Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-11-17 / 23. szám
STELLA ADORJÁN A fiatal írót már meglegyintette a siker szellője. Kacagtató kabarédarabjai után kőszínházban is színpadot kapott, filmet írt, majdnem befutott. Ezer pengőt keresett havonta, abban az időben, amikor a népszerű sláger így dalolt: „Kétszáz pengő fixszel, az ember könnyen viccel.” ö nem viccelt, hanem halálos komolysággal — megnősült. Feleségül vett egy hozzáillő, tizenkilenc esztendős leányzót, és külföldre vitte az asszonykát nászúira, hadd lásson világot. Nem meszszi külföldre, csak ide a közeibe, a Bécs melletti Badenbe, amely akkoriban kiválóan alkalmas helynek bizonyult üdülés, nászutazás és rulettezés céljaira. Borús, esős őszi délutánon érkezett az ifjú pár Badenbe. A köd fátyolba borította a parkot, a térzene körül kevesen őgyelegtek. A szanatórium éttermében csakhamar vacsorára terítettek, és az ifjú pár elfogódottan foglalt helyet egy sarokasztalnál. Az író igyekezett fölényesen viselkedni,'nehogy észrevegyék á szomszédok, hogy nászutasok. Érthetetlen okokból az ilyesmi mosolyra fakasztja az embereket. Amint letelepedtek, az asztalukhoz lépett a szintén Badenben üdülő idősebb magyar író, sok nemzetközi színpadi siker hőse, és nagy örömmel üdvözölte az ifjú kollégát. —, Hát maga mit keres itt, Lacikám? Az ifjú felemelkedett és elpirult a megtiszteltetéstől; — Nászúién vagyok itt, Menyus bátyám. Ma délben volt az esküvőnk. Engedje meg, hogy bemutassam a feleségemet. A fiatal asszonyka is felállt a nagy névnek, és illedelmesen kezet nyújtott. A híres író atyailag megpaskolta az ifjú nő hamvas orcáját, majd nyájasan megkérdezte : — Mit csinálnak vacsora után? A nászutasok riadtan egymásra néztek, de aztán a férjben felülkerekedett a szakmai tisztelet és udvariasan felelte: — Amit tetszik parancsolni. — Gondolom, römizhetnénk. — A feleségem nem ismeri a játékot. A híres író rámeredt az asszonyra. Pillantásából parányi megvetés sugárzott. Lehetséges? Itt ül a mondén szanatórium ebédlőjében egy fiatal asszonyka, és nem römizik? A romi akkor hajózott át Amerikából, és nagyobb diadalt aratott, mint néhány száz évvel azelőtt a krumpli. És itt csillog egy fiatal nő, aki nem römizik. Az ifjú szerző szemernyit szégyellte magát, hogy ilyen könnyelműen nősült. Szerencsére az idős író vigasztaló hangon megszólalt: — Nem baj, játsszunk kettesben. Vacsora után kártyára terítettek a fényes hallban, és azok a vendégek, aki nem sétáltak át a kaszinóba, szerencsét próbálni, itt szórakoztak. A két író römizni kezdett. Úgynevezett tízlapos romit játszottak, az otthoni Fészek Klubban meghonosított szabályok szerint. — Foglaljon helyet, és tanulja meg a játékot — rendelkezett az öreg író, és a fiatal asszony elragadtatás nélkül, de engedelmesen a férje mögé ült. Szomorúan figyelte a számára értelmetlen játékot, ásítgatott is egyet-egyet — nem csoda, az esküvői szertartás izgalma, a gratulációk, az ajándékok, a csomagolás, az ötórás utazás alaposan kimerítette zsenge alkatát. A kártya matadorjai egyre kevesebbet figyeltek a néma kibicre. Belemerültek a játék élvezetébe, ízes megjegyzésekkel kísérték a fordulatokat, és vadul küzdöttek az anyagi és erkölcsi győzelemért. Éjfél felé az asszony lelkében tusakodó küzdő felek a mérkőzés végéhez érkeztek: a fáradtság legyőzte az udvariasságot. — Ne haragudjon, mester — emelkedett fel a nő —, rettenetesen elfáradtam, felmegyek a szobánkba. — Eredj csak, fiacskám — szólt a férj. — Mindjárt abbahagyjuk. Amikor az asszony szoknyája meglebbent a lépcsőhajlatban, az öreg író méltatlankodva kitört: — Mi az, hogy mindjárt? Nagy differenciák vannak, sokat vesztek, Lacikám! A kártya ördöge nem szereti a változásokat. Alig lépte át az asszony a szobája küszöbét, megfordult a lapjárás, és most már az öreg író nyert esztelenül. Mindenről megfeledkezve. égő szemmel csapkodták a lapokat. Három órára kiürült körülöttük a helyiség. Már csak ketten harcoltak áhítatos évűiéiben. Ekkor melléjük surrant az éjszakai ügyeletes szobalány, és diszkréten a fiatal férjhez fordult: — Bocsánat, a nagyságos asszony kéreti, szíveskedjék felmenni. A mester válaszolt, indignálódva: — Miért? Hány óra? — Három. — Ejha! Hiába, kártyázás közben gyorsan múlik az idő. Mondja meg, kedvesem, a nagyságos asszonynak, hogy még három bulit játszunk, és aztán abbahagyjuk. Kézcsókunkat küldjük. A lány csendes ,.jawohl”-t motyogott és eltávozott. Az öreg író körülnézett a néptelen hallban, és elégedetten jegyezte meg: — Ilyen csendben élvezet játszani.. . És játszottak, önfeledten, egyre jobban nekitüzesedve, a vérbeli kártyások sohasem lankadó harci kedvével. Észre sem vették, hogy hatot kongatott az ingaóra, és a hallban a takarítóasszonyok maroknyi hadserege hozzálátott a súroláshoz. Ekkor a lépcső karfájára támaszkodva álmosan, elnyűtten, szomorkásán megjelent az ifjú asszonyka. Sírós hangon szólította újdonsült férjét: — Lacikám, nem tudok elaludni! Gyere már fel! Az öreg író az asztalra rakta a kezében tartott lapokat, megcsóválta a fejét, és roszszallóan így szólt: — De tüzes a kis menyecske! Különös nász éj szaka MAGYAROS VENDÉGLÁTÁS VASVARI ANNA RAJZA- Ez megírta, ez feldolgozta, ez fényképezte, ez megrendezte, ez az ici-pici meg az egészet levágta! BALAZS-PIRI BALÁZS RAJZA V________________________J 28
