Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-11-03 / 22. szám
A BÉREK DIFFERENCIÁLÓDÁSA Bíráló hangsúllyal jegyezte meg legutóbbi országgyűlési beszédében a pénzügyminiszter, hogy tavaly szinte mindenütt egyformán nőtt a dolgozók keresete — ott is, ahol a vállalati nyereség kiugróan emelkedett, és ott is, ahol egyáltalán nem gyarapodott, sőt, éppenséggel csökkent. Kérdés: miért illeti és illetheti bírálat a szocialista ország országgyűlésén ezt a jobbára egyenlő elosztást? Az is kérdés: miért ne emelkedhetnék a jól és a kevésbé jól dolgozó vállalatoknál egyazon mértékben a bér, elvégre mi köze például az esztergályosnak ahhoz — akár itt, akár amott dolgozzék is —, hogy jó áron vagy ráfizetéssel keltek-e el a gyár termékei a külhoni piacokon? Ez a kérdezősködés most a hazai társadalmi-gazdasági közélet elevenébe vág — nézetek ütközésének csomópontja, heves szakmai viták témája, üzemi eszmecserék érveinek és ellenérveinek terepe, jóllehet, a válaszok hovatovább döntéssé, szabállyá tisztuló alakot öltenek. A vita az elosztás, a bérezés módszereit pásztázta, ám annyi egyértelműen bizonyossá vált, hogy az idén, és a következő esztendőkben még inkább módosul a mármár hagyományossá merevedett, túlzottan egyenlősítő bérezés. A változások mozgásiránya: a bérek differenciálódása. Ám. ha már az előzményeket említettük, hozzátehetjük: ebben szükségszerű, elkerülhetetlen folyamatok, és a szocializmushoz tapadó illúziók egyaránt föllelhetők. Nyilvánvaló, hogy a szocializmus történelmileg kezdeti korszakában — a javak szűkösségének, az elemi szükségletek általános kielégítésének világában —, szükségképpen az egyenlősítő törekvések váltak hangsúlyossá. Ama korszak irányzata ez, amikor nagy társadalmi erőfeszítések szükségesek még ahhoz is, hogy mindenkinek jusson táplálék, ruha, cipő. Az is tagadhatatlan, hogy e történelmi pályaszakaszból eredően, fölerősödtek a szocializmus eszméjéhez szívósan kapcsolódó tévhiedelmek, illúziók. A lényeg azzal közelíthető meg. ha pontos választ fogalmazunk erre a kérdésre: az egyenlőség társadalmát építjük-e? Ha a történelmi célhoz és eszményeinkhez mérjük a társadalmi folyamatok irányát, akkor a válasz határozottan az: igen, az embert az embertől elválasztó egyenlőtlenségek lebontásához, az évezredek mélyítette szakadék áthidalásához vezet az út. Csakhogy a történelem geometriája különbözik az euklidészitől: itt két pont között nem az egyenes a legrövidebb. Ez azt jelenti, hogy társadalmunkban nemcsak a kiegyenlítő, hanem a differenciáló irányzatok is hatnak, s az utóbbiak azért, hogy jobb lehetőséget teremtsünk a holnapi, a távlati célok megközelítéséhez. Ez a tömör összegezés azonban némi indoklásra szorul, mert valóban: mit jelent az, hogy a társadalom egyszerre egyenlősít és fokozza a különbségeket? Nos, a választ átengedjük annak a szerzőnek — Marxnak —, aki pontos feleletet fogalmazott erre a történelmi jelentőségű kérdésre. A mi társadalmunkról, a megvalósuló szocializmus világáról írta Marx, l\ogy „nem ismer osztálykülönbségeket, mert mindenki csak úgy munkás, mint a másik, de hallgatólagosan természetes privilégiumul ismeri el az egyenlőtlen egyéni tehetséget és következésképpen a teljesítőképességet. Tehát tartalmában ez is csak az egyenlőtlenség joga ...” Pontosan erről: a végzett munka szerinti különbségek fölerősödéséről van szó most Magyarországon! Ám a kép azzal teljes, ha megjegyezzük, hogy ez is a társadalmi kiegyenlítődés méltán forradalminak tekinthető eredményeire épül. Valóban, a két alapvető osztály, a munkások és a parasztok jövedelmi különbségei már esztendőkkel korábban kiegyenlítődtek. Ma már nem az osztályhoz-réteghez tartozás — következésképpen: nem is a születéssel megszerzett lehetőség — differenciálja elsősorban a jövedelmeket, hanem a munkamegosztás rendszerében elfoglalt hely, a képzettség, a szaktudás, a munka. Az is figyelemreméltó tény, bogy ha az ország mintegy tízmilliós népességét tíz csoportba osztjuk, kitűnik, hogy a legalacsonyabb és a legmagasabb jövedelmű csoport különbsége csupán négy-ötszörös, s ez aligha hasonlítható a nem szocialista országok kiélezett egyenlőtlenségeihez. Napjainkban azonban elsőrendű társadalmi szükséglet lett a munkához kötődő elosztás különbségeinek erősítése. Mindenekelőtt ez ösztönözhet az eredményesebb, hatékonyabb munkára, a közösség javainak gyarapítására. Néhány idei intézkedés szemléletesen körvonalazza, milyen módon valósítjuk meg ezt. A változások középpontjában az áll, hogy a személyes jövedelmek jobban kötődjenek a vállalatok gazdálkodási eredményeihez. Ily módon az év elején megszüntették azt a korábbi szabályt, amely a vállalat veszteséges gazdálkodása esetén is minimálisan másfél százalékos béremelést garantált a dolgozóknak. Ide sorolható az a döntés is, hogy az átlagosnál nyereségesebb vállalatok a korábbinál is erőteljesebben növelhetik a béreket, a kevésbé jól működő, esetleg veszteséges vállalatok béremelési lehetőségei pedig nem érik el az áremelkedések szintjét, ami a reálkeresetek stagnálását, esetleg mérséklődését jelenti ebben a körben. A bevezetőben utaltunk arra az álláspontra — amit egyébként az említett vitában nem kevesen megfogalmaztak —, hogy vajon igazságos-e a vállalati gazdálkodás kedvezőtlen következményeit az abban vétlen dolgozókkal is ily módon éreztetni? Nos, a lényeg itt az, hogy korántsem vétkességről, nem is moralitásról van szó, hanem azoknak a — jobbára világgazdasági — hatásoknak a közvetítéséről, amely hatások egyáltalán nem erkölcsiek, hanem szigorúan gazdaságiak. Másrészt a gazdasági vezetés korántsem titkolja azt a szándékát, hogy a vállalatok irányítói immár kettős prés nyomására törekedjenek a hatékonyabb, gazdaságosabb munka feltételeinek megteremtésére. A központi „nyomás” a szigorú gazdasági szabályozók alakjában érkezik a vállalathoz — belül pedig a béremelési lehetőségek esetleges korlátái is figyelmeztetnek az ország, a közösség javát szolgáló, sürgető teendőkre. TÁBORI ANDRÁS Az Ikarus Karosszéria- és Járműgyárban idén nyolcvanhárom autóbuszt készítettek el terven felül , FOTO: TÓTH GYULA — MTI Gazdaság A Magyar—Amerikai Gazdasági Tanács ülést tartott Budapesten. Képünkön a két társelnök: Molnár Józsel, a TANNIMPEX vezérigazgatója (jobbról) és Merszei Zoltán, az Occidental Petroleum Corp. elnöke (balról) aláírja a tanácskozás jegyzőkönyvét. Középen Burgert Róbert díszelnök FOTO: FRIEDMANN ENDRE — MTI Amerikai üzletemberek Magyarországon Megtartotta ötödik ülésszakát a Magyar—Amerikai Gazdasági Tanács, amelyet a két ország kereskedelmi kamarája 1975-ben hozott létre, hogy segítse a vállalatok üzleti kapcsolatait. Az ülésre amerikai üzletemberek mintegy hatvantagú csoportja érkezett hazánkba, köztük a General Motors, az International Harvester Co., a World Trading Co., az Occidental Petroleum Corp., az American Can International, a Dataproducts Corp. képviselői. A megnyitó ülésen Philip M. Kaiser, az Egyesült Államok budapesti nagykövete szólt a tanácskozás résztvevőihez, és felolvasta az USA kereskedelmi miniszterének üdvözlő levelét. Ezt követően Merszei Zoltán, az Occidental Petroleum Corp. elnöke tartott beszámolót. Az amerikai küldöttség vezető személyiségeit fogadta Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese és Veress Péter külkereskedelmi miniszter. Valamennyi felszólaló kedvezően értékelte a magyar—amerikai kereskedelmi egyezmény megkötése óta eltelt 15 hónapot. A két ország közötti kereskedelmi forgalom idén várhatóan eléri a 300 millió dollárt, s ez az előző év hasonló időszakához viszonyítva húsz százalékos növekedést jelent, A hosszú távú elképzelések szerint tovább nőhet az USA-ba irányuló magyar élelmiszerek, közlekedési eszközök és különféle szolgáltatások exportja. Címlapunkon: Ércöntő Fotó: Kovács Sándor Képriportunk a 16—17. oldalon 3
