagjával egy anderlechti caféban. A kávéház tulajdonosa Wolbling József, aki a nagyhírű Anderlecht csapatában rúgta a labdát, és aki a Belgiumban élő magyar munkásokból alakult Hungária futballklub elnöke. Aznapra esett Kádár János párizsi tárgyalásainak utolsó programja, így a repülőgépen kapott újságokból csak az előző nap eseményeiről tájékozódhattam. Ebben a kávézóban kaptam a legfrissebb híreket Garay Józseftől, aki az egyik, napilapokat előállító brüsszeli nyomdában gépmester, és társaival együtt figyelemmel kíséri a hazai vonatkozású híreket. Persze nemcsak a lapokból és a hazulról érkező levelekből tájékozódnak, hanem személyes tapasztalatok útján is, hiszen a beszélgetések fonala gyakorta visz-Szemankó Ilona - antwerpeni otthonában 13
