Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-10-06 / 20. szám

olcsón, ilyen jó itókát másutt nemigen kapnak. Az eper- és barack-dzsemes üvegek alatt egy plakát a Párizs—Budapest kiállítást hirdeti, szemben néhány még kicsomagolatlan házitésztás karton szomszédságában Magyarország borokat reklámozó térképe függ, amelyen a magyar vevők kedvtelve mutogatják francia ismerőseiknek, hol születtek és milyen nedű terem arrafelé.

Suba úr mentegetőzik.

— Télen kellene látnia az üzletet, most végkiárusítunk a nyári szabadság előtt.

Szerencsére azonban egy vevő sem távozik üres kézzel. A Produits Hongrois a Rue de Sévigné 11 alatt 1933 óta bűvöli szép számú vevőkörét. Az egyik fiók mélyéről párizsi újságok kerülnek elő, amelyek — nem fizetett hirdetődként — a legjobb boltok között ajánlják az üzletet olvasóik figyelmébe. Subáné büszkén újságolja, hogy olykor a miniszterelnök magyar származású felesége Mme Barre is megtiszteli boltjukat a rendelésével.

— Három vendég közül kettő bizonyosan magyar származású — mondja Suba úr. — Ha magyarul már nem is beszélnek, a gyomruk azért megmarad magyarnak. Most azonban, hogy a környéket, azaz a műemlékekkel teli Marais negyedet felújítják, egyre bővül a francia vevőkör. Tehetős művészek, értelmiségiek költöztek az ódon házakba, akik között nagy keletje van specialitásainknak. Járt már nálunk Marie Jósé Nat, Annie Girardot, Vasarely. Egyik régi vásárlónk, neves magyar származású fogorvos, egy alkalommal magával hozta barátját, Charles Aznavourt. Mivel cukrászsüteményeket is árulunk, kezdtem magyarázni a párizsiak kedvencének, mi az a bejgli, mi az a rétes. Ugyan, hagyja, Suba úr intett le Aznavour mosolyogva, nagyon is jól ismerem a magyar süteményeket, hiszen, Monsieur Juhásznál voltam cukrászinas. — Hát maga volt az a kis fekete emberke, ott a tepsik körül? —

Pár száz kötet a kétezerből

zalmas feladatokat is rámbízott. Utrillo anyja ugyanis — jó oka volt rá — naponta följárt ellenőrizni, mit csinál Maurice, hogyan halad. Ö meg ilyenkor kezembe nyomott egy már elkészült képet, és izgatottan utasított: ..Ezt vidd be oda!” — Az „oda” egy kocsma volt, ahol Maurice egy képéért egy liter bort kapott. Ma egy kisebb Utrillo kép úgy hatvanezer frankot ér. Rengeteget festett, mert mindennap fel kellett mutatnia valamit. Sokszor fél óra alatt végzett egy képpel.

BúcsúzáSkor Sarkadi úr az unokái fényképét mutatja: négyen vannak, a legkisebb hat. a legnagyobb tizenegy éves.

— Gyakran kérdezgetnek Magyarországról, de magyarul sajnos nem beszélnek. Egy mondatot azonban megtanultak a szüleiktől — mondja mosolyogva '—, olykor kórusban szólnak rám: „Sokat beszélsz, papi!”

Aznavournak nem újság a bejgli

— Ezt a füstöltcombot kóstolja meg...! No, ebből a cserkészkolbászból is egy falatot — kínál jószíwel Suba József hentes felesége a pult mögül. Közben vevők jönnek, mennek, és ők is kapnak egy kis kóstolót. Az eredmény látványos: félkilónyi-kilónyi disznósajttal, sonkával, kolbásszal távoznak. Nyakoncsípnek egy-egy üveg Tokajit, Debrőit is — a törzsvevők tudják, hogy ilyen

Egy üveg vörös bor mellett... Sarkadi úr

es Mme Róna

dadogtam meglepetten. Mindennapos vendég voltam ugyanis első fiam keresztapja, Juhász György komám műhelyében.

*

Még számban éreztem Suba urék füstöltsonkájának hazai ízeit, amikor a Bastille térre érve betértem egy étterembe. Az éticsiga mellé Cates du Rhőne-t kortyolgattam, mert egy Párizst-látott magyar mégsem térhet haza francia étkek és itókák ízlelése nélkül.

Kép és szöveg: PALÄZS ISTV ÁN

15