Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-10-06 / 20. szám

olcsón, ilyen jó itókát másutt nemigen kap­nak. Az eper- és barack-dzsemes üvegek alatt egy plakát a Párizs—Budapest kiállí­tást hirdeti, szemben néhány még kicsoma­­golatlan házitésztás karton szomszédságában Magyarország borokat reklámozó térképe függ, amelyen a magyar vevők kedvtelve mutogatják francia ismerőseiknek, hol szü­lettek és milyen nedű terem arrafelé. Suba úr mentegetőzik. — Télen kellene látnia az üzletet, most végkiárusítunk a nyári szabadság előtt. Szerencsére azonban egy vevő sem távozik üres kézzel. A Produits Hongrois a Rue de Sévigné 11 alatt 1933 óta bűvöli szép számú vevőkörét. Az egyik fiók mélyéről párizsi újságok kerülnek elő, amelyek — nem fize­tett hirdetődként — a legjobb boltok között ajánlják az üzletet olvasóik figyelmébe. Su­­báné büszkén újságolja, hogy olykor a mi­niszterelnök magyar származású felesége Mme Barre is megtiszteli boltjukat a rende­lésével. — Három vendég közül kettő bizonyosan magyar származású — mondja Suba úr. — Ha magyarul már nem is beszélnek, a gyom­ruk azért megmarad magyarnak. Most azon­ban, hogy a környéket, azaz a műemlékek­kel teli Marais negyedet felújítják, egyre bő­vül a francia vevőkör. Tehetős művészek, ér­telmiségiek költöztek az ódon házakba, akik között nagy keletje van specialitásainknak. Járt már nálunk Marie Jósé Nat, Annie Gi­­rardot, Vasarely. Egyik régi vásárlónk, ne­ves magyar származású fogorvos, egy alka­lommal magával hozta barátját, Charles Az­­navourt. Mivel cukrászsüteményeket is áru­lunk, kezdtem magyarázni a párizsiak ked­vencének, mi az a bejgli, mi az a rétes. Ugyan, hagyja, Suba úr intett le Aznavour mosolyogva, nagyon is jól ismerem a magyar süteményeket, hiszen, Monsieur Juhásznál voltam cukrászinas. — Hát maga volt az a kis fekete emberke, ott a tepsik körül? — Pár száz kötet a kétezerből zalmas feladatokat is rámbízott. Utrillo any­ja ugyanis — jó oka volt rá — naponta föl­járt ellenőrizni, mit csinál Maurice, hogyan halad. Ö meg ilyenkor kezembe nyomott egy már elkészült képet, és izgatottan utasított: ..Ezt vidd be oda!” — Az „oda” egy kocsma volt, ahol Maurice egy képéért egy liter bort kapott. Ma egy kisebb Utrillo kép úgy hat­vanezer frankot ér. Rengeteget festett, mert mindennap fel kellett mutatnia valamit. Sok­szor fél óra alatt végzett egy képpel. BúcsúzáSkor Sarkadi úr az unokái fényké­pét mutatja: négyen vannak, a legkisebb hat. a legnagyobb tizenegy éves. — Gyakran kérdezgetnek Magyarország­ról, de magyarul sajnos nem beszélnek. Egy mondatot azonban megtanultak a szüleiktől — mondja mosolyogva '—, olykor kórusban szólnak rám: „Sokat beszélsz, papi!” Aznavournak nem újság a bejgli — Ezt a füstöltcombot kóstolja meg...! No, ebből a cserkészkolbászból is egy fala­tot — kínál jószíwel Suba József hentes felesége a pult mögül. Közben vevők jönnek, mennek, és ők is kapnak egy kis kóstolót. Az eredmény látványos: félkilónyi-kilónyi disz­nósajttal, sonkával, kolbásszal távoznak. Nyakoncsípnek egy-egy üveg Tokajit, Deb­­rőit is — a törzsvevők tudják, hogy ilyen Egy üveg vörös bor mellett... Sarkadi úr es Mme Róna dadogtam meglepetten. Mindennapos vendég voltam ugyanis első fiam keresztapja, Juhász György komám műhelyében. * Még számban éreztem Suba urék füstölt­­sonkájának hazai ízeit, amikor a Bastille tér­re érve betértem egy étterembe. Az éticsiga mellé Cates du Rhőne-t kortyolgattam, mert egy Párizst-látott magyar mégsem térhet haza francia étkek és itókák ízlelése nélkül. Kép és szöveg: PALÄZS ISTV ÁN 15

Next

/
Thumbnails
Contents